A miniszteri rendelet szerint 11–18 év közötti lányok részesülhetnek a méhnyakrák elleni ingyenes védőoltásban
Fotó: 123RF
Felrótták az egészségügyi minisztériumnak civil szervezetek, hogy ígéretével ellentétben nem biztosította a 11 és 18 év közötti lányok számára az ingyenesen hozzáférhető méhnyakrák elleni oltást. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, aggodalomra nincs ok, habár akadozik az ellátás, minden igénylő megkapja az oltást.
2021. november 10., 07:342021. november 10., 07:34
Tucatnyi civil szervezet szólította fel az egészségügyi minisztériumot, hogy ígéretéhez híven biztosítsa a méhnyakrák kialakulásának megelőzését szolgáló, ingyenes HPV (humánpapiloma-vírus) elleni oltást a 11 és 18 év közötti lányoknak. A minisztérium beszerzett ugyan 40 ezer dózis vakcinát, az oltóanyag el is jutott a családorvosokhoz, ám annak jelentős részét második dózisként adják be, így
Az Anyák az Anyákért Egyesület szerint 12 ezer adagot emlékeztető dózisként adtak be, ugyanakkor a háziorvosok azoknak is félretették a második dózist, akik ebben az időszakban kapták meg az elsőt, hogy biztosak legyenek abban, hogy a megszabott időintervallumon belül rendelkezésükre áll az emlékeztető adag. A civil szervezetek felróják a minisztériumnak, hogy az akadozó ellátás növeli az állami intézmények iránti bizalmatlanságot, hiszen egy hónapja megígérték, hogy lesz vakcina, de most már hiába viszik a szülők a lányaikat a háziorvoshoz, azzal szembesülnek, hogy nincs oltóanyag – sorolják a civilek.
– szögezte le megkeresésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.
Hozzátette, valóban jelenleg azt a néhány adagot, amit kaptak, a második, emlékeztető dózisnak adják be, hiszen ez esetben fontos, hogy ne fussanak ki a két dózis között előírt időintervallumból. „Aki leteszi a kérést a háziorvosnál, biztosan megkapja a HPV elleni oltást, ha nem is azonnal. Viszont még mindig időben, hiszen kevés a valószínűsége, hogy ebben a korban a kislány megkezdi a szexuális életet” – mutatott rá a tisztifőorvos. Emlékeztetett, a szeptember elején kiadott miniszteri rendelet kitolta a jogosultak életkorát, így már nemcsak a 11–14 éves lányok, hanem a 14–18 évesek is részesülhetnek ingyenes védőoltásban, ugyanakkor, aki feliratkozott, abban az esetben is megkapja, ha időközben betöltötte a 18. életévét.
A 14 és 18 év közötti lányokra is kiterjesztették a HPV (Humán papillómavírus) elleni ingyenes oltást biztosító programot, jelentette be Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.
Az oltóanyag-ellátás akadozása azzal magyarázható, hogy még mindig kevesen igénylik a vakcinát. 2008-ban kudarccal végződött a HPV elleni oltáskampány, egymillió euró értékű oltóanyagnak járt le a szavatossága, és még a megsemmisítésért is fizetnie kellett a kormánynak, így most csak az igénylések alapján szerzik be. A szülők benyújtják a kérést a háziorvoshoz, az igényléseket országos szinten összesítik, majd ez alapján elindítja a minisztérium a közbeszerzést – részletezte a folyamatot Tar Gyöngyi. Megjegyezte, nem lehet bemérni a kérések számát, és kockázatos előre túl sok oltóanyagot vásárolni.
Az országban évente 3300 nőt diagnosztizálnak méhnyakrákkal, és közülük 1700-an halnak bele a betegségbe. A méhnyakrák az egyetlen gyakori daganatos megbetegedés, amely védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető. A védőoltás abban segít, hogy a HPV okozta kóros elváltozások ne kezdődjenek meg a méhnyakon. A humánpapiloma-vírusnak egyébként több mint száz típusa van, ezek közül legalább 13 okozhat rákos megbetegedést. A vírus elsősorban szexuális úton terjed, és a legtöbb aktív szexuális életet élő ember megfertőződik vele. A HPV-fertőzés nagyon sokszor teljesen tünetmentes.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
szóljon hozzá!