Fotó: A szerző felvétele
2010. június 07., 09:512010. június 07., 09:51
Ugyanis jelen pillanatban a meglévő utak többsége használhatatlan a rajtuk parkoló autók és az ott közlekedő gyalogosok miatt, ráadásul a város különböző pontjain elszórva, összeköttetés nélkül építették meg őket. Ezért a biciklisek legtöbbször életüket veszélyeztetve az autók között kénytelenek szlalomozni.
Az első ilyen megmozdulásra csütörtök késő délután került sor, amikor is az esős idő ellenére több mint ötven bringás gyűlt össze a városközpontban, hogy egy órán keresztül „Több kerékpárutat!” követelő, kétnyelvű plakátjaikkal körözzenek a belváros utcáin. A megmozdulás végén a polgármesteri hivatalnak is helyet adó, újfőtéri közigazgatási palota elé vonultak, ahol Nits János, a városi tanács urbanisztikai szakbizottságának elnöke fogadta őket.
Elmondta, hogy év végére készül el az új városrendezési terv, amelyről a kerékpárosok véleményét is ki szeretnék kérni. A bringások kifejtették, feltérképezik a várost, és javaslatot tesznek, hol lehetne újabb kerékpárutakat kialakítani, valamint hogy részt vesznek majd a közmeghallgatáson.
Mint mondák, elsőként azt szeretnék elérni, hogy a városvezetés leszedesse a biciklis forgalmat tiltó táblákat, amelyek főleg a belvárosi utcákban kényszerítik járdára a kerékpárosokat, ahol viszont a polgárőrök bírsággal fogadják őket. A biciklisek szerint Szatmárnémeti méretei miatt ideális egy kerékpárhálózat kiépítésére.
Ha minél többen ülnének biciklire, az jelentősen könnyítene az autósforgalmon, amely miatt jelenleg a központban és a két Szamos-hídon napi rendszerességgel alakulnak ki dugók. Nem beszélve arról, hogy a bicikliknek nincs szükségük parkolóhelyre, de nem szennyezik a környezetet. A legközelebbi felvonulásra július elsején kerül sor.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.