Fotó: A szerző felvétele
A Cika Hagyományőrző Alapítvány hathatós önkormányzati segítséggel közel százéves hagyományt, a szárhegyi káposztavágást szándékszik újraéleszteni. Ugyanakkor hivatalosan is méltó helyére akarják rangsoroltatni a messze földön híres szárhegyi káposztát. „Szabadalmaztatni akarjuk a fajtát szárhegyi káposzta néven, mivel az állagában és minőségében páratlan Erdélyben” – magyarázta Keresztes Elemér alpolgármester. Első lépésként megérdeklődte az illetékes hivataloknál, mit kell tenniük, hogy márkanevet kaphasson az ízletes zöldség.
„A nálunk termő káposzta a kovásznai és kolozsvári fajtáktól eltérően kerek és a tetején lapított, a levelek sokkal vékonyabbak, és szorosan simulnak egymásra, az erezete is enyhébb, keskenyebb – fejtegette Lukács Géza helybéli kertész. – Nagyon rövid az érési ideje, a novemberben eltett káposzta karácsonyra már zamatosra, savanyúra érik, és minőségét pincében, hordóban tárolva egészen nyár elejéig megőrzi.” A kertész azt is elmondta, hogy a faluban felsőfokú mezőgazdasági végzettség nélkül is tudják: a jó káposztához jó mag kell. Ezt a káposztavágáskor alapozzák meg azzal, hogy a szép egyforma, közepes méretű fejeket gyökerestől kitépve, gondosan becsomagolva őrzik a pincék mélyén tavaszig, amikor kiültethetik magnakvalónak. „Háromszor kellett, hogy megüsse a hóharmat a káposztát, csak utána szabadott levágni” – mesélte Korposné Kovács Ágnes, a szárhegyi hagyományőrzők „Cika-mamája”. A termést a káposztavágásig „határpásztorok” őrizték. A betakarítás napján a központi piactéren már várták a gazdákat a gyergyószentmiklósi örmény kereskedők.
„A káposzta jelentős jövedelemforrásnak számított Gyergyószárhegyen még 60–80 évvel ezelőtt is” – fejtette ki lapunk kérdésére Danguly Ervin. Elmondta, hajdanán a káposztavágás volt az az alkalom, amikor pénzhez jutottak a gazdák. Akkor vásárolták meg a szükséges ipari cikkeket, tartós élelmiszereket, illetve a ruhaneműt, lábbelit, tanfelszerelést a gyerekek számára. Innen származik a ma is közkedvelt szárhegyi szólás: „Egy szót se káposztavágásig!”, ami akkor hangzik el, ha értékes és hasznos ajándékot kapnak a kicsik.
A vásári forgatag jó alkalom volt a kikapcsolódásra– a mulattatásért cserébe káposzta járt a muzsikus cigánynak, a medvetáncoltató vásári komédiásnak, de még a „lupujhintósnak”, azaz a körhinta működtetőjének is. Este „színdarabos bállal” zárult a nap, ahol a főszereplő a töltött káposzta volt az ünneplők asztalán. Ezt a hagyományt próbálják újraéleszteni a szárhegyiek. Bár első alkalommal a hagyományőrzőket és egy-két vállalkozó kedvű gazdát leszámítva kevesen kapcsolódtak be az ünneplésbe, remélik, hogy jövőre „áldásosabb” lesz a részvétel a rendezvényen – főleg ha addig márkanévvé válik a szárhegyi káposzta.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.