Kelemen Hunor: taktikai okokból késik az autonómiatervezet

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kelemen Hunor szerint taktikai okokból késik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi autonómiastatútum-tervezete. Az RMDSZ elnöke az MTI-nek csütörtökön adott interjújában azt is elmondta: a szövetség a politikusaira bízza, hogy részt vesznek-e a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-i marosvásárhelyi tömegrendezvényén, és később alakítja ki az álláspontját az SZNT autonómiapárti határozattervezetéről.

MTI

2014. február 13., 21:442014. február 13., 21:44

Kelemen Hunor az RMDSZ szakértői által készített székelyföldi autonómiastatútum-tervezetéről elmondta, azt akár holnap is közvitára bocsáthatnák, de várják, hogy a jelenlegi alkotmányhoz igazított változatra, vagy a készülő módosított alkotmányhoz igazított változatra lesz szükség.

Hozzátette, hogy a két változat kis mértékben különbözik egymástól. A készülő új alkotmányra szabott változat arra a tervezett alkotmányos tételre van tekintettel, mely szerint közigazgatási alrégiók is létrehozhatók Romániában.

Az RMDSZ elnöke elmondta, a tervezet közvitára bocsátásával mindenképpen meg szeretné várni, hogy az Alkotmánybíróság elfogadja-e az alkotmánymódosítás tervezetét, vagy visszaküldi azt a parlamentbe. Azt is megjegyezte, hogy elsőként a Magyar Polgári Pártnak (MPP) mutatják meg a tervezetet, hogy a párt kialakíthassa álláspontját. Az MPP korábban a törvénytervezettől tette függővé, hogy köt-e olyan együttműködési szerződést az RMDSZ-szel, amely az európai parlamenti választásokon való közös indulásra is kitér.

Kelemen Hunor nyomatékosította, a tavaszi parlamenti ülésszak során mindenképp beterjesztik a törvénytervezetet, de előtte közvitára bocsátják a szöveget. Az elnök korábban december végére, majd január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását.

Az RMDSZ elnöke az MTI-nek azt is elmondta, politikusainak a belátására bízza, hogy részt vesznek-e a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett Székely szabadság napján március 10-én Marosvásárhelyen. Hozzátette, még nem tudja, hogy ő maga elmegy-e a rendezvényre, ugyanis az azt megelőző napokon az Európai Néppárt kongresszusán vesz részt, és megtörténhet, hogy a kongresszust követő egyeztetések március 10-ig is elnyúlnak.

Kelemen Hunor nyomatékosította, a rendezvényt szervező SZNT-nek nagyon oda kell figyelnie arra, hogy tartsa távol a pártpolitikát a rendezvénytől, és ne hangozzanak el RMDSZ-t sértő kijelentések. Kelemen Hunor azt is megjegyezte, ha az SZNT valamilyen nyilatkozatot akarna elfogadtatni az összegyűltekkel, igényt tartanak arra, hogy a dokumentum szövegét közösen dolgozzák ki.
A marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezésen és az azt követő felvonuláson százezer ember részvételére számít az SZNT.

Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra vonatkozó javaslatával kapcsolatban, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el autonómiapárti határozatokat. Hozzátette, az álláspont kialakításánál jelentős súllyal esik majd latba, hogy miképpen véleményezi a tervezetet az RMDSZ keretében működő Székelyföldi Regionális Önkormányzati Tanács.

Az RMDSZ elnöke megjegyezte, többször is tárgyalt a tervezett önkormányzati határozatokról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és kétségei vannak afelől, hogy ez-e a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, hogy a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani. Az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik.

„Ha csupán arra jók ezek a határozatok, hogy az önkormányzatok elfogadják, aztán a prefektus megtámadja, a közigazgatási bíróság pedig érvényteleníti ezeket, akkor pótcselekvés az egész” – állapította meg Kelemen Hunor.

Az SZNT szerdán fordult nyílt levéllel a székelyföldi települési önkormányzatokhoz, amelyben arra kérte őket, fogadjanak el autonómiapárti határozatokat. A tanács a határozat javasolt szövegét is mellékelte a felhíváshoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak