Kelemen Hunor: magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát, soha többé fekete márciust!

fekete március

„35 éve nincsenek válaszok”. A marosvásárhelyi fekete március emlékműve

Fotó: Haáz Vince

Magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát azoktól, akik a sötétből jönnek, és a sötétségbe akarják taszítani. Soha többé fekete márciust! – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán Facebook-oldalán a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulója alkalmából közzétett posztjában.

MTI

2025. március 20., 08:592025. március 20., 08:59

Kelemen Hunor felidézte: újságíróként volt tanúja 1990 márciusában a marosvásárhelyi románok és magyarok közötti véres összecsapásoknak, és rendőrök mentették ki a tömegből. Kelet-Európa rendszerváltás utáni első véres etnikai konfliktusában öt ember vesztette életét, 278-an megsebesültek – köztük Sütő András író is, aki fél szemére megvakult. „Áldozatuk előtt ma is fejet hajtunk” – írta. A szövetség elnöke emlékeztetett: a fekete március a kommunista diktatúra öröksége volt, a rendszer így kísérelte meg átmenteni a hatalmát.

Idézet
Az akkori állami vezetők, köztük Iliescu elnök felbujtására szélsőséges, magyarellenes csoportok szervezetten vettek részt az eseményekben. Hiába kérdeztük akkor és kérdezzük ma is: 35 éve nincsenek válaszok. Nincs felelősségre vonás. A bűnösöket nem állították elő”

– húzta alá. Mint írta, Románia és a romániai magyar közösség „azóta hosszú utat tett meg” a jogaiért vívott harcban, de napjainkban ismét az újra megerősödött szélsőjobb akarja átvenni az ország irányítását. Ezt kell meggátolni a magyar közösségnek és a többségi nemzet felelős tagjainak – összegezte.

„Gyerekeink, unokáink szerencsére nem élték át azokat a borzalmas napokat. De nekik is feladatuk, hogy soha többé ne fordulhasson elő kisebbségellenes, magyarellenes lincshangulat ebben az országban” – írta Kelemen Hunor, aki szerint magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük az országot.

„Ez a mi országunk is: azoké, akik építeni akarják, megtartani a fejlődés útján, és felelősséget vállalnak érte” – tette hozzá.

A marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulójáról az RMDSZ Maros megyei politikusai is a Facebookon emlékeztek meg.

Csibi Attila Zoltán, a Maros megyei szervezet elnöke arra intett, hogy nem szabad feledni a tanulságait. „Akkor a hatalom egymás ellen uszított minket, ma pedig újra erősödik a nacionalizmus. Most is fontos, hogy okosan, egységben és kitartóan álljunk ki jogainkért” – húzta alá.

Soós Zoltán polgármester szerint „a gyűlölet és a félelem mély sebeket hagyott” a városban. „Marosvásárhely mégis a megértés útját választotta. A románok és a magyarok ma együtt dolgoznak, és egy olyan közösséget építenek, amely a tiszteletre és a bizalomra épül” – fejtette ki.

Figyelmeztetett viszont, hogy „a szélsőségek jelentette veszély ma is leselkedik”, ezért nem szabad engedni, hogy lerombolják azt, amit a város lakói együtt felépítettek.

„Visszautasítunk minden megosztási kísérletet. Marosvásárhely azoké, akik hisznek a demokráciában, a szolidaritásban és a jövőben. Együtt a békét választjuk” – írta a polgármester.

Marosvásárhelyen csütörtökön 18.30 órától kétnyelvű megemlékezést tartanak a December 15. – A román-magyar szolidaritás napja Egyesület szervezésében, amelyen felszólal Gabriel Andreescu író, Florin Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd. A rendezvényen levetítik Kincses Réka Balkán bajnok című, az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi eseményekről szóló dokumentumfilmjét.

Mint ismeretes, 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelkezett román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták az RMDSZ székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogrom másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. Az összetűzéseknek öt halottja (három magyar és két román) és 278 sebesültje volt.

Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta. Az események kivándorlási hullámot indítottak el a magyarok körében, és kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint