Kavalkád a javából: görög néptáncot is tanulhattak a kincses város Főterén összegyűlt magyarnapozók (VIDEÓ)

A magyarországi Józsa Gergely Néptánc Egyesület nyitotta a fellépések sorát •  Fotó: Serar Szabolcs

A magyarországi Józsa Gergely Néptánc Egyesület nyitotta a fellépések sorát

Fotó: Serar Szabolcs

Bár a mondás szerint hétfőn még a fű se nő, a kincses város Főtere már a déli órákban megtelt élettel, perdülő szoknyákkal és koppanó csizmák hangjával. A 26. Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében Magyarországról, Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból és Görögországból érkezett csoportok léptek fel a fokozatosan növekvő számú magyarnapozó közönség előtt. Videóban mutatjuk.

Bede Laura

2024. augusztus 19., 19:322024. augusztus 19., 19:32

2024. augusztus 19., 21:012024. augusztus 19., 21:01

A Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként szervezett találkozón nyolc ország húsz tánccsoportja mutatja be saját hagyományait, kulturális jellegzetességeit a főtéri tánckavalkádokon, valamint az államalapítás és Szent István király emlékének nemzeti ünnepnapján, augusztus 20-án a főtéri nagyszínpadon. Hétfőn is különböző nemzetek és nemzeti kisebbségek találkoztak a kincses városi közönséggel,

fellépésükbe belecsöppenve jókedvű, a déli kánikula ellenére is energikus táncosokat és zenészeket ismerhettünk meg.

A Magyarországról érkező Nyisztor György Hagyományőrző Néptáncegyüttes a román, míg a Marica Kulturális Egyesület a horvát kisebbségeket képviselte. A magyar Józsa Gergely Néptánc Egyesületen kívül pedig fellépett a felvidéki Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes, a kárpátaljai Ritmus Néptáncegyüttes, a vajdasági Mendicus Tamburazenekar és

az eseményen első ízben résztvevő görögországi Makednos Folk-dance Group.

Utóbbi formáció tagjai néhány tánclépést is megtanítottak a kíváncsi közönségnek, majd a hangulatot tovább fokozva közös körtáncra hívták a magyarnapozókat, akik örömmel csatlakoztak.

Az Oláh-Badi Levente által készített videós összeállításunkban megcsodálhatják a páratlan kolozsvári tánckavalkádot.

korábban írtuk

Nyolc ország fellépői ropják idén a Szent István-napi Néptánctalálkozón Kolozsváron és környékén (VIDEÓ)
Nyolc ország fellépői ropják idén a Szent István-napi Néptánctalálkozón Kolozsváron és környékén (VIDEÓ)

Huszonhatodik alkalommal szervezik meg augusztus 16–20. között Kolozsvárt és a környező településeken a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése