Fotó: Facebook/Rácz Béla-Gergely
Három hét késéssel ugyan, de magyar nyelven is kikerült a Karácsonyi vásár felirat a kolozsvári főtéri rendezvény bejárataihoz – tudatta Rácz Béla-Gergely helyi tanácsos.
2021. december 22., 13:342021. december 22., 13:34
Az RMDSZ önkormányzati képviselője Facebook-oldalán közzétett szerdai bejegyzésében büszkén számolt be arról, hogy Kolozsváron „egy újabb lépés” történt a normalitás irányába. Mint írja, a kolozsvári karácsonyi vásár már magyarul is köszönti az odalátogatókat, illetve
(A magyar felirat – vélhetően szoftverhiba miatt – amúgy ékezetek nélkül jelenik meg.)
Mint arról beszámoltunk, a Musai–Muszáj akciócsoport – akárcsak az elmúlt években mindig – idén is számon kérte a karácsonyi vásár szervezőin a többnyelvű feliratokat, akik
Bár azt ígérték, hogy pár napon belül pótolják a hiányzó feliratokat, erre végül csak pár nappal szenteste előtt került sor, így egyfajta karácsonyi csodának is tekinthető.
Már románok is számon kérik a városvezetőségen, hogy miért hiányoznak a magyar feliratok a kolozsvári karácsonyi vásárból. A szervező cég ígérte ellenére nem pótolta a magyar és angol feliratozást.
A Musai–Muszáj akciócsoport által kapacitált RMDSZ kérése ellenére nem helyeztek el magyar feliratot a Kolozsvár Főterén pénteken este megnyílt karácsonyi vásár szervezői.
A kolozsvári karácsonyi vásár „magyarosításában” nyújtott lépéseiről számolt be szerdán az RMDSZ, miután a Musai–Muszáj szervezet a többnyelvűség megteremtése érdekében fordult a szövetséghez.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy harmadik férfit is, aki részt vett egy bankautomata kifosztásában az Arad megyei Világoson – jelentette be vasárnap a Román Rendőrség. A férfi 49 éves és aradi lakos.
Elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki vasárnap zivatarok miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
Teljesen kiégett egy nagyméretű dinoszauruszmodell szombaton késő délután a barcarozsnyói dinóparkban.
Esőre és viharokra figyelmeztető narancssárga és sárga, vagyis másod- és elsőfokú riasztásokat adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) összesen 21 megyére.
Az elmúlt öt nap során négy személy meghalt Arad megyében a kánikula miatt – közölték pénteken a megyei sürgősségi kórház képviselői.
A kánikulára való tekintettel a Clubulcopiilor.ro portál górcső alá vette Románia 15 legjobb strandját, fürdőhelyét, amely a legtöbb értékelést kapta a látogatók részéről.
A jobb közúti összeköttetés biztosítása érdekében új utat fog építeni Nagyvárad agglomerációjában a Bihar megyei önkormányzat és a megyeszékhely polgármesteri hivatala – tájékoztatott pénteken a megyei közgyűlés sajtóosztálya.
Lopások sorozatára irányítja rá a figyelmet az Arad, Temes, Krassó-Szörány, Hunyad és részben Fehér megyében a főutakat és autópályákat kezelő Temesvári Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP).
Újabb kánikulára figyelmeztető riasztásokat adtak ki pénteken a meteorológusok a Bánság, Erdély, Moldva, Dobrudzsa, a Partium, Olténia és Munténia különböző térségeire.
Áramütés miatt meghalt csütörtök este egy távközlési vállalat egy alkalmazottja, aki az Arad megyei Aradkövi településen egy villanyoszlopon dolgozott.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)