Bihar megyében 2556 adag, kanyaró elleni vakcinára lenne még szükség – közölte hétfőn a közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője. Daniela Rahotă figyelmeztetett, hogy a szükséges dózisok hiányában járvány ütheti fel a fejét.
2017. május 15., 16:132017. május 15., 16:13
A Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta: 4400 adag ROR (kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni) vakcinára volna szükség, hogy beolthassák a sorukra egy ideje váró, illetve az oltásnaptár szerinti korhatárokat most elérő gyermekeket. Ebből azonban eddig csak 1844 adag érkezett meg a háziorvosokhoz – számolt be az Agerpres.
„Közöltük a háziorvosokkal, hogy a kanyarójárvány még tart, legyenek készenlétben. 74 esetről tudunk biztosan, mindegyiküket a megye romatelepein fedezték fel. A közegészségügyi igazgatóság raktárán egyetlen adag ROR oltóanyag sincs. A háziorvosoknak odaadtunk 1844 dózist, de ez nem elég. 3500 olyan gyermekről tudunk (9 hónaposak, 12 hónaposak és ötévesek), akik korábban lemaradtak az oltásról, és további 900 gyerek most került abba a korba, amikor be kell oltani” – közölte Rahotă.
Az igazgató azt is elmondta, a legtöbb kanyarós esetet Köröskisjenőn diagnosztizálták. Itt
Daniela Rohotă szerint a helyzetre az jelentene megoldást, ha a Cantacuzino Intézet ismét elkezdene vakcinákat gyártani.
Mariana Fericean, a Bihar megyei közegészségügyi igazgatóság epidemológiai részlegének vezetője arról tájékoztatott, hogy a legtöbb kanyarós esetet az ország nyugati megyéiben regisztrálták: Temes megyében 1051, Krassó-Szörényben 1044, Arad megyében 880, Szatmár megyében 191, Maros megyében 360, Szeben megyében pedig 276 kanyarós esetről tudnak, míg Konstanca megyében csak 3 megbetegedést diagnosztizáltak.
Bihar megyében az említett 74 eset után az utóbbi héten (május 8–14. között) 19 további gyermek fertőződött meg.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!