2009. június 04., 10:012009. június 04., 10:01
Az RMDSZ által szervezett demonstráción nem csak az összefogásról esett szó: a rendezvény résztvevői főként az erdélyi magyar intézményvezetők leváltási hullámára kívánták felhívni a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét.
„Lehet, hogy két irányból jövünk, de egy irányba tartunk” – mondta Markó Béla, utalva az RMDSZ kampányzáró rendezvényének koreográfiájára, mely szerint a szervezők a színpad egyik oldaláról őt, a másikról Tőkés Lászlót hívták a közel tízezres tömeg elé.
Az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi hetek, hónapok etnikai tisztogatásával a román kormány a történelmet próbálja visszafordítani. A szövetségi elnök, akárcsak a többi szónok, a tizenkilenc évvel ezelőtt történtekkel vont párhuzamot, amikor a román politikumnak szintén a magyarok kisemmizése és ellehetetlenítése volt a célja. Akkor a nacionalizmustól fűtött tömeg azt skandálta, hogy Erdély földjéért kész meghalni, csak az ne legyen ismét a magyaroké.
„Erdélyért élni kell, nem meghalni!” – jelentette ki Markó, majd arra figyelmeztetett, hogy a magyarságnak nem kell valakitől is kérnie Erdélyt, hisz legalább annyira az övé, mint az itt élő románságé. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a pánromán és pánortodox nacionalista hatalom magyarellenes megnyilvánulásait vélte felfedezni az intézményvezetők eltávolításában. Mint hangsúlyozta, ezért is érezte szükségét a magyar–magyar egyezség és az együttműködést tükröző közös listát létfontosságúnak.
A magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett csíkszeredai tüntetésen elfogadott kiáltvány támogatására kezdett aláírásgyűjtésbe az RMDSZ csíki területi szervezete. Csíkszeredában június elsejétől kezdődően 30 önkéntes gyűjti az aláírást, vidéken pedig június másodikán kezdődött a gyűjtés. A kiáltványt a kormányhoz, a parlamenthez, az Európai Parlamenthez, valamint az Európai Bizottsághoz is eljuttatnák a szervezet képviselői. Lapzártánkig 1700 csíkszeredai és 3500 csíkszéki lakos látta el kézjegyével a május 22-i, Hargita megye székhelyén szervezett tüntetésen elfogadott kiáltványt. Az RMDSZ helyi képviselői elmondták: június 15-éig szeretnék befejezni az aláírásgyűjtést. Közölték továbbá, hogy kampánycsendben, június 6-án, valamint a 7-én, vasárnap esedékes EP-választások napján szüneteltetik az aláírásgyűjtést. A csíki politikusok a hét elején levélben kérték a gyergyói, udvarhelyszéki, alsó- és felső-háromszéki, valamint a Maros megyei RMDSZ- szervezeteket, hogy csatlakozzanak a csíkiak kezdeményezéséhez. A kiáltványt egyébként a www.csikirmdsz.ro honlapon is alá lehet írni. A portálon eddig közel 2000-en jelezték, hogy támogatják a kezdeményezést. Kemenes Szidónia |
Markó sajnálatosnak tartotta, hogy a kampányzáró rendezvénynek egybe kellett esnie a tiltakozó akcióval. De, mint hangsúlyozta, a romániai magyar közösség képviselőiként nem szemlélhették tétlenül azt az etnikai tisztogatást, melyet a két kormánypárt véghezvisz. „A kormány meggondolatlan lépése egy rég letűntnek hitt mentalitás visszatérését jelenti. A vezetői tisztségek újrapolitizálása nemcsak a magyarság elégedetlenségét váltotta ki” – figyelmeztetett Markó Béla a tüntetés előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Az elnök úgy vélte, a kormány nem csak az intézményvezetők leváltásával, hanem a költségvetés elosztásával is diszkriminálja az erdélyi magyarságot. Az RMDSZ vezetője az újságíróknak elmondta: az érdekvédelmi szervezet a jövőben is folytatja tiltakozó akcióit, és reméli, hogy legalább ezek által sikerül jobb belátásra bírni a Boc-kabinetet.
Markó Béla a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: szeretné, ha a választások után is folytatódna az RMDSZ és az EMNT közötti együttműködés. A szövetség elnöke ennek lehetőségét valószínűnek is tartja, annál is inkább, mivel a kampány során a két fél közötti összefogás pozitív visszhangot váltott ki.
„Reméljük, hogy június 7. után is együtt tudunk működni, de ez jelentős mértékben a választások eredményétől is függ. Ha kiderül, hogy volt értelme az összefogásnak, mindenképpen érdemes lesz a jövőben is együttműködni” – vélte Markó. Kérdésünkre, miszerint a jövőben az RMDSZ és ellenzéke közötti párbeszédbe Markó Béla meglátásában helyet kaphat-e a Magyar Polgári Párt, a szövetség elnöke elmondta, nem tartja kizártnak. Ennek viszont az a feltétele, hogy az MPP a Tőkés László által vezetett EMNT-n keresztül kerüljön a tárgyalóasztalhoz.
„Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot paritásos alapon működtetjük. Amennyiben Tőkés László úgy dönt, az EMNT a saját helyeiből felajánlhat egyet vagy többet a polgári pártnak” – nyilatkozta Markó. A népgyűlésen elhangzott felszólalásában Tőkés másként árnyalta a kérdést; az EP-választások listavezetője szerint akkor lesz teljes az összefogás, ha az asztalnál az RMDSZ és az EMNT mellett az MPP is megkapja a maga helyét.
Az RMDSZ elnöke nem kívánt reagálni Tőkés László korábbi kijelentésére, miszerint ő azzal, hogy a tulipán jele alatt indul a vasárnapi EP-választásokon, számos román szavazatot veszít. „Nincs, mit ehhez hozzáfűznöm. Tudott dolog, hogy a közös lista nemtetszéseket is szül. Egyesek nem szimpatizálnak az RMDSZ-szel, mások nem szimpatizálnak Tőkés Lászlóval” – kommentálta Markó Béla. Az elnök viszont ismételten hangsúlyozta: lényegesen többen örültek az összefogásnak, mint ahány emberben visszatetszést keltett.
A marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen elfogadott
Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt erdélyi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:
1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját.
2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát.
3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát.
4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze.
5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket.
6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben.
7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében.
8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben.
9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket.
Vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése.
Isten minket úgy segéljen!
Marosvásárhely, 2009. június 3.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.