Kampányzáró tüntetés Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi magyarság 69 évvel ezelőtt tapsolt utoljára oly lelkesen a trombitaszóra, zászlókkal bevonuló magyar seregnek, ahogy szerda este a sportcsarnok előtti térre összegyűlt tömeg a Hargita és Kovászna megyéből, valamint Erdély és a Partium többi részeiből az EP-választások kampányzáró rendezvényére érkezőket üdvözölte hosszú perceken át.

Szucher Ervin

2009. június 04., 10:012009. június 04., 10:01

Az RMDSZ által szervezett demonstráción nem csak az összefogásról esett szó: a rendezvény résztvevői főként az erdélyi magyar intézményvezetők leváltási hullámára kívánták felhívni a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét.

„Lehet, hogy két irányból jövünk, de egy irányba tartunk” – mondta Markó Béla, utalva az RMDSZ kampányzáró rendezvényének koreográfiájára, mely szerint a szervezők a színpad egyik oldaláról őt, a másikról Tőkés Lászlót hívták a közel tízezres tömeg elé.

A történelem visszaforgatása ellen

Az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi hetek, hónapok etnikai tisztogatásával a román kormány a történelmet próbálja visszafordítani. A szövetségi elnök, akárcsak a többi szónok, a tizenkilenc évvel ezelőtt történtekkel vont párhuzamot, amikor a román politikumnak szintén a magyarok kisemmizése és ellehetetlenítése volt a célja. Akkor a nacionalizmustól fűtött tömeg azt skandálta, hogy Erdély földjéért kész meghalni, csak az ne legyen ismét a magyaroké.

„Erdélyért élni kell, nem meghalni!” – jelentette ki Markó, majd arra figyelmeztetett, hogy a magyarságnak nem kell valakitől is kérnie Erdélyt, hisz legalább annyira az övé, mint az itt élő románságé. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a pánromán és pánortodox nacionalista hatalom magyarellenes megnyilvánulásait vélte felfedezni az intézményvezetők eltávolításában. Mint hangsúlyozta, ezért is érezte szükségét a magyar–magyar egyezség és az együttműködést tükröző közös listát létfontosságúnak.

Folytatódik az aláírásgyűjtés

A magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett csíkszeredai tüntetésen elfogadott kiáltvány támogatására kezdett aláírásgyűjtésbe az RMDSZ csíki területi szervezete. Csíkszeredában június elsejétől kezdődően 30 önkéntes gyűjti az aláírást, vidéken pedig június másodikán kezdődött a gyűjtés. A kiáltványt a kormányhoz, a parlamenthez, az Európai Parlamenthez, valamint az Európai Bizottsághoz is eljuttatnák a szervezet képviselői. 

Lapzártánkig 1700 csíkszeredai és 3500 csíkszéki lakos látta el kézjegyével a május 22-i, Hargita megye székhelyén szervezett tüntetésen elfogadott kiáltványt. Az RMDSZ helyi képviselői elmondták: június 15-éig szeretnék befejezni az aláírásgyűjtést. Közölték továbbá, hogy kampánycsendben, június 6-án, valamint a 7-én, vasárnap esedékes EP-választások napján szüneteltetik az aláírásgyűjtést.

A csíki politikusok a hét elején levélben kérték a gyergyói, udvarhelyszéki, alsó- és felső-háromszéki, valamint a Maros megyei RMDSZ- szervezeteket, hogy csatlakozzanak a csíkiak kezdeményezéséhez. A kiáltványt egyébként a www.csikirmdsz.ro honlapon is alá lehet írni. A portálon eddig közel 2000-en jelezték, hogy támogatják a kezdeményezést.

Kemenes Szidónia

Markó sajnálatosnak tartotta, hogy a kampányzáró rendezvénynek egybe kellett esnie a tiltakozó akcióval. De, mint hangsúlyozta, a romániai magyar közösség képviselőiként nem szemlélhették tétlenül azt az etnikai tisztogatást, melyet a két kormánypárt véghezvisz. „A kormány meggondolatlan lépése egy rég letűntnek hitt mentalitás visszatérését jelenti. A vezetői tisztségek újrapolitizálása nemcsak a magyarság elégedetlenségét váltotta ki” – figyelmeztetett Markó Béla a tüntetés előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az elnök úgy vélte, a kormány nem csak az intézményvezetők leváltásával, hanem a költségvetés elosztásával is diszkriminálja az erdélyi magyarságot. Az RMDSZ vezetője az újságíróknak elmondta: az érdekvédelmi szervezet a jövőben is folytatja tiltakozó akcióit, és reméli, hogy legalább ezek által sikerül jobb belátásra bírni a Boc-kabinetet.

Tartós együttműködést ígérnek

Markó Béla a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: szeretné, ha a választások után is folytatódna az RMDSZ és az EMNT közötti együttműködés. A szövetség elnöke ennek lehetőségét valószínűnek is tartja, annál is inkább, mivel a kampány során a két fél közötti összefogás pozitív visszhangot váltott ki.

„Reméljük, hogy június 7. után is együtt tudunk működni, de ez jelentős mértékben a választások eredményétől is függ. Ha kiderül, hogy volt értelme az összefogásnak, mindenképpen érdemes lesz a jövőben is együttműködni” – vélte Markó. Kérdésünkre, miszerint a jövőben az RMDSZ és ellenzéke közötti párbeszédbe Markó Béla meglátásában helyet kaphat-e a Magyar Polgári Párt, a szövetség elnöke elmondta, nem tartja kizártnak. Ennek viszont az a feltétele, hogy az MPP a Tőkés László által vezetett EMNT-n keresztül kerüljön a tárgyalóasztalhoz.

„Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot paritásos alapon működtetjük. Amennyiben Tőkés László úgy dönt, az EMNT a saját helyeiből felajánlhat egyet vagy többet a polgári pártnak” – nyilatkozta Markó. A népgyűlésen elhangzott felszólalásában Tőkés másként árnyalta a kérdést; az EP-választások listavezetője szerint akkor lesz teljes az összefogás, ha az asztalnál az RMDSZ és az EMNT mellett az MPP is megkapja a maga helyét.

Az RMDSZ elnöke nem kívánt reagálni Tőkés László korábbi kijelentésére, miszerint ő azzal, hogy a tulipán jele alatt indul a vasárnapi EP-választásokon, számos román szavazatot veszít. „Nincs, mit ehhez hozzáfűznöm. Tudott dolog, hogy a közös lista nemtetszéseket is szül. Egyesek nem szimpatizálnak az RMDSZ-szel, mások nem szimpatizálnak Tőkés Lászlóval” – kommentálta Markó Béla. Az elnök viszont ismételten hangsúlyozta: lényegesen többen örültek az összefogásnak, mint ahány emberben visszatetszést keltett.

 

A marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen elfogadott

Kiáltvány

Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt erdélyi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:

1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját.

2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát.

3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát.

4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze.

5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket.

6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben.

7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében.

8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben.

9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket.

Vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése.

Isten minket úgy segéljen!

Marosvásárhely, 2009. június 3.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére