Magyargyűlölet. Medgyes helységnévtábláján is szúrta valakik szemét a magyar felirat
Fotó: Facebook/Szeben megyei RMDSZ
Ismeretlenek piros festékkel lefestették a háromnyelvű helységnévtábla magyar és német feliratát Medgyesen, valamint két másik Szeben megyei településen – erősítette meg az MTI-nek csütörtökön Orosz Csaba, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének elnöke.
2024. május 30., 14:022024. május 30., 14:02
2024. május 30., 14:502024. május 30., 14:50
Az érdekvédelmi szervezetet szerdán tájékoztatták a rongálásról, az illetékes intézmények alkalmazottai az RMDSZ jelzése nyomán csütörtökön letisztították a festéket.
A közeli Kiskapuson a magyar feliratot, míg a Medgyes és Kiskapus közötti Nagyekemezőn a német feliratot húzták át piros festékkel ismeretlenek.
– mondta Orosz Csaba.
Hozzátette: nem volt példa hasonlóra, de az utóbbi időben az egykor zömében szászok által lakott településen is felerősödött a magyargyűlölet.
A rongálásra az RMDSZ medgyesi szervezete is hívta fel a figyelmet. „Az ilyen cselekedetek nemcsak a közösségi együttélést zavarják, hanem történelmi és kulturális örökségünket is károsítják. (…) Lépjünk fel együtt a vandalizmus ellen, és őrizzük meg városunk sokszínűségét és történelmét!” – írták a szervezet közösségi oldalán.
Orosz Csaba az MTI kérdésére elmondta:
Közölte: a városban is indítanak jelölteket szélsőséges román pártok és a békés együttélésről híres többnemzetiségű településen is érzékelni magyarellenes hangokat.
„Azt szeretnénk, hogy a békés együttélés továbbra is megmaradjon Medgyesen” – mondta.
Hozzátette: örülnek, hogy az illetékesek gyorsan letisztították a táblákat, és remélik, a polgármesteri hivatal megteszi a szükséges lépéseket. Arra is kitért, hogy
Medgyesen az RMDSZ négy éve nem jutott be a helyi önkormányzatba, ahol korábban két képviselője volt, és most nagy erővel kampányol azért, hogy ismét legyen magyar képviselet. Remélik, sikerül mozgósítani ehhez a hatszázalékosra csökkent magyar közösséget – mondta Orosz Csaba, aki az RMDSZ képviselőjelölti listáját is vezeti.
Felidézte, hogy
Azóta nem volt példa rongálásra.
A megyei elnök hangsúlyozta: ez az eset is mutatja, mennyire fontos, hogy az erdélyi magyarok részt vegyenek a június 9-i romániai helyhatósági és EP-választáson, és legyen magyar képviselet.
„Láthatjuk, hogy ha nem vagyunk jelen az önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben és az Európai Parlamentben, akkor szép lassan bennünket is mellőznének, vagy talán kiiktatnának. Ezt nem hagyhatjuk, tenni fogunk annak érdekében, hogy az itteni magyarság ne legyen megfélemlítve” – fogalmazott az RMDSZ Szeben megyei szervezetének elnöke.
A magyar keresztény közösségek az élet mellett teszik le voksukat, nem a halál kultúráját, hanem az életet üzenik a világnak – hangoztatta Soltész Miklós vasárnap Gyergyószentmiklóson, a FeltöltŐ című háromnapos keresztény zenefesztiválon.
Öt római katolikus papot szenteltek a gyulafehérvári székesegyházban bemutatott szentmisén június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén.
Kilépett a medréből szombat este a Kis-Beszterce folyó, és elöntötte a Hargita megyei Bélbor község több gazdaságát és mezőgazdasági területét. Víz alá került a községi utak és a hidak egy része is.
Az oktatási minisztérium szombati tájékoztatása szerint 9193 diák vett részt a nemzeti kisebbségekhez tartozó nyolcadikosok pénteki anyanyelv és irodalom képességvizsgáján.
A kolozsvári Tar Koppány Zsolt kötelező sorkatonai szolgálatát teljesítve, katonabakancsa által okozott sebe miatt, feltehetően szándékosan hiányos kezelés következtében, vérmérgezésben halt meg 1982 végén.
A Marcel Ciolacu miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) négy év után visszahódította vezető szerepét a romániai önkormányzatokban, az RMDSZ pedig a magyar pártokra adott voksok 94 százalékát szerezte meg.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére szeptemberben kezdődik a Lakitelek Népfőiskola szórványkollégiumokat támogató programja – közölte Lezsák Sándor az MTI-vel.
Elhunyt Oravecz Gyöngyi, a máramarosi magyar tévézés, az utolsó, még létező megyei magyaradás önzetlen műsorvezetője – közölte a Máramaros megyei RMDSZ.
Tűz ütött ki csütörtökről péntekre virradó éjszaka egy nagybányai szállodában. Tizenkét személyt, köztük egy gyereket evakuáltak.
Állatbetegségekkel összefüggő kutatási, oktatási együttműködésről állapodott meg a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Temesvári I. Mihály Király Élettudományi Egyetem csütörtökön – tájékoztatta a PTE az MTI-t.
1 hozzászólás![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)