Kalapács alatt a Hallerek zoltáni birtoka

Szucher Ervin 2019. november 14., 15:14 utolsó módosítás: 2019. november 14., 15:15

Kétszobás tömbházlakás árán hirdette meg az Artmark aukciós ház a Haller család zoltáni birtokát. A háromhektáros területen egy, a helybéliek által kastélynak nevezett 16. századi udvarház fekszik romos, de menthető állapotban.

Szabad a gazda. Az aukciós ház 50 ezer eurós kikiáltási összeggel indítana az árverésen Fotó: Szucher Ervin

 Újra gazdát cserélhet a Hallerek Segesvártól mintegy 25, Brassótól pedig 90 kilométerre fekvő zoltáni kúriája. A műemlék jellegű épületek licitálására szakosodott Artmark Historical Estate 50 ezer eurós kikiáltási árral indítana, de a cég becslései szerint a vételár akár 80–100 ezerre is felmehet.

A közel öt évszázaddal ezelőtt épült Maros megyei udvarházat a család egyik ága sem igényelte vissza.

Így eshetett meg, hogy nem sokkal a forradalom után éppen a volt termelőszövetkezet elnöke vásárolta meg. Ezzel lényegében a „folytonosságot” biztosította, ugyanis az államosítás óta az akkor még nagyon jó állapotban lévő ingatlan évtizedeken keresztül a mezőgazdasági szövetkezet, a hírhedt CAP irodáinak és raktárainak adott helyet.

Az utolsó tulajdonos, az özvegyen maradt grófnő, akit a román falubeliek egyszerűen csak Grofoaiának neveztek, már a háború ideje alatt feladta a rezidenciáját. A helybéli öregek visszaemlékezése szerint

a kommunisták, amint átvették a hatalmat, az épületen és a gyönyörűen gondozott kerten élték ki a bosszújukat.

Pár évvel ezelőtt Nicolae Pora arról is mesélt lapcsaládunknak, hogy a dühöngő és gyűlöletet szító új vezetők még a Hallerek családi temetőjét is felszántatták. Az épület rekvirálását követően 1946-ban a falai között szállásolták el az éhség elől menekülő szerencsétlen moldvai családokat. A CAP korszaka rögtön az 1948-as államosítás után vette kezdetét. A kommunizmus ideje alatt nemcsak a falubeliek által következetesen Zoltán gróf kastélyának nevezett udvarház pusztult le;

a valamikori szász, majd román többségű faluban magyarok sem maradtak.

Nem sokkal a ’89-es forradalom után a téesz elnöke vásárolta meg a birtokot. Mint mondta, lényegében akkor döbbent rá, hogy ő kastélytulajdonos, amikor a műemlékvédők kérdőre vonták, miként alakítja át az épületet. „Én abban a tudatban éltem, hogy az egykori téesz raktárát vásároltam meg. Nem is kis pénzért, hisz 13 millió régi lejt adtam érte, ami akkoriban egy kétszobás városi tömbházlakás ára volt. Sokáig én is raktárként használtam, aztán elkezdtem feljavítani, hogy odaköltözhessek” – magyarázkodott a hatóságoknak a tudatlan vagy magát annak tettető férfi. Tény, hogy a sokadik pénzbírság után úgy döntött, szabadul a szerinte drágán, a szakemberek szerint potom pénzért vásárolt épülettől; így adta el egy Írországból érkezett érdeklődőnek.

Az új tulajdonos akkoriban turisztikai látványosságként képzelte el a Marosvásárhelyt Brassóval összekötő országúttól alig húsz-harminc méterre fekvő udvarházat.

Elmondása szerint vidéki vendégfogadóként képzelte el, ahová főként nyugati turistákat vonzott volna. Egy idő után aztán ő is ráébredt, hogy mégsem egy erdélyi udvarház tulajdonosaként képzeli el élete hátralévő részét, ezért az épület továbbadásáról döntött. Tíz esztendővel ezelőtt még 250 ezer eurós árról álmodozott, de az idő teltével alábbhagyott. Aztán évekig senki nem látta, nem hallott róla. A közelmúltban ismét felbukkant, és az Artmark aukciósházra bízta ingatlanját, a bukaresti szakcég pedig meggyőzte, hogy a kikiáltási árat engedje le 50 ezer euróra.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat