Járványszerűen „terjed” az elhízás – Dietetikus az Európában is rémisztő méreteket öltő népbetegségről

A járványhelyzetben jelentősen nőtt a túlsúlyos gyerekek száma •  Fotó: 123RF

A járványhelyzetben jelentősen nőtt a túlsúlyos gyerekek száma

Fotó: 123RF

Riasztó méreteket ölt a túlsúlyosság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb kutatása szerint: évente 1,2 millióan halnak meg Európa-szerte a kóros elhízás következtében, amire a koronavírus-járvány csak még inkább rátett egy lapáttal. Domokos Izabella sepsiszentgyörgyi dietetikussal és nutricionistával a kiváltó tényezőkről és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk.

Oláh Eszter

2022. június 16., 08:012022. június 16., 08:01

Évente 1,2 millióan halnak meg Európa-szerte kóros elhízás következtében, a népbetegség súlyosbodása a koronavírus-járványnak is betudható. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb kutatásának adataiból kiderül, hogy a felnőtt lakosság 59 százaléka, illetve minden harmadik gyerek túlsúlyos vagy elhízott Európában. Az előzetes adatok ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a járványhelyzet a gyerekek és a serdülő fiatalok körében is nagymértékben növelte az elhízás veszélyét.

Domokos Izabella sepsiszentgyörgyi akkreditált dietetikus a Krónika megkeresésére megerősítette, hogy a vezető halálokok nagyrészt az elhízásra vezethetők vissza, amely tendencia megváltoztatásához több szinten történő, komoly fellépésre volna szükség.

Nem önmagában vizsgálandó tünet: vezető halálok

A WHO legutóbbi kutatásából kiderült, hogy a felnőtt európai lakosság közel egynegyede szenved elhízástól – ennél csak az amerikai kontinensen mért adatok kétségbeejtőbbek. Mint azt Domokos Izabella is elmondta, a jelenség nem csupán egy önmagában vizsgálandó tünet vagy állapot, hanem a vezető halálokok kialakulásában – a szív- és érrendszeri, az anyagcsere- és cukorbetegség, illetve a rosszindulatú daganatok – szerepet játszó legjelentősebb tényezők egyike.

„Az elhízás járványszerű terjedésének oka az energiabevitel és -felhasználás egyensúlyának a megbomlása. Kevésbé kezelhető egy-egy betegség, ha már kialakult, ezért egészségünk megőrzése érdekében célravezetőbb lenne a megelőzésre koncentrálni, elkerülve az elhízást” – világított rá.

Hozzátette, az egyensúly felborulása leginkább az élelmiszerek túlzott fogyasztására, a mozgásszegény életmódra és a fizikai aktivitás hiányára vezethető vissza, illetve arra is, hogy az egészségipar még mindig inkább a betegségek kezelésére, mint a megelőzésre összpontosít.

Rámutatott: szakértők úgy tartják, hogy az élelmiszer-választást nagymértékben befolyásolja a törvényi szabályozás, az élelmiszer-technológiai és az élelmiszeripari stratégiák, valamint az élelmiszerekre kivetett adók és a marketing. Az egyéni táplálkozási szokásokat pedig megannyi tényező alakítja: az élelmiszerek otthoni és munkahelyi kínálata, a családi bevétel, a saját termelésből származó nyersanyagok, a hagyományok, az ünnepi szokások, illetve az élelmiszer-kedvezmények. A mozgásszegény életmódot illetően az ülőmunkára, a számítógép/telefon/TV köré szerveződő szabadidős tevékenységekre és a gyaloglás, a biciklizés kiszorítására is felhívta a figyelmet.

A kijárási tilalom az ülő életmódot erősítette

Az Egészségügyi Világszervezet közleményében arra is kitért, hogy a futárszolgálati alkalmazások is negatívan befolyásolhatják az elhízási tendenciát, ezek ugyanis az ülő életmódot erősítik: a járványhelyzet idején bevezetett kijárási tilalom is ahhoz járult hozzá, hogy az emberek gyakrabban használják ezeket az alkalmazásokat.

A dietetikus szerint az egészségtudatosság a járvány előtt sem volt a legjellemzőbb magatartás az emberek körében, az elmúlt két év azonban ezt még inkább súlyosbította.

Mint mondta, megfigyelhető, hogy ebben az időszakban sokan elhíztak, ugyanakkor azok, akik a táplálkozás és a mozgás terén megfelelő információval és némi akarattal rendelkeztek, pozitívan kezelték, hogy „otthon kell maradni”.

Meglátása szerint utóbbiak az ételszállító alkalmazások kínálatából is könnyebben választották ki a számukra szükséges ételeket, illetve a kijárási tilalom keretei közt is próbálták megtalálni azokat a lehetőségeket – otthoni edzések, kocogás formájában –, amellyel eleget tehettek napi mozgásszükségletüknek.

A táplálkozástudomány minimális alapjanak elsajátításával védekezne Domokos Izabella sepsiszentgyörgyi dietetikus az elhízás ellen •  Fotó: Facebook/Domokos Izabella Galéria

A táplálkozástudomány minimális alapjanak elsajátításával védekezne Domokos Izabella sepsiszentgyörgyi dietetikus az elhízás ellen

Fotó: Facebook/Domokos Izabella

A járványidőszakban felmerülő probléma kezelése érdekében a WHO egyébként olyan intézkedések bevezetését javasolja, amelyek arra kötelezik az éttermeket, hogy az online alkalmazásokban is feltüntessék az egyes ételekre vonatkozó nutríciós adatokat, illetve, hogy az ételszállító szolgáltatások kifejezetten élelmiszer-területre specializálódjanak, és hogy ezáltal – szükség esetén – felelősségre vonhatóak legyenek.

A túlsúlyos vagy elhízott személyek ugyanakkor a koronavírus-járvány általi fertőzésnek is aránytalanul magasan ki voltak téve. Azok, akik túlsúlyproblémával küzdöttek, nagyobb számban kerültek kórházba, illetve hunytak el a vírus okozta betegségben

– hívták fel a figyelmet a kutatók.

korábban írtuk

Jelentősen több elhízott szorul kórházi ellátásra a Covid-19-betegség miatt
Jelentősen több elhízott szorul kórházi ellátásra a Covid-19-betegség miatt

Az elhízottak körében nagyobb a kockázata annak, hogy az új koronavírus okozta Covid-19-betegség miatt kórházi ellátásra szorulnak – derítették ki a University College of London kutatói.

Emellett az elhízás több mint 200 000 rákos megbetegedést okoz Európában. Ami a megelőzhető rákfajták megjelenésében szerepet játszó kockázati tényezőket illeti, a WHO adatai arra engednek következtetni, hogy a következő években az elhízás egyes országokban még a dohányzást is megelőzheti.

Túlsúlyban a túlsúlyosok

A kutatás arra is kitért, hogy 2025-ig egyetlen európai ország sem fogja tudni megakadályozni az elhízott személyek számának növekedését. Arra a kérdésre, hogyan áll Románia európai uniós viszonylatban, Domokos Izabella az Eurostat 2019-es adatára hivatkozva elmondta, hogy az ország 18 év fölötti lakosságának 59 százaléka 25 fölötti testtömegindexszel rendelkezik, ami a túlsúly valamelyik stádiumát jelenti.

„A statisztikai adatok a túlsúlyt a testtömegindex alapján állapítják meg, amely adat számomra nem sokat jelent, mivel egy jól edzett személy testtömegindexe is lehet magas, de nem jelenti azt, hogy kövér. Ugyanakkor azok, akik mondjuk, egy gyors fogyás alatt sok izomtömeget veszítettek, és normális testtömegindexszel rendelkeznek, valójában vékony testben kövérek. Ezen információk tudatában nem is merek belegondolni, hogyan is állunk igazából” – emelte ki.

Egy másik EU-s kutatás eredményeit is felidézte, mely szerint Románia első helyen áll, ami a nőket és férfiakat érintő elhízást illeti.

Az elmúlt években a gyermekek körében is drasztikusan emelkedett a túlsúllyal és elhízással küzdők száma, ezért – mint ahogy a WHO is rámutatott – az európai államok legmagasabb kormányzati szerveire van szükség a „túlsúlyjárvány” megfékezéséhez.

Tudással felvértezve védekezni

Domokos Izabella szerint az oktatás a világméretet öltő jelenség elleni védekezésnek létfontosságú eleme, amelynek elsősorban a gyermekek iskolai közösségekben történő tájékoztatását kell tartalmaznia, nem hagyva figyelmen kívül a felnőttképzést sem. Az oktatási rendszer mellett az élelmiszer-fogyasztást alakító lépéseket is elengedhetetlennek tartja. Meglátása szerint a táplálkozási ajánlások kidolgozásával, a gyermekek számára nyújtott iskolai menük összetételének javításával, a gyorséttermek adagjainak csökkentésével, illetve a reklámozás szabályozásával szintén megelőzhető lehet.

„Emellett az élelmiszerek árusítását is szabályozni lehetne azáltal, ha a közintézményekben üzemelő büfék, étkezdék és étel-ital automaták csak egészséges termékeket árusítanának. Az élelmiszerek címkéjét is meg lehetne úgy változtatni, hogy a fogyasztó könnyebben eligazodjon rajta, könnyebben megértse. Egy egyszerű jelölési módszer lehet például a „közlekedési lámpa”, amely azt jelölné, milyen hatással van az adott termék a fogyasztó egészségére: a magas kalóriaértékkel rendelkezőt pirossal jelölnék meg, a közepeset sárgával, míg az egészségesebb élelmiszereket zöld jelzéssel láthatnák el” – magyarázta.

A testmozgást, a gyaloglást és a kerékpározást népszerűsítő programok fontossága, valamint az iskolai és szabadidős sportok elérhetőségének kiszélesítése mellett a szakember az egészséges táplálkozás kulcsszavait – minőség, egyensúly, változatosság, mértékletesség – is kiemelte.

Hozzátette, a világszintű probléma kezelésének egyetlen járható útja az információ és tudásszerzés lehet.

korábban írtuk

Az iskolai végzettség szintje összefüggést mutathat az elhízással
Az iskolai végzettség szintje összefüggést mutathat az elhízással

Összefügghet az iskolázottsági szint és az elhízással – derül ki az Eurostat legújabb statisztikai jelentéséből. A tanulmány szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők jobban odafigyelnek a testsúlyukra, mint az alacsonyabb iskolázottsági szinttel rendelkező társaik.

 

„Ugyanúgy, ahogy teszünk azért, hogy jogosítványunk legyen, tanulunk, időt, energiát és pénzt fordítunk arra, hogy autót tudjunk vezetni, pont úgy fordíthatnánk időt, energiát és pénzt arra, hogy a legelemibb információkat elsajátítsuk a táplálkozás terén. Aki elsajátítja a táplálkozástudomány minimális alapjait, saját maga dietetikusává válik. Bárhová vezeti a sors, minden helyzetben tudni fogja, miből, mikor és mennyit kell elfogyasztania, hogy hosszú távon megőrizze egészségét” – vélekedett a szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 18., vasárnap

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében

A romániai magyarok felelősségteljesen viselkedtek az államfőválasztás második fordulójában, bele akartak szólni abba, ki legyen Románia következő elnöke – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a 21 órás urnazárást követően.

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében
2025. május 18., vasárnap

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől, hogy megszervezhessék a Harag György Centenáriumi Emlékévet, mivel a bukaresti kulturális minisztérium csökkentette az emlékévre korábban megígért összeget.

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése
2025. május 18., vasárnap

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó

Vasárnap nem sokkal 16 óra előtt a magyarok által is lakott erdélyi és partiumi megyékben más-másféleképpen alakult a részvételi arány.

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó
2025. május 18., vasárnap

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia

Záporokra és viharokra figyelmeztető elsőfokú riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 30 megyéjére.

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia
2025. május 18., vasárnap

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vasárnap reggel az urnáktól távozóban a sajtónak kijelentette, hogy a Románia számára legjobb lehetőségre szavazott az elnökválasztás második fordulójában.

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai
2025. május 17., szombat

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra

Felavatták szombaton a kalotaszegi népi kultúra, népművészet és kézimunka gyűjtőjének és oktatójának, Gyarmathyné Hory Etelkának a szobrát szülőfalujában, a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron.

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra
2025. május 17., szombat

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek

A megismételt romániai államfőválasztás vasárnapi döntő fordulóján való részvételre és jogaik melletti közös kiállásra kérik az erdélyi magyar fiatalokat szombaton kibocsátott közös felhívásukban a romániai magyar diákszervezetek.

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek
2025. május 17., szombat

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat

Az elmúlt napok esőzései miatt ismét megnőtt a Korond-patak vízhozama, így a parajdi sóbányába történő beszivárgás csökkentése érdekében újra működésbe állították a nagy kapacitású motoros szivattyúkat.

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat
2025. május 17., szombat

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében

A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt szombaton hajnali 1 órakor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében
2025. május 17., szombat

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt

Különösen hideg időre, szélre és csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt