Archív felvétel
Fotó: Beliczay László
Újabb négy évre szóló elnöki megbízatást adott Izsák Balázsnak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombaton, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott tisztújító küldöttgyűlésén.
2022. november 12., 17:552022. november 12., 17:55
2022. november 12., 19:342022. november 12., 19:34
Az SZNT-t csaknem 15 éve – 2008 februárja óta – vezető Izsák Balázs elnöki beszámolójában kiemelte: immár egymillió négyszázezer európai ember nevében emelik fel szavukat azért, hogy az EU tagállamai a kohéziós források elosztásánál vegyék figyelembe a régiók nemzeti, kulturális jellegzetességeit is. Azt ígérte, sikerre fogják vinni az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését, azzal együtt, hogy az Európai Unió törvényszéke alig néhány napja utasította el az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója keresetét az úgynevezett Minority SafePack ügyében, amely a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítására, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére sürgetett – mindeddig eredménytelenül – európai jogalkotást.
Az elnök az SZNT előtt álló másik nagy kihívásként a székelyföldi személyi kártya intézményesítését említette. Szerinte az ennek érdekében kiépítendő informatikai rendszer a Székelyföld önszerveződésének alapja lehet.
A negyedik mandátumát megkezdő tisztségviselő bírálói ezúttal nem állítottak ellenjelöltet.
Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke – a küldöttgyűléstől többnyire távol maradt belső ellenzék nevében - azzal vádolta Izsák Balázst, hogy elnöksége alatt az SZNT elveszítette közképviseleti jellegét, kézi vezérlésű, pártszerűen működő szervezetté alakult át, az állandó bizottság összehívását elmulasztva, annak korábbi döntéseit semmibe véve önkényes döntéseket hoz.
A román szociáldemokrata párt (PSD) képviselője hatósági szigorral reagálna a székely személyi kártya gondolatára, amely Izsák Balázs szerint a székelység önszerveződésének legfontosabb eszköze lesz – olvasható a Székely Nemzeti Tanács közleményében.
A régi-új elnöknek végül a marosvásárhelyi tanácskozáson részt vevő 152 küldött közül 108 szavazott bizalmat.
Az SZNT tisztújító küldöttgyűléséhez intézett levelében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott rámutatott: Magyarországnak fontos a külhoni magyarság jövője, szülőföldön való boldogulása. Úgy értékelte: ezek alapja az önrendelkezésre, érdekérvényesítésre, saját sorsával kapcsolatos döntések meghozatalára alkalmas, erős közösség, ezért az SZNT-nek folytatnia kell a Székelyföldért, a székelyek közösségéért megkezdett munkát.
– üzente Szili Katalin a küldöttgyűlés résztvevőinek.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az SZNT-hez intézett üdvözletében úgy értékelte: az erdélyi magyaroknak, az anyaország politikai befolyását is igénybe véve, egy olyan kisebbségi keretszabályozás parlamenti elfogadtatására kell törekedniük, amely tág teret biztosít a kollektív jogok érvényesülésének, a kulturális autonómiájának, nem utolsósorban pedig Székelyföld területi autonómiájának és a Partium, valamint más vidékek különleges jogállásának.
Az SZNT tisztújító küldöttgyűlését a Katalán Nemzetgyűlés elnöke és a Baszk Nemzeti Párt képviselői videóüzenetben üdvözölték.
A küldöttgyűlés megerősítette a székelyföldi személyi kártya bevezetéséről szóló állandó bizottsági határozatot, és ügyvivői, illetve három szakterületi megbízotti tisztséget hozott létre, amelyek betöltéséről később döntenek. Az SZNT-ben a romániai parlamenti kapcsolatokért, a székely szimbólumokért, illetve európai uniós ügyekért felelős megbízottakat neveznek majd ki.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
szóljon hozzá!