Kétmillió eurós európai uniós támogatást pályáznak meg a székelyudvarhelyi Székely Támadt-vár restaurálására: a létesítményben régészeti parkot alakítanának ki, felújítanák a zöldövezetet, a várfalakat, és megnyitnák a jelenlegi sportpályánál található régi bejáratot.
2016. május 04., 19:462016. május 04., 19:46
Miklós Zoltán, a várat ügykezelő Haáz Rezső Múzeum igazgatója úgy véli: a beruházás hozzájárulna a székelyudvarhelyi turistaforgalom fellendítéséhez.
A tervek szerint a látogatók nemcsak a várfalakat tekinthetnék meg, hanem a föld alatt lévő falrészeket is, valamint a Telegdy-bástya kazamatajárataiba is bemehetnének. A 16. századi járószint rekonstruálásával ugyanakkor a szint az udvar mostani magasságához képest másfél méterrel mélyebben lesz. A Hajdú-bástyában turisztikai információs központot nyitnának: a három emeleten kiállítóteret, kisebb konferenciatermet és előadóteret képzeltek el.
Miklós Zoltán azt is elmondta: mivel a finanszírozás elnyerése esetén legalább öt éven keresztül folyamatosan tevékenységeket kell szervezni a helyszínen, már most egyeztetnek erről civil szervezetekkel. Az igazgató elképzelései szerint az Arany Griff Rend tagjai élő történelemórákat tartanának, az Artera Egyesület pedig visszatérhetne a várba a Míves Emberek Sokadalmával. Emellett Lázár Imre harangöntő műemlék jellegű harangjaiból szabadtéri kiállítást is összeállítanának.
Tavaly a várfalak javítását célzó munkálatokba kezdtek a várban, a 433 ezer lej értékű sürgősségi projektet nemsokára befejezik. Idén még a Telegdy-bástyánál, a Kornis Ferenc utcai részen látható omlások helyreállításához fognak hozzá, az Eötvös József Szakközépiskola vezetőségével kötött megállapodás értelmében pedig lebontják az iskola udvarán található fásszínt és az oda nem illő raktárépületeket, így hozzáférhetnek a várfalhoz. A múzeum tavaly is igényelt EU-s pénzeket, emellett a Norvég Alaptól és az amerikai nagykövetség segítségével is próbáltak támogatást szerezni, de az eddigi pályázatokat kedvezőtlenül bírálták el.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
szóljon hozzá!