Ismét az olcsó gyógyszerek eltűnésével riogatnak a gyártók

•  Fotó: Pexels.com

Fotó: Pexels.com

Több ezer olcsó gyógyszer, többek között a rákos, a szív-ér rendszeri vagy a neurológiai megbetegedések kezelésére használt készítmények tűnhetnek el a hazai piacról a clawback adó miatt – figyelmeztet a generikus gyógyszereket gyártók romániai egyesülete (APMGR).

Krónika

2018. május 23., 13:102018. május 23., 13:10

A szervezet szerint a tavalyi első negyedévben jegyzett 19,86 százalékról az idei első negyedévre 24,13 százalékra nőtt a clawback adó – írja az Agerpres hírügynökség. Az adó kiszámítási módja miatt ez a növekedés az olcsóbb gyógyszerek esetében sokkal inkább érezhető:

a 25 lejnél olcsóbb készítményeknél a gyártói ár 34 százalékát, míg a 3000 lej fölötti orvosságoknál annak 24 százalékát teszi ki

– mutatnak rá a közleményben, hangsúlyozva, hogy emiatt a közeljövőben kénytelenek lesznek lemondani azoknak a gyógyszereknek a gyártásáról, amelyek előállítási költségeit nem tudják fedezni. A gyártók ugyanakkor rámutatnak, a clawback adó számítási képletének megváltoztatása, az adó differenciált kiszámítása jelentené a megoldást a problémára.

Az APMGR közleménye értelmében a következő készítmények tűnhetnek el a közeljövőben a gyógyszertárak polcairól: Tamoxifen (melldaganat), Bleomicin (leukémia, hematológiai betegségek), Fluorouracil, Cisplatin, Flutamid (rákos betegségek), Memantine (demencia), Gentamicinum (kórházon belüli fertőzések), Theophyllinum (asztma), Captopril (magas vérnyomás, szívelégtelenség), Furosemid (szívelégtelenség, májcirózis), Ranitidin (gyomor-és bélrendszeri betegségek), Indapamid (szív-ér rendszeri betegségek).

A gyártók egyébként rendszeresen riogatnak az olcsó gyógyszerek eltűnésével, ha pedig mindezt nem a clawback adóval indokolják, akkor jellemzően azzal magyarázkodnak, hogy Romániában túlságosan alacsony a gyógyszerek központilag szabályozott ára. Azt állítják, hogy az országban egyszerűen nem éri meg forgalmazni az olcsó készítményeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)