Interjú Markó Bélával, az RMDSZ leköszönő elnökével

– RMDSZ-en belül és kívül egyaránt sokakat meglepett, amikor decemberben bejelentette: nem indul újabb mandátumért. Elérkezett arra a bizonyos csúcsra, ahol általában ajánlatos abbahagyni?
– Úgy ítéltem meg, ebben a pillanatban én dönthetem el, hogy folytatom-e, és nem mások. Az RMDSZ-en belüli véleményeket ismerve, konzultálva is sokakkal, túlnyomórészt arra biztattak, hogy folytassam, mindenki stabilitást, folytonosságot, átláthatóságot szeretett volna. Még azok közül is, akik nem értenek egyet velem. Másrészt 18 év, egy ilyen hosszú időszak óhatatlanul kopáshoz vezet. Ez nem jelenti, hogy ne lennék képes jól csinálni, ne lenne még energiám a folytatáshoz, de tudatában vagyok annak, hogy kialakítottam egy stílust, politikai alapállást, kiszámítható vagyok, ami persze jó is, más szempontból rossz. Hozzám képest egy új elnök sokkal könnyebben újíthat, változtathat azon, amin kell. Tagadhatatlan, hogy nem kívánom az RMDSZ irányvonalának alapvető változását, hiszen van egy szabott meder, politikai eszközrendszer, amely mellett többször letettem a voksomat, ilyen szempontból folytonosságot szeretnék. Viszont meglehet, mások ugyanezt jobban tudnák már csinálni, új szemlélettel korrigálhatnának azon, ami nem jó. Különben RMDSZ-elnöknek lenni elsősorban felelősség, olyan feladat, ami napi 24 órát jelent. Az elnökválasztási kampányban egyesek úgy viszonyulnak hozzá, mintha valamiféle jutalom, kitüntetés lenne. Holott aki ezt vállalja, az nehéz, időnként emberpróbáló, nyomasztó felelősséget vállal, olyan kihívásokat, amelyeket most még nem is ismer. Nem fogok visszavonulni a közélettől, de sokkal nagyobb arányban és energiával szeretnék eredeti hivatásomnak, az irodalomnak élni.

– Az olyan dicséretek sem győzték meg, miszerint ön az ezredforduló legnagyobb magyar államférfija, a Kárpát-medence egyik legsikeresebb magyar politikusa?
– Elégtétellel veszem, ha valakik értékelik a munkámat, de soha nem követeltem ki magamnak az ilyen jelzőket, nem is ezekért a minősítésekért, címkékért dolgoztam. Nem mintha nem lennék ambiciózus ember, csakhogy én nem általában a történelembe, hanem az irodalomtörténetbe szerettem volna bekerülni. Ez ugyanis megóvja az embert a túlzásoktól. Nagyon fontos, hogy a politikusnak legyen a háta mögött egy másik életre, másik hivatásra való lehetőség. Idegenkedem a hivatásos politikustól, akinek nincsen más hátországa. Általában ez vezet oda, hogy valaki foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, a székéhez.

– Gondolom, az nem esett jól, hogy Tőkés László metaforikusan Hoszni Mubarakhoz hasonlította. Hozzászokott a bírálatokhoz?
– Tőkés László kritikáihoz hozzászoktam, erre volt bőven időm. Nem lép ki az általa használt fogalomtárból, hogy időnként az aktuális világpolitikától függően színesíti a példatárát, elég nagy tehetséggel próbál bántani engem is. Nem az ilyen színes, általam tréfaként elkönyvelt metaforák zavarnak, hanem általában a rágalmak, a mocskolódó stílus – most nem Tőkésre utalok, bár sajnos nála is előfordul. Időnként elkövetem azt a hibát, hogy különböző disputafórumokat végigpötyögtetek az interneten, és látom, mivel találkozhat az ember. Az embernek legjobban az igazság szokott fájni, és mivel nem hiszem, hogy mindent jól tettem volna eddig, biztosan voltak hibáim, mulasztásaim, az szokott fájni, amikor valaki ilyesmire rátapint. A rágalom, az igaztalanság, a szennyes jelzők rendkívül fel szoktak dühíteni. A bírálóknak minden helyzetben ajánlom, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz, mert ha az ember egy jogos kritikában igaztalan állítással találkozik, rögtön felmenti önmagát.

– Hagy hátra olyan döntést, amelyet utólag megbánt? Sajnálja-e, hogy 2003-ban Tőkéstől megvonták a tiszteletbeli elnöki posztot, majd a 2009-es EP-választáson összefogtak vele?
– Hogy szövetkeztünk, jó döntésnek tartom, mindenképpen pozitív hatása volt. Persze utána tél-túl az RMDSZ-en belül is voltak hangok, miszerint nélküle is bejutottunk volna az EP-be, de ezt nem bizonyította be senki. De ennek más jelentősége is volt: ha én azt vallom, hogy az erdélyi magyarságnak egységesen kell fellépnie, akkor el kell fogadnom, hogy mindent meg kell tenni, hogy a más véleményűeket valamiképpen egy ernyő alá leljük. Tőkésnek a tiszteletbeli elnökségtől való megfosztását – ami tulajdonképpen a tisztség megszüntetését jelentette – nem mi döntöttük el, hanem ő, hiszen módszeresen a szakítás felé vitte a dolgokat: bírósági feljelentést tett az RMDSZ ellen, ellenrendezvényt szervezett a kongresszussal egy időben a Láncos templomban. Ha nincs az ellenrendezvény, nem biztos, hogy eljutunk a döntésig, mindvégig haboztam, és az utolsó pillanatban összegyűjtöttem a vezetőségi tagokat, végigkérdezve, hogyan látják a helyzetet. Nem azzal az elhatározással mentem Szatmárra, hogy ezt megtegyük, de az ellenrendezvény miatt nem lehetett visszalépni. A kormányzati szerepvállalásról szólóak voltak a nagy döntések, hogy ezen belül milyen törvényeknek adunk prioritást, de nem gondolom, hogy itt voltak nagy tévedések. Ez a korszak elsősorban az anyanyelvhasználatért, a nyelvi, egyéni jogokért folytatott küzdelemé volt, ami lassan-lassan le is zárul. Hogy nem vállaltam újabb mandátumot, az is benne van, érzek egy korszakhatárt: a nyelvi, anyanyelvi oktatási jogok kerete megvan, a következő időszak a kollektív jogokért folytatott küzdelemé kell, hogy legyen.

– Milyen leltárt készül átadni utódjának? Mekkora személyes felelősséget érez abban, hogy mandátuma alatt megfeleződött az RMDSZ-re leadott szavazatok száma?
– Legyünk őszinték: így számolni erős demagógia. Ha valaki végigköveti a választásokat, látja, hogy csak a rendkívül alacsony román részvétel mellett tartott európai parlamenti megmérettetéseken ugrott meg a magyar részvételi arány, ami más esetben 1990-től ugyanolyan volt, mint a többségieké. Amikor 1990-ben milliós tömeget mutatott fel a magyarság, a románok hasonlóképpen. A kérdés inkább úgy tehető fel: mi az oka, hogy mi nem tudjuk jobban megmozdítani a magyar választókat. Ennél sokkal fontosabb, komplexebb kérdés, hogy demográfiailag hogyan állunk, miért fogyatkoztunk a diktatúrából kikerülvén, ezen belül milyen arányú a kivándoroltak száma, a születési arányszám csökkenése. Ebben már mindannyiunknak van felelőssége.

– Egyik legnagyobb vívmányának szokta nevezni a magyarság egységének megtartását. Ennek nem mond ellent, hogy már a harmadik erdélyi magyar párt van megalakulóban?
– Noha mára elfelejtettük, 1990-ben onnan indultunk, hogy több párt létezett, mindig létezett az RMDSZ-szel szemben induló alakulat. Jelentős szavazatszámot nem szereztek, de Marosvásárhelyen például kimutatható volt, hogy jelöltjük néhány száz szavazatával megfosztotta a várost a magyar polgármestertől. Nagyobb támogatottságra tett szert a Magyar Polgári Párt az önkormányzati választásokon, viszont ott is kimutatható, hogy csupán a voksok tizenöt százalékát szerezte meg az RMDSZ-szel szemben. A most létrejövő párt elsősorban az MPP szavazataira számíthat, tehát elvben most is odasorolható az RMDSZ mögé az a 85 százalék, ami csökkenhet vagy nőhet, attól függően, hogy a szövetség miként politizál a következő időszakban, és 2012-ben milyen üzenettel veszünk részt a választásokon. Viszont a számok azt mutatják, hogy ha erősen megosztottak leszünk, akkor nem fog bejutni senki a parlamentbe. Az RMDSZ-nek hoznia kellene a teljes támogatottságot, ez lehet a cél, de 85-90 százalék körül kellene mozognia, másképp nem tud bejutni.

– Bár Kelemen Hunor szeretné lebeszélni Tőkés Lászlót az új párt megalapításáról, ennek kevés a realitása. Márpedig ez esetben elkerülhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen módozatait látja ennek?
– Elég sokat dolgoztam annak idején, hogy létrejöjjön az a bizonyos magyar összefogás. Nem volt törvényszerű, hogy ilyen nehezen jött létre, de az sem, hogy egyáltalán létrejött. Sok szubjektív tényezőn is múlott: hogy én vagy Tőkés László hogyan viszonyul a megegyezés gondolatához. Az RMDSZ felajánlotta az első helyet a listán a támogatottságban kisebb partnernek, nagyon nagy, de helyes kompromisszumot kötöttünk. Tehát ez lehetséges, viszont a pártalapítás ezt nem könnyíti meg. Az RMDSZ akkor is próbálta volna valamiképpen felszámolni a magányát, ha nem kell másik párttal tárgyalnia. Eléggé gyermetegnek látom azt az okfejtést, hogy azért akarnak pártot létrehozni, hogy ennek pozíciójából jobban lehet tárgyalni, jobban lehet szorongatni az RMDSZ-t. Holott az RMDSZ-t eddig is szorongathatták, meg kell nézni a 2009-es EP-listát. Másrészt nem tudom, hogyan fogják tudni átlépni a párt létrehozása kapcsán felmerülő identitáskérdéseket, ha egyáltalán eljutunk a megegyezés gondolatához. Romániában olyan kemények a feltételek, hogy egy koalíció nem tud bejutni a parlamentbe. Kíváncsi vagyok: létrehoznak egy pártot, s utána lemondanak a párt identitásáról? Morálisan is furcsának tartom azért pártot létrehozni, hogy élesebb kést tarthassunk az RMDSZ oldalába. Ez azért is veszélyes, mert könnyen saját magukat belehajthatják abba, hogy utána már nem lehet megegyezni. Másrészt eleve nem terveznék megegyezést vagy szövetséget másokkal, az RMDSZ jelenleg elég erősnek látszik, önkormányzataink jól mennek. Ugyanakkor Tőkés László nem vesz észre valamit: minket állandóan pártpolitikával vádol, és ahelyett hogy megpróbálna meggyőzni bennünket, ez ne így legyen, ő maga pártot hoz létre. Mivel lesz jobb azoknál, akiket vádol, hol az alternatíva?

– Sokak szerint fölösleges színjáték az elnökválasztás előtti kampány, hiszen három jelölt van ugyan, de ezek közül az egyik mellett ön hivatalosan is kiállt, és az egész apparátus, de maga az elnökválasztó kongresszus megszervezésével megbízott ügyvezető alelnök is neki kampányol. Nem lett volna egyszerűbb kijelenteni, hogy márpedig Kelemen Hunor lesz a következő elnök?
– A támogatottság általában ilyesmiből áll össze: a területi szervezetek, a tagság, véleményformáló emberek, az RMDSZ befolyásos politikusai támogatnak valakit. Az enyém is épp olyan természetesnek számít, mint bárki másé. Végül is mi választunk elnököt, ki-ki miért ne mondaná el a véleményét? Paradoxnak éreztem, hogy Markó ne mondjon véleményt. A kongresszusi biztosnak is a szervezésben kell semlegesnek lennie, olyan értelemben, hogy ne szervezzen az egyik elnökjelölt ablaka alá zenekart egész éjszakára. Milyen okból ne mondanám el a véleményemet vagy ne próbálnék befolyással lenni, ha befolyásolni tudom, kit választanak elnöknek? Kampányolni nem álltam be, nem tartottam volna helyesnek.

– És miért Kelemen, és nem Eckstein-Kovács Péter vagy Olosz Gergely?
– Kinek-kinek megvannak az erényei és hibái. Kelemen Hunort azért tartom a legalkalmasabbnak, mert képesnek látom arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben. Ő nem vehemens pártpolitikus, hanem olyan, akiben van empátia megérteni, meghallgatni a másik véleményt, megpróbálni kompromisszumot kialakítani. Az RMDSZ egysége, léte sokban múlik azon, hogy tud-e az ember pártatlan lenni. Teljesen elfogulatlanok nem tudunk lenni, de ő törekszik erre. Nyilván ez számára is nagy próbatétel lesz, és a puding próbája az evés.

– Az összes jelölt a magyar kormánnyal, illetve kormánypárttal való kibékülés fontosságát hangsúlyozta. Szövetségen belül is felróják önnek, hogy egyenlő távolságot tartott fenn a jobb- és a baloldallal, a tavaly megbukott MSZP–SZDSZ-hez fűződő viszony miatt az RMDSZ-re – annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja – rásült a balliberális párt bélyege. Ön szerint mindezek mellett hogyan lehet rendezni a Fidesz és az RMDSZ viszonyát?
– Az én bűnöm ennél is nagyobb: mindig az egyenlő közelségről beszéltem. Akkor is egyenlő közelségre törekedtem az ellenzékkel, amikor az elmúlt nyolc évben szocialista–liberális kormány vezette Magyarországot. A mindenkori magyar kormánnyal – legalábbis eddig – napi munkakapcsolatban voltunk, hiszen ezen az együttműködésen sok minden múlik. Az erdélyi magyarságnak szüksége van támogatásra a kultúra, a szellemi élet, az oktatás terén, ezt a támogatáspolitikát meg kell próbálni befolyásolni, alakítani, meg kell szerezni Magyarország politikai támogatását. Nem is tudom, hogy képzeli valaki, hogy nekünk az elmúlt nyolc évben nem kellett volna beszélő viszonyban lennünk a magyar kormánnyal. Ez úgy butaság, ahogy van. Ez nem azon múlik, hogy ki kit szeret, kinek a véleményével ért egyet. Hogy az ellenzékben lévők nem szeretik ezt, mert olyanok a politikai szembenállások Magyarországon, hogy az ellenségem ellensége a barátom, elég baj, de mi nem igazodhatunk pártlogikához ezekben a kapcsolatokban. Ennek következtében hol jobb, hol rosszabb volt a viszonyom ellenzéki vagy kormánypártokkal, de némi sértettség mindenkiben volt. Csak én tudom, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es szavazás után milyen vitákkal próbáltuk helyrekalapálni, egyáltalán folytatni az együttműködést az akkori magyar kormánnyal. De nem jajgattam nyilvánosan azzal, hogy valaki éppen haragszik ránk.

– Sokan fel is kapták a fejüket azon, hogy nem igényli az állampolgárságot.
– Ne haragudjon, mi időnként egészen földön és valóságon kívüliek tudunk lenni. Visszakérdezhetnék: ez a román kormányfő-helyettesi pozíciómat mennyiben erősítené, és mennyiben lenne hasznára az erdélyi magyarságnak. Milyen indokkal kellene nekem kormányfőhelyettesként magyar állampolgárságot kérni? Ezt ki-ki kérheti, de nem lenne jó morális pressziót kialakítani e körül. Nagyon jól tudtam, hogy erre sokan felhördülnek, de ha eredményesen akarunk politizálni, akkor ezeket a dolgokat ki kell mondani.

– Traian Băsescu államfő független kormányfőben látja a kabinet és ezzel a nagyobbik kormánypárt megmentésének lehetőségét. Menynyiben lehet hitelesebb és alkalmasabb egy párton kívüli miniszterelnök?
– Én megmondtam, hogy az RMDSZ kongreszszusáig nem vagyunk hajlandók foglalkozni a kérdéssel. A magam szempontjából kicsit ízléstelennek is tartanám, ha mandátumom utolsó egy-két hetében ilyen éles döntésekbe belemennék, ezt az RMDSZ új vezetőségének kell meghoznia. Nem ez az a pillanat, amikor cserélni kell. Lehet, hogy erre sor fog kerülni, mert eléggé elhasználódott a kormány, a népszerűsége lezuhant, amit általában a miniszterelnök személyéhez szoktak kötni, tehát sok ráció van a cserében való gondolkodásnak, de nem érzem, hogy most érkezett el a pillanat. Ha ők egyoldalúan ilyen határozott álláspontra jutnak, akkor persze megbeszéljük. Nem értek egyet a szakértői miniszterelnök gondolatával, szerintem az nem bírná ki a következő időszakot, mert a kormány legnagyobb feladata, hogy egy ütemre próbáljon mozdulni a parlamenti többséggel, amin ő nem segítene. De ők is azért szabtak haladékot a kongresszus utánra, mert patthelyzetbe kerültek.

– Előrebocsátotta, hogy az elnöki tisztségből való leköszönését követően sem kíván visszavonulni a politikából. Ezt elősegíti az az alapszabály-módosítás is, amely a két mandátumot végigvitt elnök számára befutó helyet biztosít a parlamenti választásokon. Milyen szerepet vállal majd az RMDSZ-ben ezután?
– Operatív vezetői tisztséget nem vállalok, de a szenátori mandátumot végigviszem. Jelen pillanatban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy 2012-ben akarok-e újabb parlamenti mandátumot. Jó, ha a körzetválasztás benne van az alapszabályban, de nem azért, mintha ezt kiköveteltem volna. Kormányfőhelyettesként addig maradok, amíg ez a mandátum lejár, illetve a kongresszus után meg kell beszélni az új vezetőséggel, hogy ebben a képletben megyünk-e tovább, vagy nem. Jónak tartom azt is, hogy a volt elnök helyet kap az állandó tanácsban, szívesen veszek részt ilyen testületi üléseken, nem akarok hátat fordítani az elkövetkező vezetésnek. De azok, akik naivan azt hiszik, hogy nem az vezeti majd az RMDSZ-t, aki elnök lesz, nagyot tévednek. Az utódomnak nem az lesz a dolga, hogy engem minden percben megkérdezzen, mit csináljon. Akik ebben reménykednek, azokat szeretném kiábrándítani, hogy háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet, akik pedig ettől félnek, azokat szeretném megnyugtatni.