Hallgatókra várva. Szeptember 7-ig online vagy személyesen is lehet jelentkezni a PKE képzéseire
Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem
Az őszi felvételire túlnyomórészt tandíjas helyek maradtak, de azért ingyenes helyekre is várják még a jelentkezőket – közölte a Krónika megkeresésére Nyíri Enikő, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem kommunikációs és PR-felelőse.
2020. augusztus 29., 09:032020. augusztus 29., 09:03
Mint részletezte, a bölcsészettudományi és művészeti karon a magyar, valamint a német nyelv és irodalom szakok esetében tudnak még ingyenes helyre beiskolázni hallgatókat, összesen 13 ingyenes hely maradt. Tandíjas hely az említett szakokon kívül az angol nyelv és irodalom képzésen is van, összesen 20. A művészeti szakok esetében a zene szakon maradt még 5 ingyenes és 10 tandíjas hely, a képzőművészet–grafika szakon pedig csak 2 tandíjas helyre várják az érdeklődőket.
– húzta alá Nyíri Enikő.
A mesteri képzések kapcsán elmondta: a többnyelvűség és multikulturalitás esetében már csak 8 tandíjas helyre jelentkezhetnek az egyetemet végzettek, de a vizuális kommunikáció és a zeneművészet a jelenkorban mesterképzések esetében még ingyenes és tandíjas helyeik is vannak. A fordító-tolmács mesterképzés esetében szintén a bukaresti jóváhagyásra várnak – itt 7 ingyenes és 23 tandíjas helyet hirdetnek.
A közgazdaságtan szakok esetében is van lehetőség a most jelentkezőknek még ingyenes helyre bejutni: a menedzsment, a bank és pénzügyek, a turisztika szakokon kevés ingyenes hely maradt (4-5), így elsősorban tandíjas helyekre jelentkezhetnek ősszel a diákok.
A mesterképzések esetében a vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje és az európai szociálpolitika képzéseknél csak tandíjas helyek maradtak, ingyenes hely az idegenforgalmi gazdálkodás mesterképzésen van (5 hely), ahol természetesen még tandíjas helyek is vannak.
A beiratkozás az őszi felvételire szeptember 7-én kezdődik. Az érdeklődők online vagy személyesen is jelentkezhetnek, a nyári felvételi beiratkozáshoz hasonlóan ingyenesen. További információk a PKE honlapján (www.partium.ro), valamint Facebook- és Instagram-oldalán.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!