Az élesdi körgyűrű megnyitásával jóval könnyebbé válik a közlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között
Fotó: Rostás Szabolcs
Augusztus 31-én, szombaton reggel 9 órakor átadják a forgalomnak az élesdi körgyűrű valamennyi szakaszát, tehát a teljes nyomvonalon lehet majd közlekedni a Bihar megyei kisvárost kikerülő új aszfaltcsíkon. Vagyis ettől a hétvégétől kezdve a nehézgépjármű- és a tranzitforgalmat az új elkerülő útra terelik, csökkentve ezáltal a forgalom zsúfoltságát, az utazási időt, és a város környezetszennyezettségét.
2024. augusztus 27., 19:362024. augusztus 27., 19:36
Szombaton gyakorlatilag átadják a forgalomnak a körgyűrű utolsó szakaszát, amelynek hossza 1,6 kilométer – tájékoztatott kedden a Bihar megyei közgyűlés sajtóosztálya. A Krónikához eljuttatott közlemény emlékeztet:
Augusztus 1-jén, csütörtök reggel 7 órakor átadják a forgalomnak az élesdi körgyűrű egy újabb, 1,7 kilométer hosszú szakaszát – tájékoztatott a Bihar megyei közgyűlés sajtóosztálya.
Amint arról korábban írtunk, ebben az övezetben egy évre leálltak a munkálatokkal, ugyanis fellebbezéseket nyújtottak be az országos közútkezelő társaság (CNAIR) által kibocsájtott kisajátítási határozatok ellen.
A körgyűrű teljes hossza 5,85 kilométer és két útszakaszból áll. Az első szelvény 3,6 kilométer hosszú, amely déli irányból kerüli el Élesdet, alternatív útvonalat biztosítva az 1. számú országú mellett. A nyomvonal az 1-es főút Élesd Kolozsvár felőli bejáratánál kialakított körforgalomnál kezdődik, keresztezve a 764. számú megyei út Élesd és Belényes közötti részé, majd Élesd Nagyvárad felőli kijáratánál lévő körforgalomnál tér vissza az 1-es főútra.
A 764-es megyei úti kereszteződés és Élesd Nagyvárad felőli kijáratánál kialakított körforgalom közötti szakaszt augusztus 1-jén nyitották meg a forgalom előtt. A második útszelvényt 2023 szeptemberében adták át a forgalomnak, amely jobb közúti kapcsolatot biztosít Zilah felé, összeköttetést teremtve az 1-es és az 1H jelzésű főút között. Ezen szakasz hossza 2,3 kilométer.
A finanszírozást vissza nem térítendő európai uniós alapokból biztosították, a 2014–2020 Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) és a 2021–2027 Közlekedési Program keretéből. A projekt a Bihar Megyei Tanács és a CNAIR közötti együttműködési megállapodás alapján valósult meg.
Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak: a szombaton reggel 9 órakor megnyitott nagyürögdi elkerülő út a Nagyvárad és Arad között autózókat segíti a gyorsabb haladásban.
Mint ismeretes, ez lesz immár az ötödik körgyűrű, amelyet az idén megnyitnak a forgalom előtt Bihar megyében.
A megyei közgyűlés összesen nyolc új elkerülő út megvalósításán dolgozik, vagy nyitott meg a forgalom előtt a megyében, amelyek hosszúsága összesen 68 kilométer. Ezek a következőek:
Kedd reggel 7 órakor megnyitották a forgalom előtt a Nagyváraddal szinte összenőtt Váradszentmárton körgyűrűjét, amely a községközpont mellett kikerüli a termálvizéről híres, népszerű turisztikai célpontnak számító Püspökfürdőt és Félixfürdőt is.
Különösebb felhajtás és szalagvágás nélkül nyitották meg vasárnap délután a forgalom előtt a Nagyváraddal határos Biharszentandrás körgyűrűjét.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!