Fotó: Biró István
Indulatos reakciót váltott ki az RMDSZ politikusai részéről Eckstein-Kovács Péter volt szenátor bejelentése, miszerint az igazságügyi törvények módosításához nyújtott parlamenti támogatás miatt kilép a szövetségből.
2018. június 25., 14:292018. június 25., 14:29
2018. június 25., 14:332018. június 25., 14:33
Kelemen Hunor szövetségi elnök még higgadtan és visszafogottan kommentálta politikustársa döntését, sajnálatosnak nevezve azt, egyúttal sok sikert kívánva Ecksteinnak. „A mi elveink és céljaink nem változnak a kilépése után. Eckstein-Kovács Péter az utóbbi években nem járult hozzá aktívan a magyar közösség jogainak védelméhez” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Kelemen.
Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ egykori szenátora a szombati kormányellenes tüntetésen Kolozsváron bejelentette, hogy szakít az RMDSZ-szel, és kilép az alakulatból az igazságügyi törvények támogatása miatt.
A kolozsvári jogász-politikus egészen pontosan úgy fogalmazott: nem tudja elfogadni azt a szerepet, amit az RMDSZ jelenleg a „jogállam leépítésében, az igazságügy kiherélésében játszik”. Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke – akinek reakciójára először a Főtér.ro portál figyelt fel – felrótta Ecksteinnak, hogy egyetlen szóval sem hallotta tiltakozni a protokollumok, a korrupcióellenes ügyészség „illegalitásai”, „a felmentett, tehát koholt vádakkal félreállított főügyész-alkotmánybíró-miniszterelnök és mások esetében, a semmibe vett alkotmánybírósági döntések okán”. „Talán mert/pedig közelről ismered a jelenségeket és hátterüket, hiszen annak Traian Băsescunak voltál a tanácsadója, aki mindezért mindenek előtt és felett felelős” – válaszolt Ecksteinnak Facebook-bejegyzésben Horváth Anna, akit márciusban két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtott alapfokon a Kolozs megyei táblabíróság befolyással üzérkedésért.
Többek között a Traian Băsescu oldalán betöltött tanácsadói tevékenységet vetette a szemére az RMDSZ kulturális főosztályát irányító Hegedüs Csilla is, aki szerint egykori „eszme- és harcostársa” évek óta sértett és évek óta az RMDSZ sértegetésében éli ki magát. „Miután a magyar emberek nem szavaztak bizalmat neki, ahhoz a politikushoz szegődött tanácsosnak, aki miatt ma ebben az országban nincs jogállam és aki nem mellékesen azt is kimondta, hogy sosem lesz autonómiánk. Băsescuról beszélek. Nem emlékszem arra, hogy felszólalt volna ellene mint az elnök kisebbségi ügyekért felelős tanácsosa” – állapította meg közösségi oldalán az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Hegedüs Csilla hozzátette, elismert kisebbségi jogászként Eckstein-Kovács sokat tehetett volna „közös ismerősük, barátjuk, Horváth Anna „meghurcoltatása”, akár a marosvásárhelyi katolikus líceum megszüntetése kapcsán, szerinte azonban a volt szenátor „megszűnt küzdeni közösségi jogainkért”. Különben a közösségi oldalon posztolt bejegyzések egy része egyetért Eckstein kilépésével, élesen bírálva az RMDSZ politikai irányvonalát, mások viszont elmarasztalják a politikust a döntésért.
Mint arról beszámoltunk, Eckstein-Kovács Péter a Kolozsvár Főterén szombaton este rendezett kormányellenes tüntetésen jelentette be, hogy 28 év után távozik az RMDSZ-ből. A volt kisebbségügyi miniszter később közösségi oldalán azt írta, nehéz szívvel, sok vívódás után hozta meg a döntését, és biztosan nem lépett volna ki az RMDSZ-ből, ha látja a jó irányba való elmozdulás lehetőségét. „Sajnos, a szövetségen belüli demokrácia megcsökött, nem látok reményt a változásra. Maradhattok a PSD és Dragnea támogatói. Lelketek rajta, de nem az én nevemben” – üzente RMDSZ-es politikustársainak Eckstein.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
3 hozzászólás