Igazát keresi az utcára került gyógymasszőr

Igazságtalannak és jogszerűtlennek tartja fiának a miskolci Semmelweis-kórházból való elbocsátását az erdélyi származású Sólyom Albert, aki családjával kereste fel szerkesztőségünket, hogy elpanaszolja a hónapok óta húzódó kálváriát.

Gyergyai Csaba

2017. május 08., 14:192017. május 08., 14:19

Az 1988 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóvámos községben élő édesapa elmondta: nem tud belenyugodni abba, hogy 25 éves fiát, a gyógymasszőrként foglalkoztatott Sólyom Tamás Zsoltot „egyik napról a másikra, mondvacsinált okokra hivatkozva”, rendkívüli felmentéssel menesztették a kórházból 2016 júniusában.

Sólyom Tamás Zsolt 2015 őszén kezdett el dolgozni a diósgyőri kórházban, decembertől a miskolci kórház rendelőintézetében folytatta. Elmondása szerint 2016 áprilisáig semmilyen problémája nem adódott munkahelyén: meg voltak elégedve tevékenységével, az elején kollégáival is jól kijött. Abban a hónapban készült egy belső kiértékelés, ahol Sólyom jó minősítést kapott, amit szerinte kollégái „nem tudtak megemészteni”.

Nyíri Adrienn csoportvezető állítólag személyesen közölte a gyógymasszőrrel: nem tudja feldolgozni, hogy Tamást megdicsérték, míg a többi kollégája valamilyen elmarasztalásban részesült. A kiértékelés után úgy érezte, munkatársai ellene fordultak, és

egy munkaszervezési váltást követően azt kezdték el híresztelni, hogy a betegek panaszkodnak rá.

Erről a csoportvezető jegyzőkönyvet is készített, amit több pácienssel aláírattak, tartalmáról azonban Sólyomot nem tájékoztatták. „A munkahelyi értékelést követően a kollégák állandóan csak azt nézték, hogy mikor tudnak fiam munkájába belekötni” – jegyezte meg Sólyom Albert.

Sólyom Tamás Zsolt 2016. június 7-én kapott hivatalos értesítést arról, hogy közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették. A Tiba Sándor kórházigazgató által aláírt indoklás szerint 2015 óta több panasz is érkezett munkájára, s bár rutinosabb kollégái segíteni próbálták tanácsokkal, Sólyom megsértődött.

Az indoklás arra is kitér, a betegek azzal fordultak a neurológiai osztályt vezető főorvoshoz, hogy Sólyom édesapja több pácienst megkeresett telefonon, sőt, megfenyegette őket. Sólyom Albert valóban megkeresett telefonon egy pácienst, akinek neve a jegyzőkönyvben szerepel panaszosként, a beteg azonban azt állította, ő senkit nem jelentett fel, és nem járul hozzá a neve használatához.

Sólyom Tamás Zsolt idegileg kikészült az őt ért igazságtalanság miatt, azóta is gyógyszeres kezelés alatt áll.

Nem kaptam lehetőséget arra sem, hogy a vádakkal szemben védekezhessem”

– mondta.

A Sólyom család pert indított a kórház ellen a közigazgatási és munkaügyi bíróságon, a negyedik tárgyalásra májusban sor. Sólyom Albert szerint megengedhetetlen, hogy „egy pályakezdő fiatal életét egyik napról a másikra tönkretegyék”. „Meg kell fizetniük azoknak, akik ezt tették a fiammal, ezért büntetőjogi pert is indítunk, ha a munkaügyi bíróság nekünk ad igazat” – fogalmazott az édesapa.

Mint mondta, azért döntöttek úgy, hogy megkeresik a sajtót, mert szeretnék, ha többen is tudomást szereznének az esetről. „Úgy látszik, nincs kolbászból a kerítés Magyarországon sem” – jegyezte meg Sólyom Albert. Sólyom Tamás Zsolt elmondta, valójában

mindig is különcként kezelték a munkahelyén, irigykedtek rá, s bár ő Magyarországon született, gyakran éreztették vele, hogy szülei Romániából költöztek az anyaországba, „nem igazi magyarok”.

Az ügyben levélben fordultunk a kórház főigazgatójához, Tiba Sándorhoz, aki leszögezte: Sólyom Tamás Zsolt személyiségi jogait semmilyen módon nem szeretné megsérteni, ezért a rendkívüli felmentés okairól a per lezárásáig nem kíván nyilatkozni.

Idézet
Azt azonban kijelentem, az okok kizárólag Sólyom Tamás Zsoltnak a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti kötelezettségeinek megsértésével, illetve az egészségügyi törvény tiszteletben nem tartásával kapcsolatosak.

Az ügyben Sólyom elbocsátása óta belső vizsgálat nem indult, ennek semmilyen oka nem merült fel” – közölte válaszlevelében a megyei kórház vezetője, aki szerint a kórház jogi és erkölcsi megítélése szerint teljes mértékig megalapozottan, okszerűen került sor a gyógymasszőr elbocsátására. A főigazgató leszögezte, rendkívüli felmentésben semmilyen szerepe nem volt Sólyom Tamás Zsolt kollégáinak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia