Hunyad: magyar napok jövőre is

„Egyértelműen sikeresnek tekinthető az első alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozata” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kocsis Attila, a rendezvény egyik szervezője, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója.

Jánossy Alíz

2010. június 29., 10:292010. június 29., 10:29

A megye valamennyi, magyarok által is lakott települést érintő rendezvényen egyébként a szervezők becslése szerint több mint négyezer magyar vett részt, közülük többen több eseményen is jelen voltak. Kocsis szerint mind a rendezvényeken résztvevő magyarság, mind a különféle programokra „bekíváncsiskodó” többségi románok részéről csak pozitív visszajelzés érkezett. „Egyetlen rosszalló vagy kétértelmű visszajelzés sem volt” – szögezte le Kocsis Attila, kifejtve, hogy ez még inkább megerősítette a szervezőket abban, hogy erre a rendezvényre szükség van és érdemes megszervezni minden évben.

A szórványban egyébként soha nem szerveztek még ilyen méretű és enynyire átfogó, magyarságot érintő rendezvényt, ugyanis ez alkalommal június 13–20. között valamennyi olyan Hunyad megyei településen, ahol számottevő létszámban magyarok is élnek, volt valamilyen esemény. „Az alapkoncepció az volt, hogy az eseményeket valamelyik nagyobb településre koncentráljuk, illetve hogy a nyitó- és zárórendezvény hatásos legyen” – magyarázta Kocsis. Déván szervezték meg többek között először a megye magyar lakosságára kiterjedő gulyásfőző versenyt, illetve az egyhetes rendezvénysorozat látványgazdag záróakkordja is részben itt zajlott. Ez a Déván és Vajdahunyadon megrendezett Vagyunk! felvonulás volt, amely alkalomból népviseletben vonult fel a Bukovinai Székely Találkozó 300 részvevője a két település főterén.

A folytatást illetően Kocsis elmondta, a pozitív visszajelzések, illetve a támogatók nagy száma arra sarkallja a szervezőket, hogy egyértelműen a folytatásban gondolkodjanak.  „Jövőre is lesz Hunyad Megyei Magyar Napok, és jövőre is egyhetes rendezvényben gondolkodunk” – szögezte le Kocsis, kifejtve, bízik abban, hogy a következő rendezvények programja sokkal színesebb, érdekesebb lesz az ideinél, hiszen a szervezőcsapat is már némi tapasztalatot szerzett.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása