A középkorban naponta kétszer étkeztek: 9-10 óra tájt volt az első étkezés, amit ebédnek neveztek, és 16-17 órakor a második, a vacsora. Sokkal több húst ettek mint ma, a marhahús volt a legelterjedtebb étel, de baromfi- és sertéshúst is ettek. A péntek és a szombat böjti napnak számított, ezeken a napokon az egyházi tanítás szerint csak lábatlan állatok húsát szabadott fogyasztani. Így nyert fontos szerepet az étkezésben a hal, a rák, de a csiga is az étrend része volt.

A nehezebben beszerezhető fűszereket nem akárki engedhette meg magának. A zöldségek közül a káposzta, a borsó és a lencse számított alapételnek. Magyar szakácskönyv nem maradt fenn a középkorból, de egy leírás szerint a magyaros káposztás marhahús sokkal fűszeresebb és ízletesebb volt, mint a hasonló török eledel.

A késő középkorig egy tálba helyezték az ételeket az asztal közepén, és általában kézzel vettek a tálból. Későbbi fejlemény, hogy mindenki elé egyéni tányért és kupát tettek az asztalra.

Magyarországon elsősorban fehér bort ittak az étkezések közben, a sör kultúrája Európának azokon a területein alakult ki, ahol a szőlő nem termett meg.

A férfiak viselete a nadrág volt, de a 13. századig a nadrág szárait nem varrták hozzá a rövidnadrágszerű felső részhez. A nadrágszárakat kötőkkel rögzítették. Európa nyugatabbi részein is ismert volt a magyar módra elkészített nadrág. Ennek jellemzője az volt, hogy csak a külső felén volt varrás, így a láb belsején nem sértette a varrat a viselőjét például lovaglás közben. Felső ruházatként a férfiak tunikát hordtak, amit előszeretettel egészítettek ki csuklyákkal. Utóbbiak a hideg ellen, az eső ellen is védték a viselőjüket, és a gallér szerepét is betöltötték. A tunikára köpenyt vagy palástot is vettek. A nők olyan szoknyákat viseltek, amelyek a mai fogalmak szerint ruhának számítanának, hiszen a válltól a földig takarták a nő testét. Alsóruhaként mind a férfiak mind a nők inget viseltek.

Az oktatás a középkorban nem volt kötelező, az küldte iskolába a gyerekét, akinek megvoltak ehhez a lehetőségei. Nem minden faluban működött iskola, sok esetben a plébános foglalkozott a gyermekek okításával. Az iskolában elsősorban olvasni tanították meg a fiatalokat, és a zene is alaptantárgynak számított. Az írás és a számolás már egy hosszabb idejű képzés része volt. Amikor már megtanultak írni, a fogalmazásra fektettek nagy hangsúlyt. A középkori keresztény világban az írásos kommunikáció nyelve a latin volt, így ezt a nyelvet is tanították. A XV. századig még a nemesek egy része sem tudott írni, olvasni.

Lupescu Makó Mária kitért arra, hogy a középkorban a szórakozásra is áldoztak. Ekkor az egyházi ünnepeket és a vasárnapokat összeadva száz körüli munkaszüneti napja volt az évnek. Ilyenkor társasági játékokkal: sakkozással, kártyázással, ostáblával, vitézi tornákkal töltötték az időt, de bizonyos labdajátékokkal is próbálkoztak. Az előkelőbb rétegek számára a vadászat volt a legkiválóbb szórakozás. A vitézi tornákon és a vadászatokon is előfordultak sérülések, ám az is megtörtént, hogy végül a király birtokkal kárpótolta azt a vitézt, akinek a tornán kiütötte a fogait.