A kerekasztal-beszélgetés részvevői szerint ahhoz, hogy Románia gyorsan fejlődhessen a következő 20-30 évben, meg kell szüntetni a központi irányítást
Fotó: Gazda Árpád
Derűlátók a regionalizmus térnyerése tekintetében a TEUS – Transilvania Noastră – Erdélyünk – Unser Siebenbürgen regionalista egyesület tagjai. A Tudor Duică által irányított szervezet több prominens tagja a Kolozsvári Magyar Napok keretében fejtette ki véleményét a transzilvanizmusról a hétfő délelőtt tartott pódiumbeszélgetésen. Megállapították: a Kós Károly által elmélyített transzilvanista eszmét egyre több fiatal érzi sajátjának. Szerintük csak Románia régiósítása, a központosított nacionalista állam lebontása biztosítaná az ország gyors fejlődését, és a jólétet az ország polgárai számára. Mint elhangzott: a TEUS nem törekszik kizárólagosságra: abban érdekelt, hogy minél több hasonló regionalista szervezet működjön.
2024. augusztus 19., 17:112024. augusztus 19., 17:11
2024. augusztus 19., 18:382024. augusztus 19., 18:38
A transzilvanizmus terjedő eszméjét hirdette némiképp, hogy a Művészeti Múzeumként működő Bánffy-palota Tonitza-termében mintegy ötvenen voltak kíváncsiak a beszélgetésre, és nehéz lett volna megállapítani, hogy az érdeklődők között a románok vagy a magyarok vannak többen. A transzszilvanizmus történetéről Tudor Duică tartott rövid előadást. Felidézte, a történelem során az erdélyi elitek elsősorban erdélyinek tartották magukat, és csak másodlagosan merült fel az etnikai hovatartozásuk, ez az erdélyiség az osztrák, a magyar vagy a román nacionalizmust ellensúlyozó eszményként máig megmaradt.
A román nacionalizmus azonban a magyarral szemben edződött, és egy idő után már nem transzszilvanizmust akart, hanem csak a románok követeléseit képviselte. Az első világháború után azonban a kisebbségi sorba, és egy ellenségesen viselkedő román állam kötelékébe került magyarok lettek a transzilvanizmus szószólói.
Előzményekként idézte fel a Krónika és a Ziua de Cluj mellékleteként a 2000-es évek elején megjelent Provincia folyóiratot, mely az erdélyiség eszményét hirdette, valamint Sabin Gherman televíziós újságíró nagy hatású: „Elegem van Romániából” című röpiratát.
Horațiu C. Damian történész azért tartja fontosnak a transzszilvanizmust, mert harmonikusan, interetnikus ellentétek nélkül fejlesztené a régiót
Fotó: Gazda Árpád
Elmondta: a TEUS egyesület 2023 tavaszán alakult, hogy újra zászlóra tűzze a regionalizmus eszméjét. Kijelentette, ma már sokkal nagyobb a nyitottság a társadalomban a transzszilvanizmus eszméje iránt, mint 7-8 éve volt, sok erdélyi értelmiségit és vállalkozót sikerült megszólítani.
A mai transzilvanista mozgalomnak a legfontosabb célja a román politikai elit meggyőzése a regionalizmus fontosságáról. Kifejtette: ahhoz, hogy Románia gyorsan fejlődhessen a következő 20-30 évben, meg kell szüntetni a központi irányítást, érvényt kell szerezni a regionalizmus, a szubszidiaritás elvének.
Horațiu C. Damian történész és filozófus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára úgy vélte: Erdély megannyi olyan hagyománnyal rendelkezik, amelyek megismerése, felélesztése ellenállóbbá teszi a régiót a jövő kihívásaival szemben. Ezek között említette: hogy itt a fejedelemség idejében sem volt teljhatalma az uralkodóknak. Fölöttük állt az erdélyi országgyűlés, amelynek a határozataihoz mindenkinek igazodnia kellett. A régióban tehát több évszázados hagyománya van a vezető hatalma korlátozásának. Példaértékűnek tekintette ugyanakkor azt, ahogy a szászok a középkortól megszervezték a közösség oktatását, hogy a befolyásos magyarok értékes könyvtárakat hoztak létre, amilyen a Batthyáneum vagy a Teleki Téka, de azt is, hogy az erdélyi románok saját bankokat működtettek, a zsidók pedig példásan gondját viselték a közösségük tagjainak, kórházakat létesítettek. A történész kitért arra, hogy a Kárpátokon túl hiányoznak ezek a hagyományok.
Azért tartotta fontosnak a transzilvanizmust, mert harmonikusan, interetnikus ellentétek nélkül fejlesztené a régiót, és az itt lakók életminőségét javítaná.
Paul Borde közölte: az erdélyiek méltán lehetnek büszkék régiójukra, mert Erdély mára divatos márkanévvé vált
Fotó: Gazda Árpád
Mind Tudor Duică, mind Horațiu C. Damian hangsúlyozták, hogy a decentralizáció, de még a föderalizmus sem jelentené azt, hogy Erdély elszakad Romániától. Románián belül szeretnének jobb esélyeket biztosítani Erdély felemelkedéséhez. Kifejtették: a gondolat immár a politikába is beszivárog. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sok erdélyi politikusa vallja, de Alin Tișének, a Kolozs megyei önkormányzat nemzeti liberális elnökének, és Vasile Dîncunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) választmányi elnökének a megnyilvánulásaiban is fel-felbukkan.
Lucian Fleser vállalkozó a román statisztikai hivatalos adatokat felhasználva bizonyította, hogy a jelenlegi centralizmus torzulásokat idézett elő a román gazdaságban: míg Bukarest, és a fővárost körülvevő Ilfov megye fejlődése felgyorsult, és felülmúlta az európai átlagot, Románia más régiói leszakadtak. Úgy vélte: ha nem történik meg a régiósítás, a szakadék tovább fog nőni.
Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója (állva) úgy vélte, történelmi szemléletváltásra lenne szükség
Fotó: Gazda Árpád
Az erdélyi identitást erősítő példaként Paul Borde mutatta be a Tășuleasa Social Egyesület Via Transilvanica projektjét. Az egyesület számtalan önkéntes bevonásával mintegy öt év alatt hozott létre egy 1400 kilométeres útvonalat a gyalogos, lovas, vagy kerékpáros turisták számára, mely a bukovinai Putnától a Vaskapu közelében levő Drobeta Turnu Severinig vezet, és minden kilométerköve egy-egy gránittömbből faragott egyedi műalkotás. Hozzátette: jelenleg az útvonal 200 kilométeres Brassó környéki kiterjesztésén dolgoznak, és azt is tervezik, hogy minden érintett település rövid történetét leírják románul, magyarul és más nyelveken is, hogy az útvonalon vándorló turisták jobban megismerhessék a régiót.
Kevésbé volt optimista a regionalizmus eszme győzelmi esélyei tekintetében Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója. A történész hozzászólásában azokról a nehézségekről beszélt, amelyekkel az új eszmék hirdetői szembetalálják magukat. Úgy vélte, a történelmi szemléletváltásra lenne szükség, de a történelmi kutatás finanszírozását továbbra is a nacionalista centralizmus képviselői tartják a kezükben.
Tudor Duică szerint a transzszilvanizmusnak közelítenie kell egymáshoz a nemzeteket
Fotó: Gazda Árpád
Az eseményre Románia régióinak a zászlaival, Kolozsvár hagyományos, régi címerével, díszítették ki a termet, a végén pedig Erdély címerét ábrázoló, a Via Transilvanica túraútvonalat reklámozó, vagy az erdélyi régiót jelképező TS feliratú, autóra ragasztható matricákat kaphattak a résztvevők. A közismert Erdély-zászló és székely zászló mellett először vehettük szemügyre Bánság zászlaját, mely élénkzöld alapon fehér kereszt. A pódiumbeszélgetésről családi okok miatt az utolsó pillanatban távol maradt a magyar résztvevő: Bakk Miklós politológus, így az elsősorban a TEUS egyesület által vallott transzilvanizmus-eszményről szólt.
Több mint ötven tanuló panaszkodott rosszullétre csütörtökön négy Mehedinţi megyei település iskoláiban. Utólag kiderült, több mint hetvenen szorultak orvosi ellátásra.
A makfalvi köztéri parkban elhelyezett székely zászló eltávolítására szólította fel a község polgármesterét Maros megye prefektusa. A település elöljárója és az SZNT szerint a kormány képviselője tévesen és tendenciózusan értelmezi a hivatkozott törvényt.
Több mint háromszáz új bicikli porosodik a raktárakban, várva, hogy az aradi önkormányzat üzembe helyezze a vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósított kerékpáros közösségi közlekedési rendszert.
Távozik Borsi Balázs a Maszol.ro főszerkesztői székéből – a hírt egy rövid szolgálati közleményben jelentette be a romániai magyar hírportál.
Hatalmas tűz ütött ki csütörtökre virradóra a Bihar megyei Felsőpatak egyik koporsógyárában, a tűzoltók több esetkolcsival avatkoztak be, hogy megakadályozzák a lángok átterjedését a további hét csarnokra.
Leállt csütörtök reggel a vasúti forgalom Temesvár és Arad között, miután a 2601-es számú Regio utasszállító vonat második és egyben utolsó kocsija kisiklott Temesságnál.
A partiumi megyékben állandó lakhellyel rendelkező, és valamelyik erdélyi mezőgazdasági egyetemen tanuló magyar fiatalok pályázhatnak hallgatói ösztöndíjra a magyar Agrárminisztérium támogatásával.
Harmincnyolc iskola 547 osztálytermét újítja fel és látja el modern bútorokkal, továbbá 34 iskolapszichológusi és 13 iskolaorvosi rendelőt, valamint 17 szaklaboratóriumot alakít ki vagy modernizál az aradi önkormányzat a következő fél évben.
Ötszáz lejes sportutalványt ad valamennyi kolozsvári harmadikos diáknak a kincses város polgármesteri hivatala.
Csütörtök reggel elkezdik kivágni a 13 A jelzésű országút Csikszerda és Székelyudvarhely közötti szakaszán a közlekedés biztonságát veszélyeztető útmenti fákat.
szóljon hozzá!