Háromszék – újabb tiltakozás a sztriptíztáncos igazgató ellen

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A háromszéki magyar és román ifjúsági szervezetek minden kapcsolatot megszakítanak a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatósággal, amíg annak élén a sztriptíztáncosmúltú Ciprian Grosu áll – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) székháza előtt szervezett tüntetésen, melyet a helyi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának vezetője, Mădălin Guruianu szervezett.

Bíró Blanka

2009. június 18., 00:542009. június 18., 00:54

A tiltakozó akción részt vevő mintegy félszáz helybeli szerint a kétes erkölcsű igazgató a köznevetség tárgyává teszi a megye fiatalságát, a szülőket és tanárokat, a kormányt és a minisztériumot, és elsősorban a Demokrata-Liberális Pártot, amely támogatta a tisztség megszerzésében. A résztvevők egy hatalmas pannót állítottak fel a pártszékház előtt, amelyen a vetkőzős igazgató életnagyságú, félmeztelen fotója, és a PDL helyi vezetőinek képe volt látható. A tiltakozáshoz a magyar civil szervezetek is csatlakoztak, melyek képviselői már több alkalommal szót emeltek a sztriptíztáncos igazgató ellen.

Az akción egy PDL-közeli újságíró felrótta a liberális Guruianunak, hogy enged a „magyar manipulálásnak”, a tiltakozásnak politikai céljai vannak. A tüntetés szervezője válaszában hangsúlyozta: nem tűrheti, hogy kétes erkölcsű személy képviselje a háromszéki fiatalokat. Guruianu javasolni fogja a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak az ifjúsági alap növelését, hogy a civil szervezetek az ifjúsági igazgatóság támogatása nélkül is működni tudjanak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól