2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00
Szerinte a Kovászna megyei cégek tavalyi külkereskedelmi tevékenysége szerénynek mondható. Tavaly a háromszéki vállalkozások összesen 422 millió euró külkereskedelmi forgalmat valósítottak meg, ebből 174 millió euró exporttevékenységből származik. Az államtitkár szerint a háromszéki cégek versenyképességének növelésére van szükség: arra, hogy minél több költségvetési és EU-s pénzalapot tudjanak megszerezni, így versenybe szállhassanak az uniós vállalkozásokkal. Winkler Gyula elmondta, hogy a háromszéki cégek tavaly az ország exportjának alig 0,67 százalékát, és importjának 0,61 százalékát valósították meg, így a külkereskedelem tekintetében Kovászna megye a 33-ik helyen áll az országos listán. Winkler szerint tavaly a szaktárca 665 romániai cég külföldi kiállításokon való részvételét finanszírozta, ezek között azonban egyetlen háromszéki cég sem volt; ezt a hiányosságot szeretnék pótolni a területi iroda segítségével. A Román Kereskedelmi Fejlesztési Központ sepsiszentgyörgyi területi irodájának felavatását követően a kereskedelmi államtitkár Barótra látogatott, ahol az önkormányzati elöljárókkal és helyi üzletemberekkel tartott megbeszélést.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.