Fotó: Pap Melinda
Harangzúgással és szentmisékkel búcsúzik a nagyváradi római katolikus egyházmegye a december 31-én elhunyt XVI. Benedektől – tudtuk meg Böcskei László megyéspüspöknek az emeritus pápa halálára kiadott körlevéléből.
2023. január 02., 11:502023. január 02., 11:50
2023. január 02., 11:532023. január 02., 11:53
„A feltámadásba vetett hit fényében értesültünk arról, hogy 2022. december 31-én délelőtt, a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorban, imádságos szolgálatban eltöltött évek után, 95 éves korában, XVI. Benedek emeritus pápa visszaadta lelkét a Teremtő Istennek.
Ez a magasság mutatkozott meg tanításában és tanúságtevő életében egyaránt” – áll a Krónikához hétfőn eljuttatott, Böcskei László által aláírt dokumentumban.
A körlevél egyebek mellett arra emlékeztet, hogy XVI. Benedek „nem csak a könyvek lapjain, hanem nyitottságával és sokszor rejtett emberközelségével, valamint az együttérezni tudó szeretettel és a jövőbe mutató reménnyel törekedett megismertetni Jézust az emberekkel”.
Élvezhesse az el nem múló fényességet Isten országában, életpéldája pedig legyen továbbra is segítségünkre az Isten útjain való előrehaladásban” – írta Böcskei László, aki egyúttal több intézkedés foganatosítását is elrendelte körlevelében az emeritus pápa halálával és temetésével kapcsolatosan az egyházmegye papjainak.
A nagyváradi székesegyházban például XVI. Benedek pápa temetése napjáig minden reggel 8.00 órakor mutatnak be szentmisét az ő lelki üdvéért.
Emellett szerte az egyházmegyében valamennyi szentmise során, az egyetemes könyörgéseknél megemlékeznek az elhunyt pápáról.
A temetés napján, vagyis január 5-én pedig – a megyéspüspök rendelkezései értelmében –minden plébániatemplomban gyászmisét mutatnak be az elhunyt szentatyáért szóló könyörgéssel.
Január 5-én, csütörtökön temetik XVI. Benedek nyugalmazott pápát – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő. Hozzátette, a szertartást, mely az egyszerűség jegyében zajlik majd, Ferenc pápa vezeti.
Az óév utolsó napján 95 évesen elhunyt pápa ravatalát 9 órakor nyitották meg a hívek előtt, akik már reggel hosszú sorban várakoztak a bazilika előtt, hogy búcsút vehessenek a katolikus egyház korábbi vezetőjétől. A bazilika kapui hétfőn este hétig, kedden és szerdán pedig reggel hattól este hatig lesznek nyitva a tömeg előtt.
A belépés ingyenes, és nem kell jegyet váltani hozzá – tájékoztatta az MTI-t a Vatikán, amely fokozott biztonsági óvintézkedésekkel készült a következő napokra.
XVI. Benedek holtteste eddig a Vatikánvárosban található Mater Ecclesiae apátság magánkápolnájában feküdt, ahol 2013 óta élt.
A néhai pápa 2005-től 2013-as lemondásáig vezette a római katolikus egyházat.
Életének 96. évében elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa – jelentette be szombaton a Vatikán.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!