Meghalt egy 21 éves fiatalember szerda este a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulas községben; a gyanú szerint halálra verték, egy 36 éves férfi és két kiskorú a gyanúsított.
2025. február 06., 11:002025. február 06., 11:00
A Beszterce-Naszód megyei rendőrség tájékoztatása szerint szerda este kapták a bejelentést, amely szerint egy eszméletlen állapotban levő férfit találtak a nagynyulasi labdarúgópálya közelében.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben, amelynek során kiderült, hogy a 21 éves helybéli fiatalember spontán konfliktusba keveredett egy vele egykorú fiúval és három másik személlyel. Utóbbiak fizikailag bántalmazták, majd elhagyták a helyszínt. A hatóságok rövid időn belül
Az Agerpres szerint az ügyben emberölés, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos tettek gyanúja miatt vizsgálódik az ügyészség.
Egy 66 236 négyzetméteres terület átadását kéri a román kormány a Szeben megyei önkormányzattól a nagyszebeni repülőtér közelében épülő NATO katonai támogató egység számára.
Betörtek a nemrég teljesen felújított újszentesi református templomba csütörtökre virradó éjjel. Szűcs András Ottó, a Temesvárral szomszédos község lelkésze a Krónikának elmondta, a kamerák rögzítették, amint egy férfi kifeszített egy kis ablakot.
Közel egymilliárd euróból gazdálkodik ebben az évben Kolozsvár, a város költségvetését csütörtökön szavazta meg a képviselő-testület.
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tizenegy megyére adott ki kiadós csapadékra vonatkozó másodfokú figyelmeztetést csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Súlyos baleset történt csütörtökön hajnalban Arad megyében: két kamion egymásba rohant Glogovác határában, az ütközés nyomán mindkét tehergépkocsi sofőrje életét vesztette, az egyik nyerges vontató lángokba borult.
A marosvásárhelyi fekete március dossziéjának megnyitását követeli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a véres történelmi események évfordulójára hozott nyilatkozatában.
Új szabályok meghozataláról állapodott meg az Európai Parlament és Tanács a gépjárművezetői engedélyeket illetően. A tervezett változtatások során bevezethetik a digitális jogosítványt, kétéves próbaidőt írhatnak elő a kezdő sofőröknek.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy drogkereskedőt, akit tetten értek, miközben 200 gramm kábítószert (3-CMC-t) próbált eladni – tájékoztatott a Szatmár megyei rendőrség.
Elfogadták Arad 2025-ös költségvetését. Az 1,3 milliárd lejt kitevő büdzséből több mint másfél millió lej az, ami „alanyi jogon” az aradi magyar oktatási és kulturális intézményeket, a magyar közösség hagyományos rendezvényeit illeti meg.
szóljon hozzá!