Hajba kaptak Orbán miatt

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Sógor Csaba elhatárolódik a Fidesz elnökét bíráló RMDSZ-es politikusoktól. Nézeteltérés alakult ki az RMDSZ csúcsvezetősége és a szövetség európai parlamenti jelöltlistájának második helyén szereplő Sógor Csaba szenátor között az Erdélyben kampányoló Orbán Viktor miatt. Sógor a Krónikának nyilatkozva kijelentette, elhatárolódik a Kelemen Hunor és Frunda György által megfogalmazott, a volt magyar kormányfő személye ellen irányuló bírálatoktól.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2007. november 01., 00:002007. november 01., 00:00

Az RMDSZ-szenátor elmondta: annak ellenére, hogy az RMDSZ vezető politikusai tiltakoznak Orbán Viktornak a függetlenként induló Tőkés László korteshadjáratában történő jelenléte ellen, őt személy szerint egyáltalán nem zavarják a Fidesz-elnök erdélyi látogatásai. „Nem értek egyet kollégáimmal. Velük ellentétben én nem találom cinikusnak vagy tisztességtelennek Orbán Viktor Erdélyben elhangzott kijelentéseit, és nem is aggódom amiatt, hogy Magyarország egykori miniszterelnöke a független jelöltnek kampányol” – fogalmazott az európai parlamenti képviselőjelölt. Sógor szerint Orbánnak igaza volt, amikor kijelentette: voksoláskor nemcsak ésszel, hanem szívvel is kell dönteni. „Rendkívül értékelem, hogy a volt miniszterelnök nekünk is kampányolt. Magam is azok közé a politikusok közé tartozom, akik nemcsak az eszükkel, hanem a szívükkel is tudnak dönteni, ahogy azt a Fidesz elnöke megfogalmazta” – hangsúlyozta az RMDSZ-es politikus.

Amint arról szerdai lapszámunkban beszámoltunk, az RMDSZ vezetőinek Kolozsváron tartott keddi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor ügyvezető elnök kijelentette, a szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy magyarországi pártok beavatkozzanak az erdélyi magyar belügyekbe.

„Az elmúlt 17 év során nem hallottam cinikusabb megjegyzést magyarországi politikus szájából” – kommentálta az ügyvezet

õ elnök Orbán Viktor Fidesz-elnök megjegyzését, miszerint nem neki, hanem a romániai magyar szavazóknak kell lelkiismeret-furdalásuk legyen, ha európai parlamenti képviselet nélkül marad a közösség, mert nem megy el voksolni, vagy nem jól szavaz november 25-én. Frunda György, a szövetség EP-listavezetõje a sajtótájékoztatón elmondta, az RMDSZ elvárja, hogy a magyar politikusok ne avatkozzanak be az erdélyi magyarság képviseletébe, ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz az RMDSZ ellenében indult független jelöltet, Tõkés Lászlót támogatja. A szenátor szerint a magyar alkotmány csupán a határon túli magyar közösségekért való felelõsségvállalást, és nem beavatkozást ír elõ a mindenkori magyar kormánynak, így a magyarországi politikai pártoknak is.

Lapunk értesülései szerint Sógor Csaba és Frunda György az RMDSZ-es EP-jelöltek napokban zajló kampánykörútjának egyik állomásán, a kõrösfõi lakossági fórumon is összeszólalkozott. A közönségtalálkozón Antal János helyi polgármester felszólalásában arra emlékeztette a jelenlevõket, hogy voltak idõk, amikor a választásokon az RMDSZ több mint egymillió szavazatot gyûjtött be, mire Frunda György kijelentette: a szervezet ennyi voksot egyetlen alkalommal sem kapott. Sógor Csaba azonban kijavította Frundát, mondván, hogy az 1990 májusában megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ egymilliónál több szavazatot tudhatott magáénak. „Egy hete zajlik az RMDSZ kampánykaravánja, nagyon elfáradtunk már, és ilyenkor nyilván elhangzik egy-egy pontatlan kijelentés\" – magyarázta Sógor.

Az RMDSZ vezetõinek Orbánt bíráló kijelentéseit Szilágyi Zsolt, Tõkés László kampányfõnöke is elmarasztalta. Szilágyi a Krónikának elmondta, természetesnek tartja egy európai politikus jelenlétét az EP-választás kampányában. „Korábban az MSZP és az SZDSZ is világossá tette, hogy az RMDSZ-t támogatja a megmérettetésen, és nem lepõdnék meg, ha Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás megjelenne Erdélyben. Persze megtörténhet, hogy Markó Béla szégyelli barátságát Magyarország miniszterelnökével\" – jegyezte meg a kampányfõnök.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk