Fotó: Gov.ro
Gyorssegéllyel támogatja a kormány a székelyudvarhelyi tragédiában elhunyt fiú családját és a három sérült diáklányt. Erről a Ciolacu-kabinet csütörtöki ülésén született döntés.
2023. december 21., 14:502023. december 21., 14:50
Mihai Constantin kormányszóvivő az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, a kormány összesen 915 500 lej gyorssegélyt utal ki 208 család és egyedülálló személy számára, akik tűzvész, természeti csapások, baleset vagy egészségi problémák miatt nehéz helyzetbe kerültek.
Mint ismeretes, hétfő délután leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala. Négy tanuló a romok közé szorult, egy 17 éves farkaslaki fiú életét vesztette, három lány kórházba került, egyikük állapota továbbra is súlyos.A két könnyebb sérültet csütörtökön kiengedik a székelyudvarhelyi kórházból, de továbbra is pszichológiai támogatásban részesülnek. A balesetben elhunyt fiút csütörtökön temetik el szülőfalujában, Farkaslakán.
Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folytat bűnvádi eljárást a beomlott diákotthonnál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetője ellen, mivel a nyomozók szerint személyesen utasította munkásait, hogy több mint 2 méteres mélységig leássanak az épület fala mentén, holott a tervező a jóváhagyott projektben 1,1 méter mélységű árkot irányzott elő. László Szilveszter Sándort, a Láreno-Fa Kft tulajdonosát kedden őrizetbe vette a rendőrség, előzetes letartóztatásba helyezését azonban a marosvásárhelyi bíróság elutasította, és 60 napos hatósági őrizetet rendelt el.
Hatósági felügyelet alá helyezte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott diákotthonánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetőjét a marosvásárhelyi bíróság.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumában történt falomlásban megsérült három diáklány közül kettő csütörtökön elhagyhatja a kórházat – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szóvivője.
A magyar kormány minden lehetséges eszközt megad a székelyudvarhelyi iskolai tragédia érintettjeinek, illetve a leomlott épület újjáépítésére – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.
Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
Az idei év első hét hónapjában több mint 5000 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt Máramaros megye hegyvidékén, kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, amikor több mint 6700 illegális határátlépést jegyeztek.
Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.
Huszonhatmillió forinttal segíti a háromszéki és parajdi természeti katasztrófák kárvallottjait a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A két és fél évtizedes hagyomány jegyében megérkezett Nagyváradra Debrecenből négy, a híres Virágkarneválon augusztus 20-án „fellépő” virágkocsik közül a magyar államalapítás ünnepére időzített Magyar Kultúra Napjai elnevezésű rendezvény részeként.
A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
szóljon hozzá!