2009. június 25., 09:422009. június 25., 09:42
Ion Bazac egészségügyi miniszter szerint a kórházak tíz százaléka adósodott el, ami szerinte a rossz menedzsmentnek tulajdonítható. Ezzel szemben a kórházak vezetői az alulfinanszírozással magyarázzák a tartozást. A forgalmazók a gyógyszertárak esetében sem engedékenyek, itt főleg az országos programban szereplő, ártámogatott készítmények szállítását mondták vissza, amelyeket egyébként az egészségbiztosítási pénztár mulasztása miatt nem tudtak kifizetni.
Meghatározatlan időre orvosság nélkül maradhat öt megyei kórház, miután a Gyógyszerforgalmazók Egyesülete az egészségügyi intézmények által felhalmozott adósság miatt beszüntette a gyógyszerellátást. Az egyesület kedden még azzal fenyegetőzött, hogy a velük szerződésben álló kórházak és gyógyszertárak mintegy felének nem szállít újabb orvosságokat. Az egyesület hat, a marosvásárhelyi, temesvári, craiovai, iaşi-, botoşani-megyei egészségügyi intézményektől, valamint a bukaresti Colentina kórháztól akarta megvonni a gyógyszert, végül a tegnapi – a minisztérium illetékeseivel folytatott – tárgyalás során a fővárosi intézmény lekerült a feketelistáról. A másik öt kórház azonban a minisztériumi ellenőrzés lefolytatásáig nem kap új készleteket.
Viorel Vasile, a Gyógyszerforgalmazók Egyesülete elnöke szerint kénytelenek voltak szűrőt alkalmazni, ugyanis egyre több kórház, gyógyszertár nem fizet határidőre. „Minket is szorongatnak a gyártók. Találkoztam két forgalmazóval, és kérték a pénzt. Nincs pénzünk, mivel a kórházak és gyógyszertárak, amelyekkel szerződésben állunk, nem fizettek ki. Egyesek több mint egyéves tartozást halmoztak fel” – panaszkodott Vasile. A jelenlegi helyzetet Dan Zaharescu, a Nemzetközi Gyógyszerek Romániai Forgalmazóinak Egyesülete elnöke sem tartja rózsásnak.
Mint mondta, csak a szerződések betartását kérik, hiszen a külföldi gyógyszerek ára Romániában a legalacsonyabb, de ennek ellenére sem kapják meg pénzüket. Mint mondta, a gyógyszertárak esetében 60 napon belül kell fizetni – ha az országos programban szereplő készítményekről van szó, 30 napon belül –, míg a kórházaknak 90 nap alatt kell törleszteniük a készítmények ellenértékét. Zaharescu szerint a legnagyobb gondot az országos programokban szereplő gyógyszerek estében felállított határidő betartása jelenti.
Az egészségügyi minisztérium az elmúlt héten arról számolt be, hogy 47 kórház mintegy 140 millió lejjel költött többet az idei költségvetésében foglaltaknál, és ezzel áthágta a közpénzek elosztását szabályozó törvényt. A szaktárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselői minden egyes kórházban vizsgálatot folytatnak majd. Ion Bazac egészségügyi miniszter tegnap, a gyógyszerforgalmazók egyesületeinek képviselőivel folytatott tárgyalás után arról számolt be, hogy a kórházak 10 százaléka adósodott el. Leszögezte: nem engedi, hogy a professzionalizmus hiánya miatt elkótyavetyéljék a közpénzeket.
Kifejtette, az a tény, hogy léteznek adósság nélküli kórházak, azt bizonyítja, ha hozzáértő a menedzsment, képes kezelni a rendszert. Mint mondta, nyitott bármilyen megoldás felé, amely orvosolja a jelenlegi helyzetet, ugyanakkor nem érti, hogy egyes kórházaknak hogyan sikerült ekkora tartozást felhalmozniuk. A tárcavezető elmondta, a minisztérium ellenőrző testületei június 29–július 10. között vizsgálatokat folytatnak majd a különböző kórházaknál.
Ugyanakkor a forgalmazóknak is ki kell tölteniük egy kérdőívet a nekik tartozó egészségügyi intézményekről. Ezt követően hozzák meg a döntést az adósságok kifizetésére vonatkozólag. A minisztérium illetékesei a patikákban is vizsgálódnak majd a gyógyszerárakra vonatkozó kormányrendelet és az új típusú receptek kapcsán.
A marosvásárhelyi sürgősségi kórház a Gyógyszerforgalmazók Egyesületének bejelentése ellenére tegnap is kapott gyógyszert – közölte Dragoş Bardoşi, a kórház szóvivője. „Senki nem értesített az ellátás beszüntetéséről, jelenleg élvezzük a forgalmazók jóindulatát, és biztosított a szükséges gyógyszerkészlet. Ha mégis felfüggesztenék, akkor két-három hétre jutna orvosság a saját tartalékokból” – mondta a szóvivő, aki szerint az egészségügyi segédeszközök terén is hasonló a helyzet. Mint mondta, a kórház menedzsere, Florin Gomotârceanu ma tárgyal a forgalmazókkal az ügyben.
Bardoşi szerint bár a vásárhelyi kórház a 2005–2009-ben felhalmozott több mint 50 millió lejes tartozásával a legnagyobb adósként van feltüntetve, azt is figyelembe kell venni, hogy évente több mint százezer beteget kezelnek itt, és több mint 90 százalékuk sürgősségi eset. „Ez nagy kórház, nem lehet összehasonlítani egy, évente ötezer beteget fogadó intézménnyel. „Az idénre kiutalt pénzből csak a bérekre futja, és valószínűleg újabb adósságokat fogunk felhalmozni az áramszolgáltató felé is” – mondta a szóvivő, aki szerint nem lehet bezáratni egy olyan fontos kórházat, mint a vásárhelyi.
A temesvári kórházba is érkeztek gyógyszerszállítmányok, de amenynyiben beszüntetik az ellátást, új forgalmazókat keresnek, hiszen számtalan a lehetőség – közölte Florin Bârsăşteanu igazgató. A kórház vezetősége az elmúlt héten jelezte, hogy 10 millió lejjel tartozik a forgalmazóknak, és az adósságot csak a minisztérium tudná törleszteni. „Saját forrásból nem tudjuk törleszteni, hiszen a költségvetésünk 85 százalékát a bérekre fordítjuk, a fennmaradó összeget pedig a működtetésre költjük” – mondta az igazgató.
A gyógyszerblokád a patikákat sem kíméli, a Bihar megyei gyógyszertárak közül több esetében is beszüntette az ellátást egy-két forgalmazó. Eugenia Hamza, a Bihar Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a legnagyobb gond az országos programban szereplő, főleg a rákellenes és cukorbetegeknek járó készítményekkel van, ugyanis az egészségbiztosítási pénztár is késve fizet.
Eddig csak a januárban kiadott, ártámogatott készítmények ellenértékét kapták meg, és jövő hónapban esedékes a márciusban és áprilisban kiadott gyógyszerek kifizetése. Mivel ezek a készítmények nagyon drágák – egyesekből húszezer lejbe is belekerül a havi adag –, a forgalmazók egyre gyakrabban megtagadják a szállításukat.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.