Fotó: Boda L. Gergely
A kifejezetten a gyermekek jogainak védelmével foglalkozó ombudsmani hivatalt hoznak létre, a vonatkozó törvénymódosító tervezetet legutóbbi ülésén fogadta el a kormány.
2017. október 13., 14:262017. október 13., 14:26
A kabinet közleménye szerint azért látták szükségét a hivatal létrehozásának, mert az állampolgári jogok biztosának sokrétű ügyekkel kell foglalkoznia, így például a családok, a fiatalok, a nyugdíjasok vagy a fogyatékkal élők jogainak védelmével, a gyermekjogvédelem pedig ennek csak egy része volt.
A Mediafax hírügynökség által idézett közlemény rámutat:
a közintézményekkel, egészségügyi, oktatási vagy gyermekvédelmi intézményekkel szemben, a „gyermekek ügyvédje” pedig megvizsgálja, hogy ezek elkövettek-e jogsértést.
Az ombudsman ugyanakkor tanulmányokat és elemzéseket fog készíteni arról, hogy az országos és a helyi közhivatalok milyen mértékben tartják tiszteletben a kiskorúak jogait.
négy alkalmazottat az állampolgári jogok biztosa központi intézményben alkalmaznak, és egy-egy személyt neveznek ki a területi hivatalokban – a kormány egyelőre nem pontosította, hogy ezeket hol alapítják meg.
Ezek a munkatársak kizárólag a gyermekjogvédelmi esetekkel foglalkoznak majd. A kabinet azt is közölte: az intézkedéssel eleget tesznek az ENSZ javaslatának.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!