Egyesületbe tömörülve szeretnék elérni az országszerte legmagasabbnak számító albérletárak szabályozását a kolozsvári albérlők.
2017. május 12., 16:032017. május 12., 16:03
2017. május 13., 15:472017. május 13., 15:47
Elsősorban az albérlők jogállását szeretné törvényben rögzíteni a Kolozsvári Albérlők Egyesülete (Asociaţia Chiriaşilor Cluj), melynek célja, hogy hosszú távon felvegye a harcot az országos viszonylatban legmagasabb kolozsvári albérletárakkal. A Facebook közösségi portálon egyre több taggal gyarapodó, jogilag egyelőre még nem bejegyzett civil tömörülés kezdeményezői
A pár hete megjelent civil tömörülés egyik alapítótagja, Alexandru Boguş az Actual de Cluj hírportálnak elmondta: Kolozsváron csak a lakosok 75 százaléka engedheti meg magának a lakásvásárlást, a többiek kénytelenek albérletben élni. „Az albérletek árát pedig mesterségesen felfújták” – jelentette ki a fiatalember, rámutatva, hogy mivel a szerződések 70 százaléka feketén köttetik, az üzlet nincs bejelentve az adóhivatalnál, az albérlő jogilag nem is létezik, így jogai sincsenek. Boguş szerint hosszú távon azt szeretnék elérni, hogy nyugati nagyvárosok – Madrid, Barcelona, Berlin, New York – példáját követve a kincses városban is bevezessenek egy felső határértéket a kiadandó lakásokra, és megállapítsák, melyik városrészben mennyit lehet maximálisan elkérni egy bérleményért.
Bár az albérlők egyesületének látja a létjogosultságát, az árszabályozást már nem tartja kivitelezhetőnek – mondta el a Krónikának Bónis Endre, a kolozsvári Reform ingatlanügynökség tulajdonosa. „Minden ingatlannak személyisége van, ugyanabban az utcában lehet egy pompás és egy leromlott állagú lakás” – adott hangot kételyének az illetékes. Elmondta, az eladásra kínált lakásokhoz hasonlóan
Ez nem jelenti azt, hogy nem lennének havi 150 euróért bérelt kétszobás lakások, hívta fel a figyelmet az illetékes, aki szerint sok tulajdonos ma is a hosszú távú, stabil bérlőt választja ahelyett, hogy magasabb áron értékesítse, de folyamatos változás legyen a lakásban.
Bónis Endre szerint az ingatlanárak növekedésével a lakások minősége is javul. „Az emberek igényesebbek lettek, az egyetemista sem szereti már, ha hat ember van egy légtérben” – fogalmazott. Kifejtette,
De a külföldi, főként orvostanhallgató diákok nagy száma is hat az albérletek piacára, ők főként az egyetemük környékén keresnek egy- és kétszobás lakásokat, melyekért havi 550-600 eurót is hajlandók kifizetni.
A kolozsvári albérletárak drágulásához az is hozzájárul, hogy egyre több tulajdonos adja ki rövid távra a lakását, az Airbnb és Booking szállásközvetítő portálokon egyre több kincses városbeli ajánlatot találni, melyek közös jellemzője, hogy többnyire nem legálisan vannak jelen. „Bizonyos feltételeknek meg kellene felelni, de szinte senki nem tartja be” – jelenti ki Bónis Endre, aki szerint ez a fajta üzlet a napi 40-50 eurós bevétellel akár 50 százalékos lefedettségnél is jövedelmezőbb, mint a hosszú távú bérlemény. Így nem csoda, hogy egyre több ingatlantulajdonos választja ezt a módját az ingatlanértékesítésnek, ezért a szakértő szerint lassan ez a szegmense is telítődik a piacnak.
ismerte el Bónis, rámutatva ugyanakkor, hogy ez minden esetben a bérlő tudtával zajlik. „Nem lehet ráerőszakolni semmit a bérlőre” – jelentette ki az illetékes, aki szerint, ahogy az albérlők, úgy a tulajdonosok jogait is meg kellene erősíteni, hisz sokszor hagyják őket faképnél a bérlők több hónapnyi kifizetetlen közköltséggel. Úgy vélte, amennyiben az említett albérlők egyesülete ki is dolgozna valamilyen bérlőket védő szabályzatot, mindig lennének tulajdonosok, akik – annak érdekében, hogy ne fizessenek adót – kijátszanák azt. Teszik ezt annak ellenére, hogy az illetékes szerint a bérlemény utáni adó – mellyel társadalombiztosítás is jár – nem akkora teher, hogy megérje kockáztatni.
Az albérletárak növekedése elsősorban a kolozsvári egyetemisták helyzetét nehezíti meg, akik közül egyre többen vállalnak munkát, hogy ki tudják fizetni a kért árat. Jakab Mónika például január óta keres kiadó szobát, de még nem talált olyan áron, hogy meg tudná engedni magának. „Azzal kelek, és azzal fekszem, hogy nézem a hirdetéseket, és számítgatom, hogy melyikkel jönnék ki jobban. Túl magasak az árak a mi fizetéseinkhez képest” – jelentette ki lapunknak az egyetemista lány. Elmondta, jelenleg Kolozsvár egyik negyedében sem lehet 120-130 euró alatt szobát bérelni. De átlagosan 150 euróra is felmegy a szobánkénti díj, mely a közköltséggel együtt a 180 eurót is eléri.
– mutatott rá a végzős diák.
Elmondta, egyetemi körökben azt látja, egyre több hallgató kénytelen tanulmányai idején dolgozni, mivel szüleik már nem tudják finanszírozni kolozsvári tartózkodásukat.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
szóljon hozzá!