Fotó: Rostás Szabolcs
Nem idegengyűlölet lapult alkalmazottai megnyilvánulásai mögött a FANY személyszállító társaság szerint, amely ezzel együtt fegyelmi kivizsgálást indít dolgozói ellen, miután a Krónika megírta, hogy egyik sofőrjük kikelt magyarul beszélő utasai ellen. A lapunk által feltárt incidens nyomán hivatalos eljárás is várható a diszkriminációellenes tanács részéről.
2021. július 09., 17:382021. július 09., 17:38
2021. július 11., 10:492021. július 11., 10:49
Lapunk csütörtökön olvasói bejelentés alapján számolt be arról, hogy a távolsági autóbuszjáratokat üzemeltető FANY egyik sofőrje erélyesen rászólt magyar nemzetiségű utasaira, hogy ne beszélgessenek anyanyelvükön. Az incidens aznap történt a társaság Kolozsvár–Kisfenes (Finișel) között közlekedő járatán, és a panaszos szerint a járművezető egyértelműen a beszélt nyelv miatt ripakodott rájuk. „A sofőr azt mondta: »Befejezitek már? Mert komplett leizzadtam. Mit gondoltok, valaki tűri azt, amit ti csináltok? Senki nem ért semmit!«” – idézte fel a sofőr szavait lapunknak a magyarfenesi nő.
A súlyosan diszkriminált nő lánya a történteket követően tárcsázta a cég panaszbejelentésekre fenntartott vonalát, itt azonban a diszpécsertől azt a választ kapta, hogy a sofőr magaviselete jogos volt, mivel „Romániában élünk, és olyan közösségben, ahova több román és magyar falu is tartozik, nem használhatja az anyanyelvét”.
Lapunk a történtek nyomán megkereste a kolozsvári székhelyű közlekedési társaságot, ahol a panaszirodánál pénteken előbb azt válaszolták, hogy nem tudnak a történtekről, de a jelzetteket továbbítják a vezetőségnek. Néhány óra elteltével írásos választ juttattak el szerkesztőségünkhöz, amelyben Vlad Sabo igazgató először is megköszönte, hogy jeleztük a panaszt, majd a cég nevében bocsánatot kért „az okozott kellemetlenségekért”. „A sofőr és a diszpécser magatartása kapcsán fegyelmi intézkedéseket foganatosítunk a munkaköri leírásuk alapján, hiszen a történtek befolyással vannak cégünk hírnevére, és nem válnak tevékenységi körünk dicséretére” – közölte a távolsági járatokat üzemeltető cég vezetője.
Vlad Sabo a továbbiakban a sofőr idegengyűlölőnek vélt magatartása kapcsán fontosnak tartotta megállapítani, hogy az illető dolgozónak vannak magyar családtagjai (tételesen a veje), és nem a magyar nyelvhasználat ellen emelt szót, csak azt kérte az utasoktól, hogy beszéljenek halkabban, amit szerinte a többi utas is meg tud erősíteni. „A hangerőre hívta fel a figyelmet, semmiképpen sem a beszélt nyelvre” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásban, amelyben a FANY azt is megemlíti, hogy a cégnél sok nemzetiségű alkalmazott dolgozik „anélkül, hogy nemzetiségi, kulturális, vallási vagy politikai alapon hátrány érné”. Bár a cég vezetője szerint „félreértés” állt a háttérben, elnézést kérnek a történtekért, ugyanakkor arra kérik a panaszost, hogy fáradjon be a társaság székhelyére, hogy személyesen kérjenek tőle bocsánatot. (Ezen a helyen a Krónikának az incidensről először cikkező munkatársát nevezik néven, vélhetően tévedésből).
Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Krónika cikke nyomán egyeztetett a megengedhetetlen elbánásban részesített magyarfenesi utassal, és a történtek miatt feljelentést fog tenni az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD). „Elfogadhatatlan, hogy 2021-ben ilyen történjen!” – szögezte le közösségi oldalán a megyei önkormányzati képviselő. Mindezt lapunknak az érintett is megerősítette, akitől megtudtuk, az RMDSZ hivatalos feljelentést tesz a nevében a buszjáraton történt megkülönböztetés miatt.
Fotó: Rostás Szabolcs
A magyarfenesi hölgy egyúttal cáfolta a FANY állásfoglalásának állításait, leszögezve: nem beszéltek hangosan, a sofőrt egyértelműen a magyar beszéd zavarta. „Nyilvánvalóan ezért szólított meg bennünket, nem másért, hiszen a hangoskodó kisfenesi román gyerekek nem zavarták. Egyébként a sofőr ma is kiviselte magát, Magyarlónán nem volt hajlandó felvenni egy tizenéves gyereket, akivel szemben ocsmány szavakat használt. Tűrhetetlen, ahogy ennek a cégnek néhány alkalmazottja viselkedik, nálunk hatalmas a felháborodás emiatt” – panaszolta lapunknak pénteken a Kolozsvár közeli Magyarfenesen élő nő, arra utalva, hogy a többségében magyarok lakta település közösségi oldalán rengetegen számoltak be a busztársasággal kapcsolatos kellemetlen élményeikről a Krónika cikke nyomán.
Az incidens kapcsán fontos leszögezni, hogy a nemzetközi jogszabályokon – köztük a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáján – túlmenően a román alkotmány is szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok szabad nyelvhasználatát. Ugyanakkor a román kormány 2000/137-es számú, a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megelőzését és büntetését célzó rendelete értelmében diszkriminációnak minősül bármilyen megkülönböztetés, kizárás, korlátozás vagy előnyben részesítés faji, nemzetiségi, etnikai, nyelvi, vallási, társadalmi hovatartozás, nemi vonzalom, valamint valamely hátrányos csoportba való tartozás, vagy bármely más kritérium alapján, amelynek az a célja vagy hatása, hogy korlátozza vagy eltörölje a törvény által elismert emberi jogok és a szabadságjogok egyenlő feltételek mellett történő gyakorlását a politika, a gazdaság, a társadalom, a kultúra és a közélet valamennyi területén.
Egy nemrég született módosítás nyomán ugyanakkor akár börtönbüntetés is kiszabható diszkriminációra való felbujtásért. A bukaresti képviselőház júniusban úgy módosította a büntető törvénykönyvet, hogy 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal sújtható az erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra való felbujtás bizonyos társadalmi kategóriákba tartozó személy vagy személyek ellen.
Megtiltotta, hogy magyarul beszéljenek az általa vezetett autóbuszon a Fany busztársaság Kolozsvár–Kisfenes (Finișel) között közlekedő járatának sofőrje – panaszolta el a Krónikának egy felháborodott magyarfenesi lakos.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.
Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.
Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.
Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.
szóljon hozzá!