Nem nyugszik. Gheorghe Funar ezúttal hajmeresztő antiszemita kijelentésekre vetemedett
Fotó: Facebook/Gheorghe Funar
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
2025. július 30., 11:302025. július 30., 11:30
Funart az antiszemitizmus megfigyelésérre és leküzdésére létrehozott szervezet igazgatója, Maximilian Marco Katz jelentette fel Románia legfőbb ügyészénél, Alex Florin Florențanál, amelyben „antiszemita beszéd terjesztésével” vádolja az egykori elöljárót.
„Jelen bejelentést a Canal 33 televíziós csatorna által sugárzott, majd 2025. június 27-én a YouTube oldalon közzétett műsor kapcsán nyújtjuk be. Ebben Gheorghe Funar nyilvánvalóan antiszemita kijelentéseket tesz, amelyek véleményünk szerint ellentétesek az antiszemitizmus megelőzésére és leküzdésére, valamint a gyűlöletkeltő beszéd tilalmára vonatkozó jogi rendelkezésekkel.
A körülbelül 9 perc 22 másodperces videóban
– áll a feljelentésben.
A Katz rámutat: a videót eddig több mint 60 000 alkalommal tekintették meg, és emlékeztet: a „Románia zsidók/izraeliek általi megszállása” összeesküvés-elmélet visszatérő téma az antiszemita retorikában, amelyet Funar is terjeszt, aki egyébként egy antiszemita tartalmú mű szerzője is – ez volt a tárgya egy korábbi, megfelelően nem megoldott panasznak is.
Ennek következtében tisztelettel kérjük Önt, hogy a Büntető Törvénykönyv 369. cikke és az antiszemitizmus megelőzéséről és leküzdéséről szóló 157/2018 törvény rendelkezései alapján tegye meg a szükséges jogi lépéseket az ilyen veszélyes beszéd terjesztésében részt vevő személyek szankcionálása érdekében. Az ilyen üzenetek nemcsak a romániai zsidó közösség biztonságát veszélyeztetik, hanem a társadalmi kohéziót és az etnikumok közötti kapcsolatokat is” - mutat rá a szervezet vezetője.
– áll a Katz által benyújtott feljelentésben.
A 75 éves Gheorghe Funar 1992 és 2004 között Kolozsvár polgármestere volt a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) színeiben, 2004 és 2008 között szenátor volt, a tisztségre Nagy Románia Párt (PRM) listáján választották meg, és három alkalommal, 1992-ben, 1996-ban és 2014-ben indult az elnöki posztért.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
1 hozzászólás