Főszezonban nincs kedvezményes üdülés a nyugdíjasoknak

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Nem üdülhetnek kedvezményesen a turistaszezonban a nyugdíjasok, az idéntől érvénybe lépett új kritériumrendszer szerint ugyanis ők csak az elő- és utószezonban vehetik igénybe az állam által támogatott üdülési jegyeket. Az erdélyi megyék nyugdíjpénztárainak vezetői szerint a változtatás nem befolyásolja az idős személyek kikapcsolódását, ugyanis ők eddig sem a nyári kánikulában mentek üdülni. Az intézményvezetők az új pontozási rendszert is dicsérték, mely a betegnyugdíjasokat és kispénzűeket juttatja előnyhöz, s amely révén megakadályozható, hogy évente ugyanazok jussanak hozzá a jegyekhez.

Bíró Blanka

Máthé Éva

Nagy Orsolya

Forró Gyöngyvér

2010. április 29., 08:122010. április 29., 08:12

Közvetve a gazdasági válság, közvetlenül az állami költségvetés szűkössége, illetve kései elfogadása vezetett oda, hogy idén sem január–februárban nem üdülhettek, de a turistaszezonban sem üdülhetnek kedvezményesen a nyugdíjasok. Ugyanis új kritériumrendszer szerint osztják el a nyugdíjasok között azokat a kedvezményes jegyeket, amelyek alapján 18 napon át vehetik igénybe a hazai üdülők nyújtotta gyógykezelési lehetőségeket.

„Amikor elkészül az állami költségvetés, az Országos Társadalombiztosítási Pénztár számára megállapítanak egy bizonyos keretet, ekkor derül ki, hogy mekkora állami támogatás jut erre a célra. Ennek függvényében szervezik meg a turisztikai cégek számára az országos licitet, és ezek után osztják le megyékre a jegyeket” – vázolta a procedúrát a Krónika számára Morent Ilona, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója.

Mint mondta, egy gyógykezelési jegy ára 1500 lej. A nyugdíjasnak havi jövedelme felét kell lepengetnie az üdülésért, a fennmaradó összeget a pénztár pótolja. Ha valakinek 400 lejes a nyugdíja, akkor 200 lejt fizet, és a fennmaradó 1300 lejt az állam állja. Azonban, ha valakinek a nyugdíja 3000 lejre rúg, az állam nem támogatja az üdültetését. „Akinek ilyen magas a jövedelme, az nem jelentkezik kedvezményes jegyért, no meg a pontozási rendszer is olyan, hogy nincs esélye bekerülni a jogosultak sorába” – magyarázta Morent Ilona. Mivel július–augusztusban az üdülés jóval többe kerül, mint az elő- és utószezonban, idéntől ezekre a hónapokra nem osztanak ki jegyeket, hisz az államnak ilyenkor kellene a legtöbbet fizetnie. Emellett a turisztikai cégeknek is előnyösebb, ha az elő- és utószezonra kötnek szerződést.

„Jól kitalált rendszer”

Ez évtől új kritériumrendszer lépett életbe a jegyek elosztása terén is. Eddig a nyugdíjasok megrohamozták a pénztárat, amikor megérkeztek az üdülési jegyek, ugyanis többnyire az érkezés, a kérvények beadásának a sorrendjében osztották szét azokat. 2010-től pontozásos rendszer lépett életbe. Elsősorban az számít, hogy az igénylő eddig részesült-e a juttatásban vagy sem, de a betegnyugdíjasok és az alacsony jövedelműek is előnyt élveznek.

„Az új rendszer jól kitalált, hiszen sok esetben tapasztaltuk, hogy ugyanazok az emberek sorozatosan részesültek a gyógykezelési jegyekben egymást követő években” – mondta a Krónikának Bán Katalin, a Hargita megyei nyugdíjpénztár igazgatója. Szerinte a pontrendszer olyan idős személyeknek is esélyt ad, akik későn értesülnek a lehetőségről, vagy nem áll módjukban időben benyújtani igénylésüket. Eddig 1751 kérést regisztráltak, de egyelőre csak 325 jegyet kaptak. „Nem jut jegy mindenkinek, de az informatikai program segítségével, amely minden kérvényező esetében pontszámot állapít meg, sikerül elbírálnunk a beérkezett kéréseket. Eddig nagyon kevés jegyünk van, abban reménykedünk, hogy év végéig megtöbbszöröződik ezek száma” – mondta az igazgató, aki 2700–3000 üdülési jegyre számít.

A részletekre is odafigyelnek

Maros megyében tavaly valamivel több mint 6000 jegyet osztottak ki, idén eddig 6726 kérvény érkezett a pénztárhoz. Az igazgató szerint áprilisra 400 helyet kaptak. Morent Ilona arra kéri az igénylőket, hogy legkevesebb 40 nappal korábban nyújtsák be kérvényüket, mint amikortól üdülni szeretnének, illetve több lehetséges dátumot és üdülőhelyet is jelöljenek meg. Természetesen megtörténik, hogy egy későbbi időszakban kapnak lehetőséget, illetve nem arra az üdülőhelyre utazhatnak, ahova szerettek volna. Idéntől arra is figyelnek, hogy a nyugdíjas házaspárok egyazon időben ugyanazon a fürdővárosban kezeltessék magukat. Kérdésünkre, hogy inkább a városi vagy a vidéki nyugdíjasok igényelnek-e jegyeket, elmondta: vidékről asszonyok vagy férfiak jelentkeznek csoportosan, miközben a házastársuk otthon marad, hogy ellássa az állatokat.

Luxus a nyári gyógykezelés

Az idős, beteg emberek amúgy sem a nyári kánikulában járnak gyógykezelésre – mutatott rá Viorel Sălăgean, a Kovászna megyei nyugdíjpénztár igazgatója. A szakember szerint gyakran előfordult, hogy a nyári hónapokra kiutalt jegyet nem is a nyugdíjas, hanem fiatalabb hozzátartozói használták fel, vagy az idős emberek unokáikat vitték el vakációzni a tengerpartra. A háromszéki nyugdíjasok nem elégedetlenkedtek a változások miatt, bár többen a nyári hónapokra, a tengerpartra kértek jegyet, amikor megtudták, hogy az új törvény ezt nem teszi lehetővé, más időpontot választottak.

Ezzel szemben Bihar megyében nagyobb a kereslet a nyári hónapokra szóló jegyekre, de olyan igénylők is vannak, akik januárban és februárban szeretnék gyógykezeltetni magukat, például a mezőgazdaságban dolgozók, akik július–augusztusban jóval elfoglaltabbak. Idén ők pórul jártak, hisz az esztendő első két hónapjában még nem volt érvényben semmilyen szerződés az üdülési helyekre.

A Kovászna megyei nyugdíjpénztárhoz eddig 1140 igénylést nyújtottak be, és 386 kezelési jegyet osztottak ki, amiből 64 ingyenes volt. A háromszéki nyugdíjasok legszívesebben Félixfürdőn kezeltetik magukat, a népszerűségi listán Tusnádfürdő, Kovászna és Szováta következik. Nem szívesen mennek viszont Vatra Dornei és Olăneşti üdülőhelyekre. Sălăgean szerint ügyfeleik elsősorban a megszokás alapján választanak, oda mennek, ahol már ismerik a körülményeket, a szolgáltatásokat, inkább visszautasítják a jegyet, de nem vállalják az idegen helyeket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során