Fotó: Románia Kormánya/Gov.ro
A békés együttélést, a közös jövő megalapozását, az ország fejlesztését hangsúlyozza március 15-ei üzenetében Florin Cîțu, Románia miniszterelnöke, aki szerint „a különbségek nem választanak el bennünket, nem vagyunk vetélytársak, éppen ellenkezőleg, egységesnek kell lennünk a sokszínűségben”.
2021. március 15., 08:302021. március 15., 08:30
2021. március 15., 11:522021. március 15., 11:52
„Március 15. a magyarok ünnepe, a Romániában élő magyar közösség legfontosabb ünnepe.
éppen ellenkezőleg, egységesnek kell lennünk a sokszínűségben, erősebbekké és bölcsebbekké kell válnunk, együtt kell építkeznünk, értékeket kell teremtenünk” – fogalmaz a román kormányfő, akinek román és magyar nyelvű üzenetét az RMDSZ tette közzé hétfőn reggel. Florin Cîțu aláhúzta egyúttal, hogy „a különbségek megértése és a másik értékeinek értékelése hozzájárul egymás megismeréséhez, és ezzel együtt egy harmonikus együttéléshez”.
Itt az ideje, hogy megalapozzunk egy közös jövőt, hogy közösen fejlesszük ezt az országot. Meggyőződésem, hogy csak együtt teremthetjük meg azt az országot, amelyben élni szeretnénk” – hangsúlyozza Cîțu a továbbiakban.
„Az elmúlt évben mindannyian sok, eddig példátlan megpróbáltatáson mentünk keresztül. A világjárvány megtanított arra, mennyire fontos, hogy megbízható partnereid legyenek, és ezt a pillanatot közösen fogjuk átvészelni. Erőfeszítéseink és áldozataink egy jobb jövőt, és egy mindenki számára jobb életet hoznak majd el.
– zárul a román miniszterelnök üzenete.
Románia legfőbb közméltóságai közül sokan köszöntötték a magyarokat március 15-e alkalmából a rendszerváltást követően, így tett többek között miniszterelnökként Emil Boc, Călin Popescu Tăriceanu vagy Adrian Năstase is. Államelnökként ugyanígy cselekedett 2004 és 2014 közötti mandátuma idején Traian Băsescu is, utódja, a szász származású Klaus Iohannis hivatalban lévő államfő azonban mindeddig egyetlen sort nem írt március tizenötödike alkalmából a romániai magyaroknak, a csendet aztán idén törte meg.
Az etnikumközi egyetértés megerősítésével megszilárdul az erős és virágzó társadalom – húzta alá március 15-ei üzenetében Klaus Iohannis államfő.
A képességfelmérő vizsgán részt vevő tanulók számítógépes elosztását követően a felvételire beiratkozott összesen 113 567 diák közül 111 960 (98,58 százalék) jutott kilencedik osztályos helyhez a megjelölt opciók alapján.
Kolozsvár 11 templomában tartják a Magyar Egyházzenei Biennálét a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, augusztus 16. és 21. között – közölték a szervezők.
Nyolcvan százalékosra becsülik az aszálykárt a Nagylak környéki kukoricatermesztők, akik szerint jó, ha hektáronként 2,5 tonna termést tudnak majd betakarítani idén.
Egy 37 éves férfi belefulladt egy tóba a Maros megyei Hármasfalu határában.
Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen – mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.
Érdekes levélváltást vont maga után az a petíció, amelyet a Székely Szabadság napjának résztvevői ez év március 10-én közfelkiáltással fogadtak el a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél.
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.
Személygépkocsi ütközött teherautóval kedd délután Maros megyében a 15-ös országúton Gödemesterháza és Csobotány között, a balesetben két személy életét vesztette.
„Buddha-bélyeg” elnevezésű, veszélyesnek minősülő droggal kaptak egy egy erdélyi fiatalt – olvasható a Kolozsvári Rádió román nyelvű honlapján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)