Az Országos Meteorológiai Intézet ma estig 17, főként déli és délkeleti megyére, illetve Bukarestre narancssárga szintű viharjelzést adott ki, a szél erőssége elérheti az óránkénti 80–90 kilométert. A miniszterelnök arra is kérte a kormánymegbízottakat, biztosítsanak ivóvízkészletet, valamint szálláshelyeket az utakon rekedtek számára, de sürgősségi egészségügyi ellátásukról is gondoskodjanak, illetve arról, hogy legyenek készenlétben a katasztrófaelhárítók, akár a szomszédos megyék csapatai is. Boc hozzátette, hasonló intézkedések bevezetésére kéri a polgármestereket is. Daniel Funeriu tanügyminiszter elmondta, hogy az erős havazás miatt öt tanintézetet – egy Hunyad megyei óvodát, illetve négy, Mehedinţi, Dâmboviţa és Konstanca megyei iskolát – kellett bezárni, utóbbi két megyében azért kellett szüneteltetni az oktatást, mert meghibásodott az elektromos hálózat.
Csütörtök 18 óráig újabb 14 megyében sárga viharjelzés van érvényben, számos moldvai megye mellett Brassó, Szeben, Kovászna és Hargita megyében is. Utóbbiban tegnap is nehézkesen lehetett közlekedni, főként a kamionosoknak okozott gondot a havazás. A Csíkszereda–Székelyudvarhely és Csíkszereda–Comăneşti közötti országutakat reggelre 1–1,5 méteres hó lepte el, megnehezítve a közlekedést. Mindkét országúton forgalomkorlátozást rendeltek el, a 7,5 tonnánál nehezebb autók nem közlekedhettek a veszélyesebb szakaszokon. Szentegyháza közelében, illetve a Gyimesekbe vezető úton is hóvihar volt, így a látási viszonyok megromlottak, a szél pedig az eltakarított havat is ráfújta az útra. A hargitafürdői eltérőnél a vihar kidöntött egy fenyőfát, amely egy elektromos vezetéket is magával sodort, így járhatatlanná vált az út. A két országút bizonyos szakaszainál órákat álltak a kamionosok, amíg végre sikerült járhatóvá és biztonságossá tenni az úttestet.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.