Fotó: A szerző felvétele
2009. december 01., 18:312009. december 01., 18:31
Bár erre nem kért és nem is kapott engedélyt, az Új Jobboldal nevű román szélsőjobboldali szervezet felvonult Sepsiszentgyörgy belvárosában. A mintegy 150 személy – javarészt fiatalok – autóbuszokkal, kisbuszokkal és személygépkocsikkal érkezett Sepsiszentgörgyre, mindannyian a román trikolórt vagy az egykori vasgárda zászlóját lobogtatták, illetve Románia piros-sárga-kékre festett térképét ábrázoló táblákat emeltek a magasba. A többek között az Egység, illetve Székelyföld román föld jelszavakat skandálták és román hazafias dalokat énekeltek. Bevonultak a főtéri román katedrálisba, majd onnan a felújítás alatt levő Mihai Viteazul térre, ahol a helyi románok szervezték a december 1-jei ünnepséget. Ehhez meg kellett kerülniük az Erzsébet parkot, ahol viszont a magyar fiatalok egy csoportja gyülekezett.
A magyarok egy része Kézdivásárhelyről érkezett, többen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezet tagjai. A csendőrök szorosan közrefogták őket, így a csoportok csak távolról méregették és fotózták egymást. A román jelszavakra a magyarok Vesszen Trianon felkiáltásokkal válaszoltak, majd elénekelték a székely himnuszt.
A téren a hivatalos ünnepség katonai tiszteletadással kezdődött, Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus ünnepi beszédében kifejtette: Románia betartotta 91 évvel ezelőtt tett, a kisebbségekkel való bánásmóddal kapcsolatos ígéretét, és európai szinten is példaértékű a nemzeti kisebbségek jogait szavatoló politikája.
Mihai Viteazul szobrát több tucat intézmény és szervezet koszorúzta meg, a hosszúra nyúló koszorúzás alatt az Új Jobboldal tagjai elhagyták a teret, visszamentek a buszokhoz, és a csendőrség kíséretében elhagyták a várost.
A magyar elöljárók nem vettek részt a rendezvényen. Antal Árpád polgármester már korábban elmondta, nem akar ünneprontó lenni, mert ha részt vesz a december elsejei román ünnepségen, kénytelen lesz emlékeztetni a románságot be nem tartott ígéreteire, arra hogy a gyulafehérvári kiáltványban autonómiát szavatoltak a magyarságnak. Antal Árpád egyébként keddre virradóra személyesen utasította ki a városból a román szélsőjobb mintegy ötven tagját. Az Új Jobboldal nevével feliratozott busz a város román tannyelvű főgimnáziuma előtt parkolt, a polgármester azonban nem engedte be az érkezőket az iskola épületébe.
Miután a közösségi rendőrség nem vállalta a beavatkozást, Antal riasztotta a rendőrséget, akik három járőrkocsival érkeztek a helyszínre, és visszaterelték az üvöltöző román fiatalokat a buszba. Hétfőn a város utcáin helytelen magyarsággal megszerkesztett diverziós szórólapok jelentek meg. A Márton Áron-idézettel kezdődő felhívás arra buzdította a város magyar lakosságát, hogy védjék meg Székelyföldet a román szélsőjobbtól. A szórólapon nem volt aláírás, de szerepelt rajta a Székely Nemzeti Tanács által Székelyföld címerének javasolt jelkép. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke a sajtónak elmondta, nem válaszolnak a nyilvánvaló provokációra.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.
Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.
Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.
Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.
Sikeresen felvételizett tíz erdélyi ifjú a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe – közölte Facebook-oldalán az oktatási intézmény (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).