Félreállították az egyik tanácsosjelöltet, továbbra is forrong a marosvásárhelyi RMDSZ

Kali Istvánnak (középen) nagy árat kellett fizetnie a véleménynyilvánításért •  Fotó: Haáz Vince

Kali Istvánnak (középen) nagy árat kellett fizetnie a véleménynyilvánításért

Fotó: Haáz Vince

Száműzték az RMDSZ tanácsosi listájának befutónak számító helyeiről Kali Istvánt. A marosvásárhelyi szervezet ügyvezető elnökének azt rótták fel, hogy Soós Zoltán polgármesterjelölt támogatását annak programjától tette függővé.

Szucher Ervin

2020. június 28., 11:052020. június 28., 11:05

„Egy független polgármesterjelöltről beszélünk, én az ő programját, elképzeléseit a várost illetően nem láttam, amennyiben ezt látom, bele tudok olvasni és azt össze tudom egyeztetni a mi programunkkal, akkor lesz miről beszélnünk, jelen pillanatban azonban nem tudom ezt minősíteni” – ezzel a Soós Zoltánról szóló nyilatkozatával verte ki az RMDSZ bizonyos köreiben a biztosítékot Kali István, a marosvásárhelyi szervezet ügyvezető elnöke.

A fiatal jogász-politikus azok után állt az Erdélyi Magyar Televízió riporterének mikrofonja elé, hogy néhány nappal korábban az általa megfogalmazott és jogilag alátámasztott beadványnak köszönhetően a párt országos szabályzatfelügyelő bizottsága visszaállította jogaiba a marosvásárhelyi RMDSZ-t. Mint ismeretes, Erdély legnagyobb városi szervezetét a megyei vezetőség a Területi Állandó Tanács (TÁT) és a Területi Képviselők Tanácsának (TKT) segítségével függesztette fel – mint egy év után elteltével kiderült: szabálytalanul – az elmúlt esztendő júniusában.

korábban írtuk

Jogerősen „helyre tették” a marosvásárhelyi RMDSZ-t, de folytatódhat a csata a megyei szervezettel
Jogerősen „helyre tették” a marosvásárhelyi RMDSZ-t, de folytatódhat a csata a megyei szervezettel

Az eddigi történésekhez „méltó” fordulatot vett az állandóan forrongó marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet ügye: egy évvel a tömeges felfüggesztések után a szövetség szabályzatfelügyelő bizottsága jogerősen elfogadta az „elűzöttek” óvását. A visszatért helyi, illetve a megyei vezetők közötti haddelhadd a v&

Szankcionált vélemény

Mint utólag kiderült, Kalinak nagy árat kellett fizetnie a véleménynyilvánításért. Megbüntetését maga az RMDSZ független polgármesterjelöltje kérte, akinek június 24-i beadványa már másnap a TÁT tagjai elé került. Az ügyvezető elnök elleni döntés értelmében Kali Istvánt figyelmeztetésben részesítették.

Idézet
Ez a szankciók legenyhébb formája”

– magyarázta lapunknak Péter Ferenc. Az RMDSZ Maros megyei elnöke nem örül annak, hogy egyesek, szembemenve Kelemen Hunor hónapokkal ezelőtt megfogalmazott kérésével, miszerint a cél érdekében a polgármesterjelöltet tilos támadni, egyesek mégis megpróbálnak odafricskázni Soós Zoltánnak. Mint ahogy azzal sem ért egyet, hogy Kali büntetésének hírét „kiszivárogtatták” a sajtónak.

A figyelmeztetésen túl azonban az igazi büntetés Kali István számára a városi tanácsosi listáról történt „kiiktatása” volt. Amint arról beszámoltunk, a helyi szervezet választmánya Kozma Mónika elnök után, az előkelő második helyre rangsorolta Kalit – ehhez képest a TÁT száműzte a befutó helyekről.

Idézet
A TÁT nem a választmány listáját írta felül, mert az nem létezett. Pontosabban létezett, de, amint a megvizsgált óvások nyomán kiderült, nem volt érvényes”

– nyilatkozta Péter Ferenc. A megyei elnök nem lát összefüggést Kali figyelmeztetése és a második helyről való elmozdítása között.

Ugyanígy vélekedik a marosvásárhelyi ideiglenes elnök, Kozma Mónika is, aki szerint csak annyi történhetett, hogy a TÁT tisztségviselői nem ismerik annyira az ügyvezető személyét és munkáját, mint a választmány tagjai. Az ideiglenes városi elnök a „hivatalos” szankcióval is egyetért. Szerinte nem lehet választást nyerni úgy, hogy közben egyesek a belső harcokra összpontosítanak. Kozma ugyanakkor elismerte, hogy Kali nyilatkozata nem volt negatív hangvételű; csupán fölösleges.

Vass és Magyary védelmébe vette Kalit

Védelmébe vette Kali Istvánt az RMDSZ tavaly lemondatott marosvásárhelyi elnöke. Facebook-bejegyzésében Vass Levente sajnálatosnak tartja, hogy a Soós programjára kíváncsi jogásznak és gondolkodó értelmiséginek a szavait egyesek kiforgatják és átértelmezik. „Úgy érzem, hogy az átkosra emlékeztető szólásszabadság-korlátozást vezetne be a jelölt” – utal Vass a panasztevő Soós Zoltánra. Közben a parlamenti képviselő is megcsipkedi a polgármesterjelöltet: „Soós annak a Bethlen Gábor-szobornak a felállítására tesz időpontjavaslatot, amely megvalósításáért nem ő, hanem Kali dolgozott az elmúlt négy évben” – olvasható az utóiratban.

Vass Levente a jelöltnek is üzen, arról biztosítva Soós Zoltánt, hogy ő megszavazza, ha mindössze az az ára annak, hogy szabadon véleményt nyilváníthasson. Vassnak az a véleménye, hogy Kalinak nem is annyira a Soóssal kapcsolatos nyilatkozata miatt kell vezekelnie, mint sokkal inkább azért, mert egy éven keresztül jogi harcot folytatott és nyert a megyei szervezet ellen a városi választmány visszaállítása elleni ügyben. „Most a megye kicsinálta, ez a véleményem erről a történetről” – fogalmazott a városi RMDSZ-szervezet egykori elnöke a Maszol.ro portálnak.

Bár érezte, hogy a két táborra szakadt TÁT-tagok nem igazán a jelöltet és munkáját készülnek mérlegelni, Magyary Elődnek is csalódást jelentett a befutó helyekről való ejtése. Ennél azonban sokkal aggasztóbbnak tartja mindazt, ami Kali Istvánnal történt.

Idézet
Oda jutottunk, hogy valakit a véleményéért ki akarunk zárni az RMDSZ-ből? Akik szerint ezt így kell csinálni, nem teszik fel maguknak a kérdést, hogy ezek után milyen lesz a szövetség és jelöltjeinek külső és belső támogatottsága?”

– tett fel költői kérdéseket a volt frakcióvezető-helyettes. Magyary szerint már az is természetellenes, hogy Péter Ferencnek elkötelezett vidéki polgármesterek osszák a lapokat Marosvásárhelyen.

Kali: alkotmányellenes döntés

Kali Istvánnak nincs semmi gondja azzal, hogy büntetni akarták, csakhogy, állítása szerint, alkotmányellenesen jártak el. Az alaptörvény 24. cikkelye tisztán kimondja, hogy a védelemhez való jog garantált. „Az alkotmány bármilyen törvényt, alapszabályt, belső rendet fölülír. Engem meg úgy büntettek, hogy meg sem hallgattak, mi több, még a testület elé sem citáltak. Mindez a múlt rendszerre, annak is a legsötétebb, a koncepciós perek korszakára emlékeztet” – fejtette ki a Krónikának Kali István, aki ebben az ügyben is a szabályzatfelügyelő bizottsághoz készül fordulni. Az ügyvezető elnök úgy véli, tévényilatkozatában nem sértette sem Soós Zoltán személyét, sem a jelölt esélyeit.

Idézet
Csupán a narrátor próbálta azt sugallni, hogy én Soós ellen lennék. Holott nem erről van szó, mindössze a programját szeretném látni”

– szögezte le. Kérdésünkre, hogy lát-e összefüggést a nyilatkozata és az igazi büntetés, azaz a listáról való kiiktatása között, az ügyvezető elnök úgy vélekedett, hogy a történet nem róla szól. „Néhány nappal korábban mi egy kompromisszumos listát állítottunk össze. A megyei vezetők a TÁT által elütötték a választmány békejobbját, és megmutatták, hogyan kell erőből politizálni. Egyszerűen átírták a listát, és helyzetbe hozták a saját embereiket” – vélekedett Kali István.

Bizonyítandó, hogy ő nem Soós-ellenes, az ügyvezető elnök egy Koncz Zsuzsa-slágert is dedikált a polgármesterjelöltnek. A Jöjj, kedvesem címűt, amelynek a refrénje úgy kezdődik: „Ne  legyél bánatos, én komolyan gondolom, / Hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom”. Mindemellett, két panasz iktatására is készül: egyrészt a hivatalos szankcióját készül megóvni, másrészt a választmány nevében az országos elnökséghez fordul, kérve, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) mondja ki az utolsó szót a vásárhelyi jelöltek listájáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász