Felavatták Székelyföld “kapuját”

Székelyföld egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád menti bejáratát jelképező székelykaput.

2013. július 22., 19:422013. július 22., 19:42

A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak kaput a település – és egyben Székelyföld – nyugati bejáratánál.

\"Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió. És el fog jönni az idő, amikor ez elismerést fog nyerni a közigazgatási beosztási vonalak meghúzásánál is\" – jelentette ki az avató ünnepségen az államtitkár. Németh Zsolt kifejtette: a lőricfalvi kapu egyszerre jelképezi Székelyföld kapuját, a magyar nemzeti közösség kapuját és a jövőbe nyíló kaput. Rámutatott: a kapu el is választja, de össze is köti mindazt, ami azon belül, illetve kívül található. Ilyenként jelzi: a Székelyföld és a magyarság általában nyitott a külvilággal való párbeszédre, mindössze elvárja azt a tiszteletet, amivel maga is viseltetik mások iránt – mondta az államtitkár. Németh Zsolt felidézte, hogy dédapja a lőrincfalvi református templom lelkésze volt. Arra kérte a falubelieket, legyenek a település határában felavatott kapunak – ezáltal Székelyföldnek, a magyarságnak és a jövőnek – hű őrizői.

Az ünnepségen Borbély László, a Nyárádmente parlamenti képviselője, az RMDSZ politikai alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelység a magyar nemzet szerves része, és joga van egy önálló közigazgatási egységhez. Rámutatott: a közösség képviseletének az önkormányzatokban, Bukarestben és az Európai Parlamentben is jelen kell lennie, hogy jogainak érvényt szerezzen. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke egy székely zászlót ajándékozott Iszlai Tibor lőrincfalvi polgármesternek a székely kapu felavatása alkalmából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn