Törvényesen kért és kapott építkezési engedélyt a Holzindustrie Schweighofer rétyi üzeme számára – jelentette ki a Krónikának Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal vezetője azt követően, hogy Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerdán az Europa FM rádiónak azt nyilatkozta, úgy tudja, hogy az osztrák vállalat nem kapta meg a dokumentumot.
2015. október 29., 19:282015. október 29., 19:28
„Még egy lakóházat sem lehet megépíteni engedély nélkül, nem gondolhatja senki, hogy egy 150 millió eurós beruházásnak nekifognak jóváhagyások nélkül” – fejtette ki az igazgató, aki szerint a 220-as iktatószámú jóváhagyást 2013. december 24-én állították ki.
Neagu hozzátette, az ügyészség megalapozatlannak találta és visszautasította a civil szervezetek keresetét, amelyben a Kovászna Megyei Tanácsot és a környezetvédelmi hivatalt épp az építkezési engedély kiállítása miatt idézték volna bíróság elé. Az igazgató hangsúlyozta, a környezetvédelmi hivatal megyei kirendeltsége többoldalas tájékoztatást küldött a minisztériumnak a témában, és nem terveznek ellenőrzést sem, mert semmi okuk rá.
Amint arról korábban beszámoltunk, a környezetvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el az osztrák Schweighofer vállalat rétyi üzeménél, amelyet a tárcavezető szerint úgy építettek meg, hogy nem rendelkezett építési engedéllyel. Graţiela Gavrilescu miniszter bejelentette, hogy az országos környezetvédelmi őrség és a minisztérium ellenőrző testülete vizsgálatot kezd a héten az üzemben.
A Holzindustrie Schweighofer egyébként több hónapos késéssel kedden közölte, hogy a rétyi gyára elkezdte működését. Az üzem 150 millió eurós beruházás nyomán jött létre, 650 munkahelyet létesít, és a vállalat állítása szerint a régióban közvetett módon további kétezer állás teremt. Gavrilescu elmondta, a minisztérium ellenőrző testülete az osztrák vállalat másik két romániai üzemében, az erdélyi Szászsebesen és a moldvai Rădăuţi-ban működő gyárakban is ellenőrzést hajtott végre. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a feldolgozott fát törvénytelenül vágták ki, és időközben csődbe ment fantomcégektől vásárolták.
A tárcavezető szerint ennek következtében jelentős az adócsalás lehetősége, hiszen a kivágott fa exportra került. A miniszter közölte, valamennyi illetékes szervet értesítettek az ellenőrzés eredményéről, mert gyanús, hogy a fát nem törvényesen vásárolta az osztrák vállalat. A másfél hónapos ellenőrzés során mintegy 50 céget és 11 állami és magánerdészetet ellenőriztek.
A környezetvédelemmel kapcsolatos bűncselekmények feltárására hivatott brit EIA civil szervezet múlt heti jelentése szerint az elmúlt évtizedben a Romániában kitermelt famennyiség mintegy fele törvénytelen fakivágásokból származik, és ennek jelentős részét az osztrák vállalat vásárolta meg. A Schweighofer 2013 márciusában jelentette be, hogy Rétyen fafeldolgozó üzemet épít. A beruházás aggodalmat váltott ki a székelyföldi fafeldolgozó cégek körében, amelyek munkahelyek megszűnésétől tartottak, de a nagyméretű erdőpusztítás veszélyére is felhívták a figyelmet politikai és civil szervezetek.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
szóljon hozzá!