Fákat ültettek a határon átnyúló román–magyar együttműködés örömére Arad és Békés megyében

•  Fotó: Sinka Pál

Fotó: Sinka Pál

Huszonöt-huszonöt tölgyet, platánt, szelídgesztenyét és hársfát ültettek az Arad megyei Pécskán, ezzel szimbolizálva az Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretében sikeresen lebonyolított határon átnyúló pályázatokat.

Hírösszefoglaló

2019. november 12., 23:462019. november 12., 23:46

2019. november 12., 23:492019. november 12., 23:49

A program Zöld kezdeményezés elnevezésű éves rendezvényét hétfőn rendezték meg az Arad megyei városban, kedden pedig a Békés megyei Gyulán, ahol szintén száz fát ültettek. Az Interreg-program egyébként olyan tevékenységeket kezdeményez, melyek hosszútávú hatással bírnak a határ menti közösségekre, illetve fenntartható módon teremtenek hozzáadott értéket és megújuló potenciállal rendelkeznek.

„Ebben az évben a program faültetéssel szeretné megünnepelni az egészséges környezet fontosságát, hozzájárulva ezáltal az jövő nemzedékek jobb életminőségéhez. Meggyőződésünk, hogy a fák többek, mint a természet egyszerű alkotóelemei – élelmet és menedéket nyújtanak, elnyelik a széndioxidot és oxigént termelnek, így teremtve egy tisztább és szebb világot” – hangoztatták a szervezők.

A hétfői eseményen jelen volt Roxana Racoviţă, az Interreg V-A Románia-Magyarország Program irányító hatóságának vezetője, Monica Terean, aki a program közös titkárságát irányítja és Livia Banu, a Nagyváradi Regionális Iroda a Határmenti Együttműködésért (BRECO) ügyvezető igazgatója. Részt vett ugyanakkor Marius Lazurca, Románia budapesti nagykövete, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Stefanik András programmenedzser, Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke, Antal Péter pécskai polgármester, számos Arad megyei település vezetője, továbbá pályázati szakemberek.

„Erdőt ültetni nemcsak felelősségteljes gesztus, hanem egyben a bizalom jele is a jövő generációk felé” – jelentette ki Marius Lazurca nagykövet, majd a két ország közötti stratégiai kapcsolatokról és a határ menti együttműködést erősítő program sikeréről beszélt.

Stefanik András méltatta a faültetés ötletét és elmondta: Magyarország folyamatosan támogatja az olyan projekteket, amelyek a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra is fókuszálnak. „Az uniós források fontosak számunkra: az elmúlt 13 évben ugyanannyi pályázatot adtunk le, amiből 11-et meg is nyertünk. A mai eseményünk helyszíne is egy határom átnyúló pályázat eredménye, Mórahalom városával közösen” – jelentette ki Antal Péter pécskai polgármester.

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program – amelynek megvalósítására a 2014-2020 közötti időszakban kerül sor – folytatja a román-magyar határ menti övezet együttműködésének támogatását. A programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozza, amelyet a résztvevő két tagállam nemzeti társfinanszírozással egészíti ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél

Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél
2025. július 18., péntek

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák

Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák
2025. július 18., péntek

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk

Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk
2025. július 18., péntek

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal

Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal
2025. július 18., péntek

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők

Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők
2025. július 18., péntek

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja

Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése