Nagyváradon és környékén csütörtökön meglepően megugrott az esetszám.
Fotó: Bálint Eszter
Bár még mindig az erdélyi megyék számítanak a legbiztonságosabbaknak járványügyi szempontból, itt is napról napra nő a fertőzöttek száma. Temes már Brassó megyét is beelőzte.
2020. július 30., 18:092020. július 30., 18:09
A tágabb értelemben vett erdélyi megyék közül Temes megyében regisztrálták a legtöbb koronavírusos új esetet csütörtökön, szám szerint 76-ot. Ezzel a bánsági megye még Brassó megyét is megelőzte, amely eddig kitartóan tartotta a vezető pozíciót. Ráadásul Temesváron újabb góc alakult ki azon a szülészeten, ahol a járvány kezdetén több csecsemő is megfertőződött az új típusú koronavírussal.
Brassó megyéből 60 új esetet jelentettek; mint ismeretes, a térségben szombattól szigorúbb korlátozások lépnek érvénybe, többek között a zsúfolt kültéri helyszíneken is kötelező lesz a védőmaszk viselete.
Az Ebihoreanul beszámolója szerint most végezték a legtöbb tesztet egy nap alatt a partiumi megyében, 667-et. A portál szerint sok új fertőzött szabadságról visszatérő egészségügyi dolgozó, de egy váradi cég alkalmazottai közül is többen pozitívnak bizonyultak.
A többi erdélyi megye tartja a szintet: Fehér, Beszterce–Naszód és Hargita megyében egyaránt 17, Arad és Hunyad megyében 18, Krassó-Szörény és Máramaros megyében 15, Kovászna megyében 14, Szeben megyében 12, Maros megyében 11 új esetet regisztráltak.
A legnagyobb meglepetést kétségtelenül Kolozs megye okozta az egészségügyi illetékeseknek: miközben napokon keresztül az élbolyban volt, a közép-erdélyi megyében csütörtökön egyetlen új koronavírusos esetet sem észleltek.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
szóljon hozzá!