Erdélyi magyar középiskolás diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium, Pályaorientációs Nyílt Nap Kolozsváron

Erdélyi magyar középiskolás diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium, Pályaorientációs Nyílt Nap Kolozsváron

Január végéig várja az erdélyi magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolás programja, amely iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusokat kínál a diákoknak.

Krónika

2020. január 16., 16:192020. január 16., 16:19

2020. január 16., 16:202020. január 16., 16:20

Az érdeklődők január 25-én a Pályaorientációs Nyílt Napon is részt vehetnek Kolozsvárott, ahol ízelítőt kaphatnak az MCC képzéseiről és pezsgő közösségi életéről, illetve a már idősebb, felvételi előtt álló tanulók pályaorientációs kérdésekben is tájékozódhatnak. Az 1996-ban Tombor András által alapított hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó intézmény középiskolás programja több mint másfél évtizede működik sikeresen Magyarországon. A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken több mint 350 erdélyi magyar tanuló vesz részt.

Így a határon túli diákokkal együtt ma már összesen közel 1400 fiatal fejlesztheti magát a távoktatási kurzusokon és a havi egy képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken.

 „A nyílt napra a középiskolás korosztály mellett a tanárokat és szülőket is várjuk, ahol többek között a továbbtanulással kapcsolatos dilemmákat fogjuk érinteni, továbbá lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek egy pályaorientációs beszélgetésre Kolozsváron tanuló egyetemistákkal, illetve felvételi interjú helyzetekről, kihívásokról is érdeklődhetnek a résztvevők” – mondta el Zsiga Karola, az MCC erdélyi középiskolás program koordinátora. Hozzátette: motivációról, kitartásról és a sikerhez vezető útról is szó lesz egy közismert élsportoló jóvoltából, mindemellett az MCC középiskolás programját, valamint kolozsvári egyetemi programját is ismertetni fogják a rendezvény keretében.

Az MCC által szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatás szerint a programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a nyolchetes rendszerben működő e-learning-kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. Az online képzés mellett havonta egy személyes készségfejlesztő napot is tartanak kolozsvári és székelyudvarhelyi helyszíneken felváltva. Itt a diákoknak lehetőségük nyílik ismert és elismert szakértők által tartott előadásokon, különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni. Az érdeklődők valamennyi kurzus tematikáját és bemutatkozó videóját az intézmény honlapján megtalálható e-learning-rendszer menüpontban tekinthetik meg. A képzésre január 31-ig várják a jelentkezőket.

Az MCC a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok számára is segítséget kíván nyújtani: nemcsak a középiskolás program tréningjein résztvevőknek biztosít utazási támogatást szervezett buszjárataival, hanem a január 25-i kolozsvári Pályaorientációs Nyílt Napra utazóknak is. Az utóbbi esemény iránt érdeklődők szükség esetén ingyenes szállást is igényelhetnek. Az erdélyi középiskolás programról és a nyílt napról bővebb tájékoztatást az intézmény honlapján (mcc-kolozsvar.ro) olvashatnak az érdeklődők. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán

Civil szakemberek szerint biztossá vált, hogy a dél-erdélyi sztráda még hiányzó, a „medvealagutakról” elhíresült szakasza lesz az első romániai autópályarész, amely kicsúszik az országos helyreállítási tervben kötelezőként kitűzött 2026-os határidőből.

Nehezen látja meg a medve az árnyékát határidő előtt a dél-erdélyi sztráda hiányzó szakaszán
2024. április 09., kedd

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik

Több száz méhcsaládban keletkezett súlyos veszteség Krasznabélteken, miután helyi repcetermesztő gazdák bejelentetlenül erős rovarölő szerrel permeteztek. A Szatmár megyei esetet több állami hivatal vizsgálja.

Repceföldekre permetezett méreg végzett a krasznabélteki méhállománnyal, a hatóságok a felelősöket keresik
2024. április 09., kedd

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját

A nagyváradi városháza újabb rekordot döntött az online adóbefizetések terén: az év első három hónapjában, vagyis a kedvezmények időszakában begyűjtött összegek 78,4 százaléka online érkezett.

Sorban állás helyett pár kattintás: minden 10 nagyváradiból 8 online fizette be a helyi adóját
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron