Fotó: Facebook/DSU
Az ország több mint felére kiterjedő, erős szélre és hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2024. január 26., 12:052024. január 26., 12:05
A szombaton 22 óráig érvényes sárga jelzésű riasztás szerint Moldvában, Dobrudzsa északi részében, Erdély déli megyéiben és Olténia délnyugati térségeiben a szél sebessége eléri az 55-65 kilométert óránként.
Emellett
Szombaton 5 órától 22 óráig egy második sárga jelzésű szélriasztás is érvényben lesz. E szerint Olténiában,
Az Erdélyi-szigethegységben és a Déli-Kárpátokban, illetve a Kárpát-kanyarban, főleg 1700 méter fölött óránként 90-110 kilométeres erősségű szél és hóviharok várhatók, a látótávolság csökken.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
szóljon hozzá!