Erdély megannyi településén kihívója sem akad a megválasztott magyar polgármestereknek, sikerükről faggattuk őket

Hargita megye nagyon sok településén nem akadt kihívója az RMDSZ-es polgármesterjelöltnek •  Fotó: Képernyőmentés

Hargita megye nagyon sok településén nem akadt kihívója az RMDSZ-es polgármesterjelöltnek

Fotó: Képernyőmentés

Erdély több településén is azzal büszkélkedhet a június 9-én megválasztott polgármester, hogy az urnák elé járult szavazók 100 százaléka az ő neve mellé tette a pecsétet. Találunk ilyen községeket, akár városokat Bihar, Szilágy, Maros, Hargita és Kovászna megyében is. Ezeknek a rendszerint sokadszorra vagy minimum másodszorra újraválasztott elöljáróknak nem akadt kihívójuk.

Tóth Gödri Iringó

2024. június 24., 09:592024. június 24., 09:59

Míg egyes erdélyi településeken lassan két héttel a helyhatósági választások után sem biztos, hogy ki fogja vezetni az elkövetkező négy évben a közösséget és a közigazgatást, vannak olyan közigazgatási egységek, ahol ez látszólag pillanatokig sem volt kérdés. Mégpedig azért, mert csak egyetlen polgármesterjelölt szerepelt a listán.

korábban írtuk

Tovább gyűrűzik a botrány Székelyhídon: a választási iroda egyes voksok újraszámolását kéri, az RMDSZ új választást követel
Tovább gyűrűzik a botrány Székelyhídon: a választási iroda egyes voksok újraszámolását kéri, az RMDSZ új választást követel

Több mint egy héttel a június 9-ei választások után sem csillapodnak a kedélyek Székelyhídon.

Végignézve azon erdélyi polgármesterek sorát, akik a voksok száz százalékával nyertek, szembetűnő, hogy többségük az RMDSZ színeiben indult, így nem nehéz etnikai előnyöket (is) az eredmények mögé látni, vagyis azt a tényt, hogy

ilyen helyzetek többnyire olyan településeken alakultak ki, ahol a lakosság közel száz százaléka magyar, ennek megfelelően például román kihívó nem akadt.

Ez a helyzet állhatott fenn a közel ezer lakosú Bihar megyei Érbogyoszlón is, ahol a 2021-es népszámlás eredményei szerint a lakosság 98 százaléka magyar, így Kócza István a voksok száz százalékát begyűjthette (egészen pontosan 858-at). Bihar megyében találunk példát másik elöljáróra is, aki minden voksot begyűjtött: Lașak Benedek Sólyomkőváron újrázott sikeresen, mégpedig a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége színeiben.

Szilágy megyében Szilágysámsonban és Kémeren tudott az elöljáró valamennyi voksot begyűjteni.

A hivatalos adatok szerint 1157 lakosú Szilágysámsonban elenyésző a román lakosság aránya, Bántó Zoltán 748 szavazattal tudott nyerni. Kémeren Szabó Levente György volt az egyetlen jelölt, a neve mellé 835-en pecsételtek az 1618 lelket számláló faluban, ahol a hivatalos adatok szerint 1509 magyar él. Az immár ötödik mandátumát elkezdő Szabó Levente György a Krónikának elmondta, hogy az idei már a második olyan választás volt, amikor nem akadt kihívója – román pártok részéről azelőtt sem volt jelölt, más magyar pártok próbálkoztak ugyan a településen, de elmondása szerint ellenük is fölényesen nyert.

Idézet
Az igazság az, hogy ahhoz, hogy eddig eljussunk, nagyon sokat kellett, kell dolgozni.

Többször is elmondtam a kampányban, hogy minden eredmény a közösségnek köszönhető, hisz egy fecske nem csinál tavaszt alapon ha a vezető mögött nincs ott a közösség, akkor hiába dolgozunk. Na most az, hogy eljutottunk eddig a fázisig, hogy nincsen kihívó, és a közösség olyan bizalmat szavazott, hogy azt mondták, igenis így folytassuk tovább, és csináljuk, amit eddig csináltunk, és nem csak az utolsó két hónapban jelenünk meg a választás előtt, hanem dolgozunk reggeltől estig, huszonnégyből huszonnégyet a négyéves mandátum minden napján, akkor ezt a közösség értékeli. Szerintem ez volt leginkább az oka, hogy immár másodjára nem volt kihívóm” – fejtette ki Szabó Levente György. Hozzátette, a település mintegy száz fős román lakossága többnyire görögkatolikus vallású, régen kompakt közösség volt (a település Románság nevű részén éltek), de ma már eltűnőben vannak. Elmondta, hogy mindennek ellenére a román közösség tagjai soha „nem voltak egy hangon”, nem tudtak megegyezni, hogy mely román párt képviselje őket. Kémer polgármestere leszögezte, hogy

a helyi tanácsba bejutott, a román szociáldemokrata (PSD) vagy épp a nemzeti liberális (PNL) pártot képviselők többnyire annak köszönhetik a mandátumukat, hogy magyarok is szavaztak rájuk.

„Hiszen nekik is vannak barátaik, szomszédaik, sokan vegyes házasságban élnek. A magyar közösség úgy gondolta, hogy nekik is jár a lehetőség, hogy hallassák a hangjukat a falu ügyei kapcsán” – nyilatkozta lapunknak Szabó Levente György, aki szerint jó a kommunikáció, a kapcsolat a helyi románokkal.

„Onnantól kezdve, hogy az emberek megbíztak, én mindenkinek a polgármestere vagyok, nemzetiségtől, etnikai hovatartozástól, felekezeti, vallási hovatartozástól függetlenül. Azt elmondhatom, hogy a román közösség tagjainak sokszor vannak nagyobb elvárásai mint a magyaroknak, de mi mindentől függetlenül próbálunk segíteni, eleget tenni. Jó az együttélés, a románok is megtanulták a magyar nyelvet, nincsenek problémák” – részletezte a szilágysági RMDSZ-es polgármester.

Maros megyében Ákosfalván Osváth Csaba, Székelyvéckén Fekete Pál, Backamadarason Szőcs Antal, Erdőszentgyörgyön Szász Levente Lóránd, Székelyhodoson Barabási Ottó, Nyárádgálfalván Karácsony Károly, Havadon Csiszér Izabella, Nyárádremetén Magyari Péter, Nyárádmagyaróson Kacsó Lajos, Kibéden Zakariás Botond Csaba, Szovátán Fülöp László Zsolt, Sóváradon Zsigmond Pál, Nyárádszeredában Tóth Sándor, Székelyberében pedig Benedekfi Csaba aratott elsöprő, száz százalékos sikert az RMDSZ színeiben. Vass Imre pedig függetlenként söpörte be Makfalván a leadott szavazatok száz százalékát.

Nyárádremete polgármestere, Magyari Péter megkeresésünkre elmondta, ha a számokat nézzük,

a kép kissé csalóka lehet, hiszen bár a közel négyezer lelkes községben a népszámlálási adatok szerint közel öt százaléknyi román él, az arány sokkal kisebb, a számot azok a romák adják, akik románnak vallották magukat, ám ők a választásokkor nem fordulnak a román pártok felé, a mindennapokban sem románul beszélnek.

Az elöljáró kiemelte, hogy az előző három választáskor mindig akadt más magyar párt színében induló kihívója, de az idén csak képviselői listával jelentkezett be a Magyar Polgári Erő (MPE). Megjegyezte, hogy

mindig más párt színeiben tűnt fel az ellenjelöltje: volt, amikor a Magyar Polgári Párt, máskor a Magyar Polgári Szövetség, majd az Erdélyi Magyar Szövetség képviselőjeként, és szerinte ez az emberekben nem ébresztett bizalmat,

nem volt számukra szimpatikus, hogy nem egy stabil és állandó politikai szereplőt látnak, hanem egy mindig változót. Hozzátette, ő személy szerint az idén is arra számított, hogy az utolsó percben bejelentkezik valaki a polgármesteri székért, de végül úgy tűnik, beletörődtek a helyzetbe.

„Rengeteg fejlesztés történt a csatornázástól az aszfaltozásig, épület- és iskolakorszerűsítés, kultúrotthon-felújítás. Vármezőn kívül a közművesítés megvan, most ebben a faluban lesz csatornázás. A három óvoda felújítása folyamatban van. Ezek 2012 óta valósultak meg” – magyarázta sikerének titkát a polgármester, hozzátéve, hogy

az elmúlt évtized rengeteg lehetőséget hozott a településeknek a fejlődésre az Anghel Saligny-program, illetve a PNRR pályázatai által, így ha valaki tényleg akart, és hajlandó volt dolgozni, akkor nagyon sok tervet meg tudott valósítani.

Hargita megyében szintén szép számban találunk példákat a kihívó nélküli, elsöprő polgármester-győzelemre. Gyergyóremetén Lackó Albert Elemér, Gyergyóalfaluban Gáll Szabolcs, Varságon Pál Lajos, Zetelakán Nagy Attila, Oroszhegyen Kovács Árpád, Korondon Katona Mihály, Farkaslakán Kovács Lehel, Székelyandrásfalván Nagy Lajos, Máréfalván Kovács Imre, Lövétén Mihály Dénes, Homoródalmáson Tikosi László, Homoródszentmártonban Jakab Attila, Oklándon Godra Lehel, Székelyderzsen István Andrian, Kányádon György Sándor, Galambfalván Gyerkó Levente, Csíkszentdomokoson Karda Róbert, Gyimesközéplokon Gergely Károly, Csíkszenttamáson Kedves Róbert, Csíkkarcfalván Gábor Tibor, Csíkdánfalván Bőjte Csongor Ernő, Csíkrákoson Császár Attila, Madéfalván Szentes Csaba, Csíkcsicsóban Péter Lukács, Csíkszentkirályban Székely Ernő, Csíkszentimrén Kencse Előd, Csíkszentsimonban Kozma István Florin, Tusnádon Molnár József, Csíkkozmáson Szántó László, Csíkszentgyörgyön Réti Zsófia, Kászonaltízben András Tamás – valamennyien az RMDSZ képviseletében szereztek mandátumot. Kápolnásfaluban Benedek László a Magyar Polgári Erő képviseletében szerezte meg a szavazatok száz százalékát.

Farkaslaka polgármestere, Kovács Lehel szintén úgy látja: az, hogy nincs ellenjelölt, annak a bizonyítéka: az emberek elégedettek azzal, ahogyan az előző négy évben zajlottak a dolgok a községhez tartozó településeken.

Hozzátette, a Székelyföld nagyon sok településén tényleg elenyésző a románok száma, így esetükben szóba sem jön jelölt indítása.

Kovászna megyében Imets Lajos Vargyason, Bihari Edömér Nagyajtán, Bács Márton Csaba Sepsibükszádon, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Szotyori Angéla Gizella Málnás községben, Fodor István Bodokon, Kisgyörgy Sándor Köröspatakon, Máthé Árpád Árkoson, Dombora Lehel Lajos Rétyen, Tánczos Ferenc Szabolcs Barátoson, Porzsolt Levente Gidófalván, Daragus Attila Torján, Kocsis Béla Kommandón, Pénzes Ágoston Ozsdolán, Dimény Zoltán Bereckben, Lénáki Csongor Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszentkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken aratott elsöprő győzelmet az RMDSZ színeiben. Salamon Balázs ugyanakkor függetlenként szerzett meg valamennyi voksot Esztelneken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is