Fotó: Ebihoreanul.ro
Elkezdték a betonfal lebontását a Sebes-Körös belvárosi partszakaszán Nagyváradon, hogy helyet csináljanak a majdani sétányra levezető lépcsőnek. A városháza előtti járdaszakasz eközben visszakapná múlt század eleji hangulatát.
2020. július 29., 14:402020. július 29., 14:40
2020. július 29., 15:512020. július 29., 15:51
Miután hónapokon keresztül építettek, bontási munkálatok is zajlanak a Sebes-Körös nagyváradi partszakaszán, a Szent László-híd és a neológ zsinagóga melletti részen, itt épül meg ugyanis a lejárat, mely levisz a jövendőbeli folyóparti sétányra.
A Körösök Vízügyi igazgatóság által megbízott Repcon cég így elkezdte a folyó bal partján lévő betonfal lebontását, hogy helyet biztosítson a majdani lépcsőnek, nyilatkozta az Ebihoreanul hírportálnak Florin Birta alpolgármester.
Emlékeztetett, hogy a vízügyi igazgatóság és a polgármesteri hivatal még 2012-ben kötött együttműködési szerződést a folyó menti sétány kialakításáról, ez a Garasos-híd és a városháza közötti részen vezet majd, közvetlenül a vízszint mellett.
A Körös-parti sétány ezen szakaszának végső kinézetéről azonban a polgármesteri hivatal dönt, mely ezt is belefoglalta a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs fölé tervezett tér kialakítására kiírt nemzetközi tenderbe.
Ezzel párhuzamosan egy másik projekt részeként a városháza előtti, úttest melletti járdából is sétány lesz, Mircea Mălan alpolgármester tavaly ősszel úgy nyilatkozott, hogy ez a rész a felújítás befejeztével a város múlt század eleji aranykorát idézi majd.
A városháza előtti fenti és lenti sétány látványterve
Fotó: Oradea.ro
A terv szerint padokat is kihelyeznek. A járda keskenyebb lesz a jelenleginél, ugyanis egy 1,8 méter széles biciklisávot is kialakítanak mellette.
Vágó László egyike a nagyváradi városképet alakító építészeknek, a múlt század elején öccsével, Vágó Józseffel több díszes ingatlant is tervezett, a leghíresebb a Darvas-ház, melyben szecessziós múzeumot alakított ki az önkormányzat. A Vágó-fivérek munkája a Kapucinus (Traian Moșoiu) utcai Vágó-ház és a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcai Moskovits-palota is.
ennek keretben márvánnyal fedték le a vízszint melletti járdaszakaszt, illetve betonfallal erősítették meg a part Centenáriumi híd és városközpont közötti részét.
Az ezen a szakaszon megvalósuló beruházás összértéke áfa nélkül 9,9 millió lej, a polgármesteri hivatal közlése szerint májusban már a munka 70 százalékával elkészültek.
A múlt század elejét idézi majd a felújítás befejeztével a nagyváradi Körös-part, miután több mint százéves villanyoszlopokkal és virágtartókkal ékesítik az itt kialakítandó sétányt.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!