Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az EU intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében - jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
2013. október 10., 18:062013. október 10., 18:06
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta, október 18-án Lendván tárgyalnak erről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, ahol minden, a kérdésben illetékes határon túli magyar szervezet jelen lesz, és minden bizonnyal kidolgoznak egy közös stratégiát. Az EMNP elnöke arról beszélt, hogy szeretnék elérni a Partiumban és Székelyföldön a magyarok számára az autonómiát, ennek érdekében politikai érdekérvényesítési eszközként tekintenek a háromszéki településekre október 27-re meghirdetett nagy székely menetelésre. Hozzátette, van olyan magyar politikai erő Erdélyben, amely nem a magyar autonómiapolitikát képviseli, ezért nem érti az EU, hogy voltaképpen mit akarnak elérni a magyarok. Szólt arról is, hogy áttörést jelent a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok számára, ezzel a lehetőséggel mind a tömbben, mind a szórványban lakók igyekeznek is élni. Úgy vélte, az év végére elérik Romániában az állampolgársági igények száma a 350 ezret.
Az erdélyi magyarságból véleménye szerint 100-200 ezren szavaznak majd a jövő évi magyar parlamenti választásokon. Toró T. Tibor utalt arra, hogy \"kőkemény nagyhatalmi érdekek érvényesülnek az EU-ban, Magyarország pedig nem nagyhatalom\", emiatt nem elég erős, hogy érdekeit érvényesítse egyes nagyhatalmakkal szemben. Csáky Pál azt mondta, sok idő telt el Trianon óta, és a 20. században \"nem igazán sáfárkodtunk jól az idővel\". Ellenpéldaként hozta fel Ausztriát, ahol mindvégig konszenzus volt a külhonban rekedt osztrák állampolgárokat illetően, ezért lett sikeres Dél-Tirol autonómiája. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, a kettős állampolgárság a nemzeti integráció keretébe tartozik, a magyarságot pedig több szinten kell integrálni. Az alaptörvény ezt elvi síkon teszi. Az egyének integrálása a státustörvénnyel kezdődött, s a magyar állampolgárság intézményével teljesedett ki.
Meglátása szerint helyi szinten a népesedéspolitikát és a migrációt nem tudják befolyásolni, ugyanakkor pozitívnak ítélte meg azt, hogy létezik a kisebbségben élő magyarságot kiszolgáló, \"kialakuló\" intézményrendszer és van nemzeti politikát valló kormány.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!