2010. június 17., 10:382010. június 17., 10:38
Az ügyészségen 49 áldozatról tudnak, kiket az elmúlt években Olaszországban kényszerítettek munkára. Közülük heten Szatmár, tizenöten Kolozs, ketten Hargita, öten Maros és húszan Szilágy megyeiek. Életkoruk 19 és 70 év között változik, nők és férfiak egyaránt vannak. A kolozsvári székhelyű bűnbanda tagjai az áldozatokat jól fizető munka ígéretével csalták el Olaszországba, valamint közvetítési díjat is kértek tőlük több száz euró értékben. A helyszínre megérkezve elvették a sértettek iratait, bezárták őket, majd fenyegetésekkel és fizikai bántalmazással elérték, hogy ingyen vagy minimális összegért dolgozzanak. Ezek, mikor látták, hogy nem kapják meg pénzüket, megszöktek, jelentést tettek a helyi rendőrségen, vagy hazatértek. A sértettek összesen 140 ezer eurónyi anyagi és erkölcsi kártérítést követelnek a tettesektől, akik szabadlábon védekezhetnek. A hatóságok úgy vélik, az ügy nyilvánosságra hozatala után az áldozatok száma növekedni fog.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.